Gabi konyhájából ajánljuk ezt a finomságot. “Azt gondoltam a padlizsán lenne a legmegfelelőbb erre a célra, nézzétek mi is “sült” ki belőle. Hozzávalók: •1 padlizsán •csicseriborsóliszt •fekete só •kurkuma •liszt •zsemlemorzsa •sajt •paradicsomszósz •oregano •bazsalikom •kakukkfű •rozmaring •bors •olaj Vegyünk egy jó nagy padlizsánt, tűz felett süssük jól át, hogy megpiruljon mindenhol. Ha kész, tegyük egy edénybe, vagy tálba és fedjük le, hogy megpuhuljon. Mindeközben keverjük ki a panírunkat amiben meg fogjuk majd forgatni a padlizsánt. Csicseriborsó lisztet ízlés szerint fekete sóval (ez helyettesíti majd a tojást), és kurkumával, meg persze annyi vízzel csomómentesre keverjük, hogy palacsintatészta állagot …
Rāma navamī: Ma van a Nap-királyfi megjelenési napja
Ma van Caitra hónap növőholdas szakaszának 9. napja, azaz Rāma navamī. Az Úr Rāmacandra megjelenési napja. Történetét India ősi eposza a Rāmāyaṇa és a Rāma Charita Mānasa beszéli el. Noha a tudósok csillagászati adatokra hivatkozva Rāma születését Krisztus előtt 5114-re datálják, a védikus írások szerint nem a jelenlegi korban, hanem földtörténeti korokkal korábban, a Tretā yugában jelent meg, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségének egyik alászállt formája. Az egyik legfontosabb avatár. A pompás királyfit, megkoronázása előtt trónféltésből küldik el az udvarból. 14 évet tölt erdei száműzetésben feleségével Sita Devīvel és testvérével Laksmannal. Féltestvére, Bharat, aki ez idő alatt a …
Jógamester és vaisnava teológus képzés – Jelentkezz a legizgalmasabb tudást nyújtó főiskolára!
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola egy olyan felsőoktatási intézmény, ahol minden év szeptemberében összegyűlik egy tudásra vágyó társaság, akik nem elégszenek meg a materialista életfelfogással, hanem inkább lelki tartalmat keresnek a létezésben. Az órák keretében olyan tudatemelő kérdéseket elemeznek, amelyek a világról, a transzcendensről és rólunk szólnak. Megváltozik az életed, és ez abban a pillanatban elkezdődik, amint belépsz az Iskola kapuján. Miért? Mert lesz tudásod a lélekről, és olyan eszközöket kapsz (mint pl. meditációs technikák), melyekkel könnyebben meg tudod oldani a problémáidat. Nem azt jelenti, hogy nem lesznek az életedben nehézségek, csak azt, hogy már nem fognak annyira mélyen megérinteni. Ez …
Április 6-9.: Spirituális elvonulás hétvége Krisna-völgyben
Gyere és tarts velünk egy spirituális kalandon, ahol felfedezhetsz egy egyedülálló kincset! Minden ember életében felmerülnek olyan kérdések, melyek az élet legfontosabb rejtélyeire keresik a választ. Amikor ezek a kérdések elkezdenek foglalkoztatni minket akkor elindultunk azon az úton, amit lelki életnek nevezünk. A spirituális elvonulás programunk egy egyedülálló lehetőség, egy kulcs, amely a többezer éves titkokat rejtő Védák bölcsességét adja át a résztvevőknek. A tudás mellett olyan gyakorlati és életmódbeli tanácsokkal is gazdagodhatsz, amik a mindennapokban is segítséget fognak nyújtani. Így az élet adta nehézségeket a stresszt és az aggodalmakat se fogod akkora teherként megélni.
A víz védelmében
Március 22. – Ma van a víz világnapja, és ehhez kapcsolódóan fel kell hívnunk a figyelmet az ivóvíz és a vizes élőhelyek védelmének fontosságára Tudtad? Krisna-völgy legnagyobb része agyagos vályogtalajon fekszik, ahol a vízgazdálkodás komoly erőfeszítést kíván. A Völgy vízellátását egy 330 méteres mélyfúrású kút, 35 db ásott kút, valamint egy folyó adja. Az ásott kutak az aszályos időszakok hatására elkezdtek kiszáradni, de a talaj megóvásával egy évtizeden belül újratermelődhetnek. Az ivóvíz használat szempontjából nagyon fontos, hogy a térségben nem használunk műtrágyát, így a kutak vizei kémiailag és biológiailag is jó minőségű ivóvizet biztosítanak, noha a mélyfúrt kút vize vastalanításra …
Tavaszi napéjegyenlőség és az új év energiái
Március 21-én nem csak tavaszi napéjegyenlőség, hanem egy szuper újhold is lesz. Ez az igazi asztrológiai újév. Mit hoz csillagállásával az új esztendő? Milyen energiákat erősít a 5 bolygós együttállás ebben a zónában? Egy pozitív, sikeres időszaknak nézünk elébe, noha március 24-én pénzügyi fordulatok és kisebb utórengések várhatók.
