Az általános iskolánk működésében az ide járó gyerekek szülei jelentős segítséget nyújtanak. A szülői közösség több területen ajánl szolgálatokat. 1. Az épület heti rendszerességű takarítását az anyukák végzik már évek óta. 2. A fűtésszezonban a fapakolást, a téli hónapokban a hajnali befűtést az apukák végzik. 3. Minden az épülethez kapcsolódó fejlesztéshez, vagy javításhoz kapcsolódó feladat szintén az apukák teendője. 4. Az épület környékének fenntartását pedig vegyesen látják el. 5. Ezen kívül vannak még egyéb rendszeres (faliújság) és alkalmi (varrás) teendők is, amiket szintén a szülők végeznek. Minden egyes területet egy-egy szülő felügyel, aki segíti koordinálni a többiek szolgálatait. Ezáltal egy …
A Krisna-tudatú hívők megkezdték az ételosztást a Fülöp-szigeteken
A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete, Ételt az Életért nemzetközi programjának keretében bekapcsolódik a fülöp-szigeteki katasztrófahelyzet elhárításába. A múlt pénteken pusztító trópusi vihar a jelenlegi információk szerint már mintegy 2275 halálos áldozatot követelt és további tízezreket keresnek, vagy eltűntként tartanak nyilván szeretteik. Haiyan az utóbbi évszázadok legpusztítóbb vihara, közel 10 millió embert érintett a régióban. A Krisna-hívők profiljuknak megfelelően elsősorban ételosztással kívánják segíteni a rászorulókat. A helyzet azonban rendkívül nehéz, mivel nem csak az élelmiszer alapanyagokból és tiszta ivóvízből van hiány, a helyszínt egyelőre csupán a hadsereg közreműködésével lehetséges megközelíteni. „A fővárosból másfélnapos szárazföldi út majd még 12 órás hajóút megtétele szükséges, …
Az odafigyelésből és gondoskodásból fakadó erő – 1%-os felajánlók figyelmébe
Tisztelt Adózók, kedves Barátaink! Szeretnénk megköszönni, hogy a 2013-as évben is támogatták törekvéseinket adójuk egyházaknak felajánlható 1%-ával. A sok kicsi segítség idén is nagy eredményekhez vezetett. A 32 1%-os felajánlásokat fogadó felekezet közül a beérkező összeg szerint 4. helyen végeztünk a közösségek sorában. Az 1%-os felajánlóink száma az elmúlt évi 17480 főről már 23001 főre emelkedett – az eddigi kiértékelés szerint -, amely rendkívüli növekedés. Támogatásuk számunkra azt is jelenti, hogy Önök fontosnak, sőt, egyre fontosabbnak tartják az MKTHK által megfogalmazott célokat, tevékenységünket – ezért mi is még nagyobb erővel és odaadással állunk a jövőben is a társadalom szolgálatára! A …
November 17. Szent Név Nap és közös imádság a tájfun áldozataiért Budapesten
November 17-én Szent Név Nap lesz ismét Budapesten. Ez alkalomból egész nap közös imádkozási és mantrameditációs lehetőség a csillaghegyi központban, valamint bekapcsolódási lehetőség lesz az indiai zenés-táncos bhadzsanokba is – énekkel, tánccal, tapssal, vagy akár hangszerrel. A hívők ezen a napon is Szent Nevet, a Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré manrát, vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyiségének különleges neveit éneklik, különféle dallamokkal kísérve. A Krisna-hívők közben a Fülöp-szigeteken történt katasztrófa áldozataira emlékeznek: A katasztrófa sújtotta térségben megvalósuló misszió mellett a hívők a vasárnapi ima-napon közös imádságot szerveznek budapesti központjukban, Csillaghegyen, …
Dívali: Két évtized munkájáról emlékeztek meg a Fényadó ünnepen
