A halava igen laktató, akár önmagában is fogyasztható reggelire. Azt tartják, hogy ha valaki nagyon forró halavát eszik, az elűzi a kialakulóban lévő náthát. Hozzávalók: 3-4 dl víz 15 dkg cukor 5 dkg dió – de tetszés szerint más magvakkal, mazsolával és gyümölcsökkel is tálalható. 10 dkg vaj 12 dkg búzadara A vizet a cukorral felforraljuk és kis tűzön forrón tartjuk. A diót durvára törjük, félretesszük. A vajat kis lángon megolvasztjuk. Beleöntjük a búzadarát, és fakanállal állandóan kevergetve 10-15 percig pirítjuk. Ekkor egyik kezünkkel lassan, óvatosan beleöntjük a forró szirupot, miközben a másik kezünkkel lendületesen keverjük. Hozzáadjuk a diót, még …
Jóga: a test tápláléka – új élet az ősi bölcsesség szerint
A Civil Rádió Gauranga című műsorának vendége ezúttal a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola egyik tanára, a jógát és egyébként retorikát tanító Képes Andrea. Az adásban a mozgás szeretetéről és arról is szó esett, hogy mennyire veszélyes, sőt egyenesen káros az egészségnek, ha nem végzünk rendszeres testmozgást legalább valamilyen finom mozgásformát. Egészségünk megőrzése szinte lehetetlen, ha ülőmunkát végzünk és testünk számára nem adjuk meg a megfelelő keringéshez szükséges átmozgatást. Az izmok és a vázszerkezet tápláléka. A jóga és filozófiája, egy csodálatos életpálya a történelem szaktól a jógáig.
Spirituális esték Szegeden
Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dásza) előadássorozata Szegeden. November 6.: Reinkarnáció és tudomány – a lélekvándorlás tudományos bizonyítékai Helyszín: A nagy érdeklődésre való tekintettel meg kellett változtatnunk a november 6.-i előadás helyszínét. Az új helyszín: Deák Ferenc Gimnázium színházterme Szeged, József Attila sgt. 120. December 4.: A jóga és az önmegvalósítás védikus irányzatai Január 8.: Élet a halál árnyékában – tantrikus jógairányzatok
Tudományosan is igazolták, hogy rákkeltőek lehetnek a húsfélék!
Egyházunk üdvözli az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbb közzétett tanulmányát, amelyben a kutatók világosan rámutatnak, hogy a húsfogyasztás, különösen a feldolgozott termékek fogyasztása erősen káros hatású a szervezetre. A WHO legfrissebb tanulmánya szerint ugyanis már napi 100 g vöröshús fogyasztása is 17%-kal emeli a rák kialakulásának kockázatát és e termékek fogyasztása tagadhatatlan összefüggést mutat a bélrák kialakulásával. Földünk legősibb kultúrája, az indiai-védikus tudáskincs részeként fennmaradt szentírások és különösen az Ájurvéda szent iratai szerint a hús fogyasztása különösen káros az ember egészségére, mind testi, mind mentális, de még morális szempontból is. A testet és az elmét is szennyezi, mivel a hús tulajdonképpen …
Dāmodara-vrata és Dīvali: Lámpásajánlás és a hindu újév
Kārtika hónap lemondásai Kārtika hónap az őszi időszak lemondásokkal, fogadalmakkal egybekötött időszaka. Az indiai évkör utolsó állomása, amely az újévbe vezet. Indiában és Dél-Kelet Ázsiában ez az időszak a monszun és az esős évszak vége, amely alatt a hagyományosan 3 naponta új faluba vándorló szentek, szerzetesek is egyhelyben maradásra kényszerülnek. A sokszor özönvízszerű esőzések és párás forróság komoly kihívást jelentenek a testnek, de éppen ezzel erősítik a lelket is, az utazás idejét spirituális, lelki gyakorlatokra is ki tudják használni a hívek. Ennek a négy hónapos időszaknak a vége Kārtika hónap, amely alatt tartózkodnak az urad dhāl nevű hüvelyes étel fogyasztásától …
Testünk a kert, akaratunk a kertész