Gazdasági válság – mit tehet az erőforrások nélküli városlakó
Most, hogy erősödnek a gazdasági problémák, egyre többen keresik meg Krisna-völgy ökofalut olyanok, akik tanácsot kérnek, megerősítést várnak, praktikákat akarnak megtanulni, vagy közösséget keresnek, mert azt tervezik, hogy „kiköltöznek”, vagyis ki akarnak lépni a városias életmódból. Milyen alternatívákban gondolkodhat a városi ember ilyen helyzetben? A jelenlegi túlfogyasztó rendszerben a városi ember rendkívül kötődik a bolti árubőséghez. Ha megrogyna az ellátórendszer, az sokakat érzékenyen érintene, és a dolgok bizony hamar átértékelődnének, jobban megbecsülnénk a legegyszerűbb alapélelmiszereket is. Minden azon múlik, hogyan alakul majd a kőolajhoz való hozzáférés, vagy sikerül-e azt kiváltani más olcsó energiahordozókkal. Egyre több ember hajlandó gyakorlati lépéseket tenni …
Látható-e Isten?
A világvallások egyetértenek abban, hogy az Úr fölötte áll anyagi érzékeinknek. Isten formáját illetőleg azonban már tapasztalhatunk eltéréseket. E különbségek elsődleges oka abból fakad, hogy az egyes vallások teológiája és hívei milyen kapcsolatban állnak az Úrral. Minél személyesebb ez a kapcsolat, Isten annál inkább felfedi személyes formáját. Mint Teremtő, a szentírásokon keresztül ad számunkra tudást önnön magáról. A Védák teológiája köztudottan személyes Isten-képen alapul, és ebből adódóan ismerhetjük meg nagyon alaposan az Úr formáját. Ám mivel Isten teljes mértékben lelki szubsztancia, nem láthatjuk Őt jelenlegi szemünkkel, s nem hallhatjuk Őt ezekkel a fülekkel itt, az anyagi világban. Ám időről időre, …
Az Úr Caitanya és az odaadás reneszánsza
Kṛṣṇa megjelenése az Úr Caitanyaként valójában Kṛṣṇa saját tiszteletadása és tanúságtétele a tiszta odaadó szolgálat és különösképpen a tiszta bhakták mindent felülmúló, ellenállhatatlan vonzereje mellett. Amikor Kṛṣṇa magára öltötte legnagyobb bhaktájának vonásait, valójában egy bizonyos bhaktára gondolt: legemelkedettebb és legbizalmasabb hívére, Śrīmatī Rādhārānīra. Talán láttak festményeket, amelyek Rādhāt és Kṛṣṇát ábrázolják együtt: az Úr Kṛṣna gyönyörű fiatal fiúként jelenik meg, kékes-feketés arcszínnel, amely úgy ragyog, mint egy villám által megvilágított friss esőfelhő. Śrīmatī Rādhārānī hasonlóképpen gyönyörű fiatal leány, az arcszíne ragyogó, mint az olvadt arany. Kṛṣna a fuvoláján játszik, Rādhārānī egyik kezét könnyedén a vállán nyugtatja, és elbűvölten hallgatja. A …
Hogyan függ össze a tehénvédelem és a boldogság
Mi az igazi út a boldogsághoz az egész világ számára? Ő Isteni Kegyelme A.C. Bhaktivedanta Svamī Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapítója szerint az emberiség boldogsága közvetlen kapcsolatban áll a tehenek boldogságával. Ezek az egyszerű, szelíd teremtmények mindössze füvet esznek, mégis rendkívül tápláló tejet termelnek. A tehén, főleg, ha szeretetben tartják, több tejet ad, mint amennyit a borja meg tud inni, emiatt az ősi indiai kultúrában a tehenet anyaként tisztelik, akik kisgyermekkorunk óta tejjel lát el minket. Még a tehéntrágya és a tehénvizelet is felhasználható, többek között mezőgazdasági és ájurvédikus gyógyászati célokra. India szentjeitől azt is megtudjuk, hogy magának Istennek, …
Könnyű krumplis – cukkinis – borsós leveses szabdzsi
Ez az a fajta szabdzsi alaprecept, amit a felsorolt három zöldségen kívül nyugodt szívvel gazdagíthatunk további színes alapanyagokkal, így a variációk száma végtelenné válik. Jó kísérletezést! Hozzávalók: – 4 ek olaj – 1,5 kk római kömény – 1 kk hing – zöld erőspaprika – 6-8 krumpli felkockázva – 2 kk őrölt koriander – 1 kk őrölt római kömény – 3/4 kk kurkuma – 2,5 kk só – 1 db cukkini kockára vágva – 4 dl zöldborsó Elkészítés: A zsiradékot felmelegítjük egy lábasban és barnára pirítjuk az egész római köményt, illetve illatosra a hinget, majd hozzáadjuk az apróra vágott zöld erőset is. …