A múlt héten került megrendezésre az MKTHK közéleti díszvacsorája, a Dívali est, amelyen számos közéleti személyiség, a közösség támogatói és barátai is részt vettek. Dívali a hindu újév napja, az áldásokkal teli Karttika havának fényes újholdja. Dípávalí ugyanakkor fontos vallási esemény is, a Krisna-hívők ilyenkor az Úr Rámacsandra, a példás uralkodó hazatérésére és uralkodásának megkezdésére emlékeznek szerte a világban. Az idei est témája a 20 éves Krisna-völgy volt, múltja és jövőbeli útja. Dívali ünnepén erre a 20 esztendőre emlékeztünk vissza és szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik tudásukkal, odafigyelésükkel és adományaikkal segítették a völgy épülését. A 20 év alatt olyan szigetet …
Tehénvédelem Krisna-völgyben
Tehénvédelem, gondoskodás az ökrökről és amit ezért az állatok cserébe adnak. Szép együttműködés ember és állat között. Energiahordozókat nem igénylő, hagyományos gazdálkodási formák Európa legnagyobb ökofalvában. Egy szent hely története A 20 éves Krisna-völgy rendezvénysorozat egy bárhol és bárki számára elérhető elemeként, egy újdonsággal szeretnénk meglepni a Krisna-tudat filozófiája és kultúrája valamint életmódja iránt érdeklődőket. A Krisna-völgy 20 éves jubileumi ünnepségsorozat keretében készítettünk egy majd másfél órás filmet, amely végigköveti e 20 esztendő eseményeit, legfontosabb történéseit, lépésről lépésre. Archív felvételeken láthatjuk a völgy fejlődését, a templomépület és Krisna-völgy épülését, kiteljesedését a kezdetektől, egészen napjainkig. A következő hónapokban itt a krisna.hu …
Védikus asztrológia – kézzelfogható tudomány a mindennapokban
A védikus asztrológiát sokan misztikus, nem mindennapi, ködös tudománynak ismerik, noha Indiában és ma már egyre több helyen Európában is a mindennapok része. E különleges tudásanyag nem csak élet nagy kérdéseiben hanem hétköznapi helyzetekben, pl. műtétek előtt, kapcsolatok alakításakor, gyermekek tervezésekor, tehetséggondozás terén is nagy segítséget nyújthat.
A meditáció művészete
A november 14-én megrendezésre kerülő VIII. Létkérdés Konferencia A meditáció művészete címet viseli. Az egész napos szimpózium a napjainkban oly’ népszerű meditáció jelenségeit járja körül. A meditáció és relaxáció fogalmak egy igen összetett folyamatra utalnak, amely egyszerre szolgálja az ellazulást, a stresszmentességet, a belső lelki fókusz kialakítását és az önismeretet. Az előadások során szó lesz a meditáció valódi, transzcendentális céljáról, különböző típusairól, formáiról, élettani hatásairól, ellazító, de a fókuszt és ezáltal pl. a jobb munkateljesítményt is nyújtó következményeiről. Arról is hallhatunk majd, hogy mi a meditáció, a tudat, az elme és a lélek kapcsolata, valamint, hogy bizonyos mozgásformák, így a …
Két tonna finomság a Krisna-völgyben
Öt iskola, egy óvoda, s összesen 150 gyermek vett részt kísérőikkel a somogyvámosi Krisna-völgyen rendezett édességfesztiválon. A gyerekek betekinthettek a Krisna-tudatú hívők életébe, megismerkedtek a tehenészettel, ahol a legnagyobb sikert a kisborjak etetése aratta. A templomban csoportos játék keretében halhattak Krisna születéséről, az édességfesztivál hagyományáról, és mindenki bőséges kóstolót kapott a finomságokból. Folytatás a www.sonline.hu oldalon.
