Klímaszorongás helyett húshagyó ételeket a tányérra! – Ma van a Vegetáriánus Világnap

Admin Hírek, Öko, Programajánló, PROGRAMOK

Október 1. a Vegetáriánus Világnap. A vegetarianizmus társadalmi elfogadottsága az elmúlt 30 évben sokat változott. A kezdetben nagyon negatív megítélést elismerés váltotta fel, majd az utóbbi 10 évben, köszönhetően a társadalmi és környezeti változásoknak, kiderült, hogy fontos eszköze a klímaváltozás elleni harcnak. Míg korábban a húshagyó, vegetáriánus és zömében növényi étrend elsősorban az ember egyéni egészségügyi céljait szolgálta, mára már tudjuk, hogy a klímaváltozás megállításának egyik legfontosabb eleme, hiszen a tányérunkon át, azaz az étkezési kultúránkon keresztül valóban pozitívan hathatunk világunkra. Visszahozható gyermekeink ellopott jövője? Az utóbbi hetekben felkavarta a világsajtót a fiatal környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg erős és szemfelnyitó …

Az Erőszakmentesség Világnapja – 150 éve született Mahátma Gandhi

Admin Hírek, Programajánló, PROGRAMOK

Október első hetében minden évben terítékre kerül egy nagyon fontos téma, az erőszakmentesség kérdése. Október elseje a Vegetarianizmus, másodika az Erőszakmentesség, negyedike pedig az Állatok Világnapja. Ezeken a napokon lehetőséget kapunk arra, hogy egy kicsit elmélyüljünk a témában, és megértsük a nem ártás, az ahimsá elvét. Az ahimsát az erőszakmentesség elvének nevezik és tekintik, de fontos tudni, hogy itt az anyagi, materiális világban sajnos szinte minden másodpercben ártunk valamely élőlénynek. A lélegzetünkkel parányi élőlények millióit szippantjuk be, és pusztán a létezésünk okán ártunk a természeti környezetnek is. Akárhogy is törekszünk, néhány ponton akarva-akaratlanul is ártunk más élőlényeknek. Vagyis 100%-os erőszakmentesség …

Október 20.: Élelmiszercsomag és meleg ebéd az Élelmezés Világnapja alkalmából

Admin Hírek, Programajánló, PROGRAMOK

Az Ételt az Életért Alapítvány október 20-án tartja soron következő kiemelt ételosztását a fővárosban. A Népligetben, a Planetárium mögött várják majd a rászorulókat, 900 adag étellel és tartós élelmiszercsomaggal, amely, mint mindig, most is egy több ezer forint értékű támogatást jelent a rászorulóknak. Főként tartós, főzéshez való alapanyagokból, de gyümölcsökből, finomságokból, olyan élelmiszer különlegességekből is, amelyhez a legtöbb rászoruló szinte sohasem jut hozzá. Az őszi ételosztás apropója a Szegénység elleni küzdelem és az Élelmezés világnapja, amiről október 16-án és 17-én emlékeznek meg szerte a világon. A két fontos világnapot az ENSZ javaslatára vezették be, hogy felhívják a figyelmet a világszerte …

Hátrahajló és mellkasnyitó jógaworkshop

Admin Hírek, Programajánló, PROGRAMOK

Különböző kiegészítő technikákkal megtanuljuk, hogyan kell a test izomzatának dolgoznia a homorító ászanák esetében. A workshopot Medvegy Gergely vaisnava teológus és jógamester vezeti.  2019.10.13 10:00 – 2019.10.13 13:00 Budapest, Attila u. 8, 1039 Magyarország    Nyújtjuk a test elülső részét: a combfeszítőket, a hasat, a mellkast; miközben erősítjük a láb és a törzs izmait. A mellkasnyitó gyakorlatokat kiegészítjük olyan technikákkal és ászanákkal, amelyek a bordakosarat oldal irányban is nyújtják. Mélyítjük a szív és a tüdő munkáját, valamint intenzív masszázsban fog részesülni a gyomor, a belek, a máj, a vese, a lép, amely által javítjuk a szervezet anyagcseréjét, emésztését és méregtelenítését. Energetikailag a köldök, a szív és a torok csakrákra hatunk. Személyiségünkben az érzelmekkel, …