Az Úr Caitanya és az odaadás reneszánsza
Ez a cikk eredetileg a Vissza Istenhez Magazinban jelent meg, 1984-ben. Európa a 15. században jelentős társadalmi és kulturális átalakuláson ment keresztül, amit a történetíró Jules Michelet, aki áhítattal tekintett vissza erre az időszakra, „reneszánsznak’, vagyis „újjászületésnek” nevezett el. A hosszú középkor világképét oly mértékben uralták az örökkévalóságról szóló pompás látomások, hogy az embereknek alig maradt idejük akár futó pillantást is vetni erre a múlandó földi világra, és elméjüket olyannyira foglalkoztatták a végső dolgok – a Halál, a Végítélet, a Menny és a Pokol –, hogy az életet csak nehéz próbák sorozatának és felkészülésnek tekintették. Olyan társadalomban éltek, melynek felépítését …
Védikus nőalakok, istennők a hinduizmusban
Azon a szép emlékű és reményteli nyári estén egy elfeledett kisváros eldugott kis mozijába igyekeztünk az édesanyám által választott filmre. Tipikus kisfiúként hosszan duzzogtam, mert a film címe nem sok jóval kecsegtetett. Akkor még az indiános-lovagos-budspenceres filmek szentháromságában éltem. A cím pedig egy kosztümös-romantikus filmet sejtetett, és egy szépséges királyi pár kapcsolatáról szólt. Már javában forgott a filmtekercs, mikor egy idő után kikerekedett szemekkel kezdtem figyelni minden pillanatot. Valahol a szívem tájékán fura rezdüléseket és melegséget tapasztaltam. Most már tudom, hogy hosszú percekig én is részesültem a varázslatos szeretetből, szépségből és önzetlen odaadásból, ami a pár kapcsolatát átitatta. Mindez egy …
Az Úr Caitanya mentőakciója
Tele van reménnyel és boldogsággal, mint a monszunfelhő, és úgy osztja ingyen a boldogságot mindenkinek, mint egy monszuneső, nem számít, hogy barát vagy ellenség, mert Ő mindenki barátja. Fontos mentőakcióra jött ebbe a világba. A küldetés: meggyógyítani a beteg lelkeket, megszabadítani őket az anyagi szennyeződésektől és visszavinni őket eredeti otthonukba, a lelki világba. Az Úr Caitanya maga a szeretet, aki mint a legkegyesebb inkarnáció, körülbelül 500 éve jelent meg az indiai Māyāpurában. A védikus irodalom kijelenti, hogy az Úr Caitanya a Legfelsőbb Isten. Mivel az Úr Caitanya elrejtette azonosságát, a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy Ő valójában a Legfelsőbb Isten. …
Holi ünnepköre – színes festéklövészet és az Úr Caitanya
Az egyik legkedvezőbb időszakában járunk az évnek, elkezdődött ugyanis Kṛṣṇa születési helyén a Holi ünnepköre Lathmar Holi játékaival, amikor is Kṛṣṇa és Rādhā szülőfalujának lakói átmennek egymás falujába, és jelképes festékharcot adnak elő. A fiúk, mint Kṛṣṇa képviselői, átmennek incselkedni Rādhā falujába és játékosan csipkelődnek, a helyi hölgyek pedig mint Rādhā képviselői, viccesen elkergetik őket. Az ünnepkör fénypontja Holi, ami idén március 7-ére, keddre esik, amikor is a legnagyobb festéklövészetre lehet számítani szerte Vrajában. A Holi addig is töretlenül zajlik, a helyiek minden nap rózsaszín, sárga, piros és kék színek kavalkádjában fürdetik egymást. A színek a szeretet, életöröm és vidámság …
Hat világvallás egy asztalnál – Harmóniában Istennel és önmagunkkal
Egy igazi vallásközi beszélgetés a Napfényes rendezvénytermében. A beszélgetés az alábbi kérdéseket járja körbe: – Mit értenek az egyes vallások önismeret alatt? – Milyen összefüggésben van egymással a hit és az önismeret? – Mi a jelentősége az önismeretnek a valláson belül? – Hogyan tudja segíteni a vallás az önismeretet és a lelki egészséget? – Mi az adott vallás véleménye a pszichológiai módszerekről és mikor (nem) javasolják a híveknek? – Mindenképpen forduljunk szakemberhez pszichés betegségek esetén (depresszió, pánikbetegség, szorongás, stb.) vagy a vallás is képes gyógyulást enyhülést nyújtani, ilyen esetekben?