November 9. Spirituális Nap Jászberényben
A programból: 17.00 A természet IQ-ja – filmvetítés A természet IQ-ja című, közel egyórás film az állati ösztönök megfejtetlen rejtélyeit és az eredetükre adható lehetséges válaszokat mutatja be. A rovarok, a madarak és az emlősök viselkedésük jelentős részét veleszületett, ösztönös módon hajtják végre. De vajon honnan származnak titokzatos és összetett viselkedési mintáik? A természet IQ-ja című könyv szerzője Hornyánszky Balázs és Tasi István. A kötet amerikai kiadása az USA Book News versenyében a tudomány kategórián belül a Best Books of the Year díjban részesült 2009-ben. Az azonos című film a könyv mondanivalóját látványos természetfilm jelenetekkel illusztrálja, és arra készteti a …
Édességfesztivál a Kossuth Rádió Vasárnap délután című műsorában
Édességfesztivált rendeztek Krisna-völgyben. A hívők az Úr egy csodálatos tettére emlékeztek, amikor Krisna esernyőként emelte fel a vrindávanai Góvardhana-hegyet,, hogy megvédje falujának lakóit a pusztító monszuntól, melyet Indra bocsátott a Földre. A Govardhana-hegy a filozófiai megértés szerint nem különbözik az Úr Krisnától. Tiszteletüket kimutatva a zarándokok minden évben körbejárják a hegyet, vagy Európában annak jelképes képviselőjét és hódolatukat ajánlják neki. India legtöbb templomában hatalmas mennyiségű pompás ételt készítenek erre az alkalomra, Krisna-völgyben idén több mint 2 tonna készült a bőség ünnepére. A Krisna-tudatú hívők eltökélt célja, hogy a világban enyhítsék a szegénységet és az éhezést. E törekvésüknek közismert szép példái …
Dípávalí, a Fényadó Ünnep
Dívali estéjén hagyományosan az Úr Krisna egy különleges alászállt formájára az Úr Rámacsandrára emlékezünk, aki a lelki világhoz hasonló, gyönyörűséges birodalmat igazgatott 5000 éve Indiában. Jelleme példa mindannyiunk számára, ha valami végtelenül nagyot álmodunk, s az Úrnak tetszőt kívánunk létrehozni. Az írások szerint hazatérését, útját Ajódhjába hívei lámpások gyújtásával segítették, így Dívali estéjén mi is lánggal köszöntjük az újévet, a remény, a hit és a szeretet fényével. Hozzon áldást ez mindannyiuk életébe! Dívali, a mécsesfüzér, fények sora – mondja a szanszkrit – a bőség, a gyarapodás, a fény, a tudat tisztaságának ünnepe. Dívali vagy Dípávali e meghitt ünnepén Isten inkarnációjának, …
Seva Puja – részvétel az imádatban
A hívők évek óta működő rendszere a Seva Puja tagság, amely lehetőséget biztosít a nem szerzetes, világi vagy kezdő gyakorló hívőknek arra, hogy maguk is támogassák és ezáltal részt vállaljanak az Úr Krisna közvetlen, oltári imádatából. Egy szent hely története A 20 éves Krisna-völgy rendezvénysorozat egy bárhol és bárki számára elérhető elemeként, egy újdonsággal szeretnénk meglepni a Krisna-tudat filozófiája és kultúrája valamint életmódja iránt érdeklődőket. A Krisna-völgy 20 éves jubileumi ünnepségsorozat keretében készítettünk egy majd másfél órás filmet, amely végigköveti e 20 esztendő eseményeit, legfontosabb történéseit, lépésről lépésre. Archív felvételeken láthatjuk a völgy fejlődését, a templomépület és Krisna-völgy épülését, kiteljesedését …
Sivaráma Swami előadása a Telekom ügyfélélmény programján
2013 októberében Sivaráma Swami, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének (MKTHK) vezető lelkésze a Magyar Telekom felkérésére részt vett a vállalat belső, kommunikációs képzésén, amely az ügyfélélmény kérdéskörét célozta meg. A konferencia egyik előzménye, hogy az MKTHK 2 esztendővel ezelőtt részt vett a nemzetközi reklám- és marketingkonferencián, ahol felmerült az igény, hogy különféle felekezetek és képviselőik meséljenek az emberekkel való kapcsolattartásról prédikációs tevékenységükön keresztül. Sivaráma Mahárádzsa mintegy 40 éve vaisnava, Krisna-hívő lelkész, az indiai védikus kultúra követője és példás képviselője. Sríla Prabhupáda személyes tanítványa, aki a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének megalapításával elérte, hogy az ősi védikus tudásanyag Indán kívül is elérhető legyen …
Szent helyek megnyilvánulása Krisna-völgyben