Alig 30 év és más lett minden 30 évvel ezelőtt még nem kellett cikket írni arról, hogy mekkora érték, ha van a ház körül egy kis veteményes, fűszerkert. Noha biokert volt, nem neveztük annak, csak épp nem permeteztük, nem műtrágyáztuk. Városi gyerekként is úgy nőttünk fel, hogy volt a családban egy nagyszülő, nagybácsi, akihez a nyári szünetben le lehetett utazni, természetközelben lenni, fára mászni, onnan enni a cseresznyét, nyersen csemegézni a friss cukorborsót, bokorról szedni a paradicsomot, vagy futni a szomszéd elől, mert már megint áttévedtünk az ő málnásába. Sokunknak megvolt a személyes Tüskevára. –> Megjelent Egyházunk környezetvédelmi kiadványa Az …
Savanyúság eltevése ecet és tartósítószer nélkül
A legutóbbi befőzős cikkben („Gyümölcsbefőtt cukor és tartósítószer nélkül”) ígértem, hogy leírom az ecet nélküli savanyúság receptjét. Azok számára, akik szeretik a savanyúságot, de nem akarnak ecetet fogyasztani, nagy segítséget jelent ez az egyszerű, citromsavval történő eltevési módszer. Ez a savanyúság is minimum fél évig eltartható. Ebben az esetben is az a lényeg, hogy alaposan le legyenek zárva az üvegek (vagyis tökéletesen záró, lehetőleg új tetőket használjunk), de talán még ennél is fontosabb, hogy a felöntőlé megfelelően savas legyen – ez tartósítja ugyanis a savanyúságot. A recept, amit Krisna-völgyben élő barátomtól, Pártha dásztól tanultam, és amit ő már évek óta …
Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás az Erasmus+ pályázati programban
„Az emberi élet arra való, hogy egyszerű életmódot éljünk magas szintű gondolkodás mellett.” (A. C. Bhaktivedanta Swami: A tanítások nektárja 1. fejezet 2. vers, magyarázat) Az Öko-völgy Alapítvány „Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás” c. projektje sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus+ programjára. A felnőttoktatási projekt 40 ifjúsági szakember és fiatal részvételével valósul meg, akik az 5 partnerszervezet – Belgium, Csehország, Magyarország, Svédország és Szlovénia – képviseletében vesznek részt a kezdeményezésben. Valamennyi résztvevő szervezet munkatársa aktív az ifjúságügy területén, és az ezzel összefüggő olyan területeken, mint a fenntarthatóság, az önellátás, az egészséges életmód és a fiatalok foglalkoztatása. A cél egy olyan erős …
Menekültekről az RTL Klub Fókusz Pluszban (Videó)
Miként segítenek az egyes felekezetek a menekülteknek és mely vallás mit gondol a migráns-válság hatékony megoldásának? Az RTL Klub Fókusz Plusz című műsora a menekültek érkezése kapcsán kérdezte a különféle szervezeteket, egyházakat, köztük minket is. Köszönet a stábnak. http://rtl.hu/rtlklub/fokuszplusz
Hogyan lehet segíteni a családon belüli erőszak áldozatainak?
Mit lehet tenni az elkövetővel, hogyan lehet őt jó útra téríteni? Miként tudnak segíteni a különböző vallások, meddig terjed a lelkészek, tanítók kompetenciája? “A 24.hu-n, a családon belüli erőszak témájában nemrégiben megjelent néhány írás kapcsán kérdeztük meg a vallások képviselőit, ezúttal egy általunk elképzelt esetet felvillantva számukra. Kíváncsiak voltunk, ők mit mondanák annak, aki családon belüli erőszak áldozata, illetve azt is szerettük volna megtudni, hogy egyáltalán mondhatnak-e bármit kérés nélkül egy ilyen helyzetben? Ön mit tanácsolna a közössége tagjának, ha tudomást szerezne róla, hogy az illető – bármilyen mértékű, vagy jellegű – családon belüli erőszak áldozata? Mondhat ön bármit ilyen …
Lesz-e hozzá energiánk?