Online jógaórák – Jóga bárhol és bármikor

Admin Hírek

Az online jóga legnagyobb előnyei, hogy számtalan jógastílus kínálatát éred el egy helyen; egy jógaóra áráért 180 online jógaórát kapsz; az otthonod kényelme lesz a gyakorlótered, így praktikus módon élvezheted a jóga áldásos hatásait. Az órákat Medvegy Gergely vaisnava teológus és jógaoktató tartja. A rendszeres jógázás hatására növekszik az érzelmi kiegyensúlyozottságod, csökken a szorongás és a stressz, valamint megszűnnek az olyan letargikus állapotaid, mint a pesszimizmus és a kedvetlenség. Javul a szellemi teljesítőképességed, megteremtődik a belső béke állapota. Az izmaid rugalmasabbá és erősebbé válnak, kialakul a helyes testtartásod, javul a keringésed, hatékonyabbá válik a szívműködésed. Az egyenletes, mély légzés átszellőzteti …

A kiegyenlítődés hetei

Admin Hírek

Őszi napéjegyenlőség, munkálkodás a Szűzben, test és lélek egyensúlya a Mérlegben. Erőgyűjtés a nagy téli bolygóállásra.

1% – Köszönjük!

Admin Hírek

Nemrégiben nyilvánosak lettek az adó 1%-os felajánlások eredményei. Ezt minden évben kíváncsian várjuk, hiszen az 1%-os adományokból származó bevételeink a legfontosabb forrást jelentik nekünk ahhoz, hogy folytathassuk társadalomépítő tevékenységeinket. Már 3 évtizede szolgáljuk a magyar társadalmat ételosztó, oktatási, környezetvédelmi, fenntarthatósági és hitéleti tevékenységünkkel, és tudjuk, hogy ahhoz, hogy igazán átütő, kézzelfogható eredményeket érjünk el, kitartó, hosszas munkára van szükség. Vannak dolgok, amik ugyanis az idő múlásával, összefogással és a tartós törekvéssel érhetőek csak el. Ugyanakkor az 1%-ot felajánlók létszáma minden évben pozitív megerősítést jelent számunkra. Kíváncsiak vagyunk az emberek, a társadalom véleményére munkánkat illetőleg. Tudjuk, hiszünk benne, hogy amiért teszünk, …

Csokis datolyagolyó

Admin Hírek

Ízletes és egészséges vegán csemege, mely édes ízét nem a cukortól nyeri, hanem pusztán a datolyától. Hozzávalók: 30 dkg datolya kókusztejszín dió mandula kesudió 2 ek kakaó Elkészítés: A datolyát kimagozzuk és annyi kókusztejszínnel, amennyi ellepi, feltesszük főni. Akkor járunk jól, ha a datolyán puhább fajta, nem túl kemény, mert jobb állagú édességet kapunk a végén. Főzés közben 2-3 percenként keverjünk rajta. Kb. 15 perc után lehúzzuk a tűzről és turmixgépben vagy botmixerrel pépesítjük a főzetet. Közben a magvakat 1:1 arányban keverjük és majdnem az összeset durvára őröljük. Ami megmarad, azt még finomabbra őröljük tovább, ebbe fogjuk ugyanis belehempergetni majd …