A Krisna-hit örök értékei
A Krisna-tudatú vallás számos olyan vonzó aspektussal rendelkezik, amelyek az embereket a világ minden tájáról vonzzák. Ezek közül néhány a következő: 1. Spirituális keresés: Sokan érdeklődnek a spirituális élet iránt, és a Krisna-tudatú vallás nagyon komolyan veszi ezt a témát. A vallás tanításai és gyakorlatai segíthetnek az embereknek a lelki fejlődésben, a boldogság és a békesség megtalálásában, valamint a küldetésük megtalálásában az életben. 2. Egység a természettel: A Krisna-tudatú vallás hangsúlyozza a természet és az élet tiszteletét. A vallás tanításai arra ösztönöznek, hogy az emberek éljenek harmóniában a természettel, és hogy gondoskodjanak róla. 3. Kultúra és közösség: …
Hazánkban is folytatódnak az ételosztások!
Nemcsak Törökországban osztottunk ételt a földrengés után, hanem természetesen itthon is folytatjuk megszokott ételosztó programunkat! Tudtad? Az Ételt az Életért Alapítvány a Krisna-hívők humanitárius szervezete. Magyarországon 30 éve osztanak ételt a Krisna-hívők. Száraz tésztával és burgonya osztásával kezdődött, mára fél millió tál gazdag, finom és tápláló meleg ebéd kerül kiosztásra egy évben. Részt veszünk az élelmiszermentésben is, ezért az étel mellé minden nap jut valami finomság: zöldség, gyümölcs, joghurt, csokoládé, pékáru, kenyér, konzerv, vagy más alapanyag, amit éppen kapunk… Az Ételt az Életért közfeladatot lát el ezzel, ám a meleg étel után kapott támogatás mértéke sajnos nem fedezné azt …
Esküvői hagyományok Indiából
Bár rendkívül nehéz kivitelezni, hogy három napon át csak mulasson a család, és a szokások jó része vallási indíttatású, mégis megfontolandó, hogy a több tízezer éves, szentírásokon nyugvó kultúra házasságra vonatkozó elemeit legalább közelebbről megvizsgáljuk, s a leghasznosabb elemek egy részét beépítsük a mi nagy napunkba is. A szakrális esküvő Indiában az esküvői szertartás vallási jellegű, nincs külön polgári ceremónia. Minden egybekelésnek van valamilyen lelki szimbóluma és jellege, valamilyen szép elem, mozzanat, ami által kifejeződik, hogy Isten előtt köttetik a házasság; nem pusztán egy papír, ahogy azt ma sokan gondolják. Ettől lesz az ifjú pár ígérete sokkal komolyabb, szentebb. A …
Égbolt: Februári feszültségek, márciusi lelki kincsek
Az elmúlt napok kedvenc csillagállása volt a Vénusz a Jupiter és a növő Holdsarló látványos találkozója a Halak csillagkép végén. Ez az állás tavaly is nagyon látványos volt, és kedvez az emberek közötti elfogadás, megértés és szeretet kifejeződésének. Ami érdekes, hogy a Neptunusz most érkezett csak meg a Halak csillagképbe február közepén. Olyan nagy már az eltérés a sziderikus és tropikus zodiákus között, hogy a lassú mozgású bolygóknál sok évnyi eltérést tapasztalhatunk a két belépési idő között. A Neptunusz eddig is a Halak zodiákusban járt, Nap-pálya alapon, de mostmár konkrétan a Halak csillagaival keringőzik, ilyet másfél évszázada nem tett. Mindez …