Az emberiség a környezeti, gazdasági, társadalmi, de leginkább a spirituális válság felé sodródik. A gazdasági válság nehézségeit már volt alkalmunk megízlelni az utolsó 7 évben, a környezeti válság egyre inkább kibontakozóban van, míg a társadalmi és erkölcsi válság az előzőekhez kapcsolódóan fog egyre jobban elmélyülni. Ehhez nem kell különösebb jóstehetség, vagy huhogó katasztrófavárás, tudományos számítások és szentírások egyaránt részletes tényekkel és prognózisokkal szolgálnak. Komplexitása mellett a környezeti válság egyik legnagyobb kérdése a világ küszöbön álló energiaéhsége, mely természetesen élelmiszer éhséget is von maga után. Az ipari társadalom fosszilis energiahordozókra épített fejlődése alig 100 év alatt óriási népességnövekedést eredményezett. Balga, de …
Palak chole: Csicseriborsó spenótban – Hémangitól
Indiai főétel, paradicsomból, spenótból és csicseriborsóból. Nagyszerű választás őszi napokra, hiszen sok fűtő hatású fűszert tartalmaz. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 kk római kömény 1 ek friss reszelt gyömbér 1-2 indiai zöld chili apróra vágva (vagy őrölt chili) 2 kk őrölt koriander fél kk asafoetida 1 kk kurkuma 2 dl sűrített paradicsomlé (vagy 3 paradicsom lereszelve) 40 dkg spenót (friss vagy fagyasztott) 2 kk só 1 kk cukor 30 dkg főtt csicseriborsó 3/4 kk garam masala Egy lábosban felmelegítjük az olajat. Megpirítjuk benne a római köményt. Ha már illatos és kissé sötétebb, hozzáadjuk a gyömbért és a chilit. Kevergetve tovább …
Októberi és novemberi tanfolyamok Főiskolánkon
Asztro-meditáció 2015. október 26. (hétfő) 18.00-20.00 óráig Oktató: Saródy Judit Védikus asztrológia tanfolyam (1 éves) 2015. október 27. (két hetente keddenként) 18:00-21:00 óra között Oktató: Saródy Judit Jóga workshop – Gerincfelébresztő és átmozgató workshop 2015. november 8. (vasárnap) 10:00-13:00 óráig. Oktató: Medvegy Gergely Kezdő jógatanfolyam 2015. november 10. (kedd) 18:45-20:45 óra között. Oktató: Képes Andrea Pránajáma és csakraharmonizálás 2015. november 11. (szerda) 17.00-19.00 óráig Oktató: Medvegy Gergely Jóga workshop Workshop: gerinccsavarás és oldalradöntés 2015. november 15. (vasárnap) 10:00-13:00 óráig. Oktató: Medvegy Gergely Oktatói továbbképzés: hibajavítás és az instruálás elmélete/gyakorlata 2015. november 22. (vasárnap) 10:00-18:00 óra között Oktató: Medvegy Gergely Kezdő jógatanfolyam 2015. november 23. (kedd) 17:00-19:00 óra között. Oktató: Nikodémusz Katalin Szúrjanamaszkár – …
Állati finom növényi ízek – új szakácskönyv!
Ismered az érzést, amikor SEMMIT nem tudsz csak úgy hirtelen bekapni jártadban-keltedben, mert amit ott venni lehet, NEM VEGÁN? Vége a tanakodásnak, mostantól felkészülten vághatsz neki egy harmonikus, tudatos életnek! Ezt a szakácskönyvet Hemangi éppen neked írta, ha tudatos vegán vagy, vagy épp most tervezel áttérni erre az életmódra.Ha megtartanád az ismerős ízeket, és finomakat ennél, vagy egyszerű alapanyagokból csomagolnál elemózsiát akár az egész családnak. Várj, még mielőtt rendelnél ebből az új szakácskönyvből! Hemangi akkor sem hagy magadra, ha esetleg elakadsz vagy kérdéseid vannak. Egy egyszerű szakácskönyvnél a szerző nem elérhető, most azonban másképp van! Hémangi főzőiskolájában azoknak is segít, …
Együtt a szegénység ellen – vallásközi ételosztás az Élelmezési Világnapon
„Aki megment egy életet, egész világot ment meg.” (Talmud) A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége több egyházzal együttműködve kiemelt ételosztást szervez a Blaha Lujza téren, az Élelmezési Világnap és a Szegénység elleni küzdelem Világnapja alkalmából. A rendezvényre október 17-én (szombaton) kerül sor, 11 órai kezdettel. Vallásközi ételosztás másodszorra szerveződik, noha a kétezres évek elején már volt néhány hasonló kezdeményezés a résztvevő tagegyházak részéről. A program különlegessége, hogy nemcsak olyan vallási szervezetek vesznek részt benne, melyek rendelkeznek szegényélelmezési programmal, hanem olyanok is, akik lelki gondozói vagy másfajta missziós tevékenységet végeznek a hétköznapokban. A résztvevő egyházak fontosnak tartják, hogy a jelenlegi migrációs válság, …
Elhunyt jóakarónk, Göncz Árpád
Göncz Árpád úr, volt államfő emlékére. Sajnálattal és mély megrendüléssel értesültünk Göncz Árpád úr haláláról. Egyházunk, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló család minden tagja számára. Elnöksége idején több alkalommal is találkozott közösségünk tagjaival és vezető lelkészével, Sríla Sivaráma Swamival, akivel filozófiai beszélgetéseket is folytattak. Elnök úr kifejezte, mennyire méltányolja egyházunk tevékenységeit. Szerzeteseink, közösségünk tagjai most nagy jóakarójukat gyászolják benne, és imáikat ajánlják érte. Írói és műfordítói munkája, a társadalmi béke érdekében végzett fáradhatatlan, odaadó tevékenysége a magyar társadalom számára mindig példaértékű lesz. Személyében igaz embert veszített el a világ.