Krisna-völgy lankáin lépésről lépésére az odaadás és istenszeretetet által nyilvánultak meg azok a szent helyek, amelyek jellegüknél tanításaiknál, mondanivalójuknál fogva nem különböznek az Úr Krisna születési helyétől, az indiai Vrindávana faluban végrehajtott kedvteléseitől, cselekedeteitől. Krisna-völgyben a csodálatos kis kúpszerű építmények e tettekre emlékeztetnek bennünket, szent helyeket jelölnek a maguk letisztult finomságával. A szent helyeket a hívők zarándoklat jelleggel, ún. parikramá alkalmával látogatják. A völgyben felelhető szent helyek fokozatos megjelenéséről Sivaráma Swami, a Krisna-hívők magyarországi vezető lelkésze adott ki nem régiben egy feltáró művet, a Nava Vraja Mahimá című alkotást. Egy szent hely története A 20 éves Krisna-völgy rendezvénysorozat egy …
Téli kincsünk, a csipkebogyó
A csipkebogyó a legfinomabb immunerősítő, legnagyobb erőssége hatalmas C-vitamin tartalma. A csipkebogyó a legveszélytelenebb gyógynövény, amely a természetben terem. A tél végére vitamintartalékaink kimerülnek, szervezetünk elfárad, az immunrendszer legyengül és könnyebben megbetegszünk: kedvetlenség, fáradtság jelentkezhet ekkor. A csipkebogyó az őszi erdő kincse, amit azonban kiválóan raktározhatunk télre. Azok, akik szakavatott gyógynövénygyűjtők, maguk is szedhetnek belőle, ám aki elmulasztotta, vagy nem bízik magában e téren, fitotékákban és bioboltokban szinte egész évben találhat belőle. A csipkebogyó titka a jó szedés és tárolás. Leszedni megfelelő holdállásnál, ún. termésnapon, fogyó hold idején, üvegbe tölteni növő holdkor célszerű. Sose tegyük nejlon-zacskóba vagy műanyag tárolókba, hagyjuk …
November 5. Édességfesztivál: Több száz gyermeket látnak vendégül Krisna-völgyben
Különleges felajánlásként évente egyszer novemberben Krisna-völgyben a Somogy megyei iskolásoknak rendezünk Édességfesztivált. A gyerekek nemcsak a környékbeli iskolákból (Somogyvár, Öreglak, Somogyjád, Osztopán, Visnyeszéplak), hanem még Pécs környékéről is (Magyarmecske, Darány) érkeznek hozzánk. A Krisna-tudatú hívők eltökélt célja, hogy a világban enyhítsék a szegénységet és az éhezést. E törekvésüknek mindenki által ismert szép példája a budapesti Blaha Lujza téri állandó ételosztás. Ez főképpen a fővárosban élőknek nyújt kiváló lehetőséget a napi egyszeri meleg ételre. Vidéki központjainkban, Egerben, Debrecenben szintén osztunk meleg ételt a rászorulóknak. Különleges felajánlásként évente egyszer novemberben Krisna-völgyben a Somogy megyei iskolásoknak rendezünk Édességfesztivált. A gyerekek nemcsak a környékbeli …
Ismét költözik a Blaha Lujza téri ételosztás
Október 29, keddtől a Blaha Lujza térről ismét az ahhoz közeli Teleki László térre költözik át a nyilvános ételosztás. Az időpontja nem változik, továbbra is minden munkanapon 12 órakor kezdődik. 2010 óta már nem először költözködik a népkonyha. Első ízben a Társadalmi Megbékélés Program bevezetésekor vált szükségessé a helyszín módosítása. Ez alkalommal a tér általunk használt területének átalakítása indokolta, hogy a szolgáltatásnak új helyet találjunk. Később azonban, mivel ez a tér bizonyult a legalkalmasabbnak e tevékenységre, az ellátás ismét visszaköltözött a Blaha Lujza tér szegletébe – a Márkus Emília utcába. Ez időszak alatt több szervezet is tartott ételosztást ugyanezen a …
Sok kicsi sokra megy – vegyél részt Te is karácsonyi akciónkban!
A tavalyi évekhez hasonlóan már most elkezdjük a készülődést, hogy idén is minél több családnak, egyedülálló, idős rászorulónak tudjuk szebbé tenni az ünnepét. Idén úgy gondoltuk, hogy már a kezdeti készülődésbe is igyekszünk bevonni mindazokat, akik szeretnének hozzájárulni az ünnepi akció sikeréhez. Nagyszabású élelmiszergyűjtő akciót hirdettünk, amely október 16-án az Élelmezés Világnapján vette kezdetét és november 14-ig tart. Az akció a “sok kicsi sokra megy” elvén működik: arra hívunk minden segíteni vágyó embert, hogy 1kg cukor, 1 liter étolaj vagy bármilyen édesség adományozásával támogassa karácsonyi ételosztásunkat, és biztassa erre ismerőseit, barátait, kollégáit, hozzátartozóit. (Természetesen, aki teheti, az nagyobb mennyiséget is adományozhat!) Emellett örömmel várjuk a játék-, ill. …