Október 18.: Sütőtök Nap Krisna-völgyben
Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket 2015 október 18-án, a 10-17 óra között megrendezésre kerülő Bio-sütőtök napunkra! Néhány kedvcsináló gondolat erről a vidám eseményről: Ősszel a táj vöröses színben pompázik Krisna-völgyben. Ilyenkor érik be a helyben termesztett bio-sütőtök, mely az itt élők egyik fő téli tápláléka. Készítünk belőle krémlevest, indiai zöldséges egytálételt, fűszeres bundában sütjük ki, de lehet az italok és édességek alapanyaga is. A templomba lépve lámpások és művészien dekorált, faragott sütőtökök fogadják az ide látogatókat. A gyerekek pedig a sütőtök faragást, és a festést is kipróbálhatják e nap folyamán. Alkotásaikat természetesen haza is vihetik magukkal emlékbe 🙂
Honnan lehet tudni egy hírről, hogy igaz?
Hogyan ismerhető meg az igazság? A sok egymásnak ellentmondó információ közül, hogyan döntsük el, hogy melyik az igaz? Több igazság létezik? Mit gondol arról, hogy a médiában egymásnak ellentmondó hírek jelennek meg szinte bármilyen témában? Mit tud tanácsolni, mi alapján fogadjon el az ember valamit igazságként? – kérdezte tőlünk a héten Rába Géza rovatszerkesztő. Isten tudja? A Hír24 vallásközi é társadalmi kérdéseket boncolgató rovata… Rendszeresen jelentkező sorozatunkban öt – hazánkban is jelenlévő – világvallás képviselőinek dobunk fel kérdéseket egy-egy aktuális hír, vagy esemény kapcsán. Kíváncsiak vagyunk rá, hogyan látják a világot a 21. század elején a több ezer éves eszmerendszerek. …
Október 11.: Indiai és vegán gasztronómiai nap
A Lélek Palotája október 11-én, 4. alkalommal rendezi meg, közkedvelt gasztronómiai rendezvényét. Az októberi időjárásra is gondolva idén a teljes udvart betöltő, óriási rendezvénysátorban, két épületben és a központ csarnokában várjuk szeretettel a gasztronómia szerelmeseit, forró, keleti fűszerezésű teával és ételkülönlegességekkel. Az elmúlt években a színes program során a látogatók bepillantást nyerhettek India tradicionális konyhaművészetébe, mely a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. Az ájurvéda szerint a hat alap íznek – sós, keserű, csípős, savanyú, fanyar és édes – egy étkezésen belül szerepelnie kell. Emiatt is e rendkívül ízes ételek igen színesek, táplálóak és változatosak. A rendezvényen résztvevők számos szakács …
Téli kedvenc: Savanyú káposzta házilag
Hémangi szuper, ecetmentes receptje… A savanyú káposzta ecet nélkül, tejsavas erjesztéssel készül. Fahordóban, műanyag edényben, vagy kerámia hordóban készíthetjük. Hagyományosan fahordóba teszik, és gumicsizmával tapossák, hogy a káposzta megtörjön, és levet engedjen. Hozzávalók (10 literes kerámia hordóhoz): 11 kg legyalult káposzta 30 dkg só 6 ek fűszer ízlés szerint (babérlevél, egész feketebors, egész fűszerkömény, borókabogyó, kapor, csombor) 2 db kápia paprika 1 db zöld erőspaprika 1 db torma A káposzta külső leveleit eltávolítottam, majd negyedekre vágtam a fejeket, és kézi gyaluval legyalultam. A végére már nem volt egyszerű, de ha ez megvan, onnantól már gyerekjáték az egész. Az egyik fej …