Rādhāṣṭamī Egerben

Admin Hírek

Kṛṣṇa kedvesének megjelenési napját nem csak Kṛṣṇa-völgyben, hanem Egerben is megünnepeljük, hogyha valaki nem tud vagy nem szeretne Somogyba utazni. Sok szeretettel várunk Rādhāṣṭamī egri ünnepén 2019.09.15-én, vasárnap.  A program menete a következő lesz: 10.00: Bhajana – Lélekemelő zene tradicionális indiai hangszerekkel 11.30: Előadás Śrīmati Rādhārāṇi megjelenéséről 13.00: Utánozhatatlan egri kīrtana, azaz zenés-táncos istentisztelet 14.00: Többfogásos vegetáriánus lakoma A belépés a programra díjtalan, aṁ a lakoma āra 2000 Ft. Helyszín: Eger, Tűzoltó tér 5. Szeretettel várunk!

Égbolt: Ki mint vet, úgy arat

Admin Hírek

Miként vetettél, úgy arattál, s most ebből levonva a tanulságot és tudást gyűjtve, legközelebb miként fogsz vetni? Előre meginduló bolygók, aktivitás, új lehetőségek. A csillagok szeptember havában.

Sivaráma Swami: Egy úriember könyörüljön meg a szenvedőkön

Admin Ételosztás, Hírek

Beszélgetés Sivarama Swamival, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkészével, az Ételt az Életért program hazai megalapítójával. A Krisna-hívők miért tartják fontosnak az ételosztást az egész világon? Van ennek valami filozófiai, tradicionális alapja? A Krisna-tudatos életnek négy fontos tartópillére van: az igazmondás, a lemondás, a tisztesség és a kegyesség. Az egyik legősibb szentírásunk, a Bhágavata Purána kijelenti: „Óh, nemes szívű! Itt állok előtted, hogy szolgáljalak. Kérlek, fogadj el, s légy hozzám kegyes! Egy úriember legfontosabb kötelessége, hogy megkönyörüljön a szenvedőn.” (4.27.26) Ennek szellemében a Krisna-hívők igyekeznek minden tekintetben “úriemberek” módjára élni, és megkülönböztetés nélkül, a lehetőségeikhez képest mindennek és mindenkinek segíteni. …

Előítéletek árnyékában – Isten tudja vallásközi est Gombaszögön

Admin Aktuális, Hangtár, Hírek

A 24.hu Isten tudja rovatában rendszeresen részt veszünk a különféle társadalmi kérdéseket érintő publikációkban. Az “Isten tudja” csapat egy olyan vallásközi csoport, akik különböző felekezetű, de mégis egyformán nyitott, elfogadó és a különféle hitekben a közös elemeket kereső személyekből áll. A csapat nem régiben a határon túlra, Gombaszöre látogatott egy ifjúsági fesztiválra, ahol a vallások alaptételeinek bemutatása mellett több, a fiatalokat is érdeklő témáról esett szó. Többek között a vallásokkal kapcsolatos legfontosabb előítéletek is terítékre kerültek, amelyet a vallási képviselők ott helyben meg is válaszoltak.

Aki a legkedvesebb Kṛṣṇának

Admin Hírek, Kiemelt

Közeleg Rādhā születésének évfordulója. Vannak olyan hindu szentírások, amelyek még csak nem is említik Rādhā nevét, épp csak utalnak Rá. Vannak, akik hallották már a nevét, de nem értik Rādhā helyzetét. De ki lehet ez a Rādhā, aki annyira titokzatos, hogy még a szentek sem merik kiejteni a nevét? Śrīmati Rādhārāṇī Kṛṣṇa örök társa. Hogy mit jelent az, hogy örök társ? Azt jelenti, hogy az, aki mindig Kṛṣṇa társaságában van a lelki világban, és amikor Kṛṣṇa eljön az anyagi világba, hogy megmutatkozzon az emberek előtt, akkor ez a Társ is elkíséri Őt. Śrīmati Rādhārāṇīt a leggyönyörűbb leányként írja le a Srīmad …

Új 200 órás jógaoktató-képzés indul a Vrindávan Gangótri Jógarendszer égisze alatt

Admin Hírek

A jógaoktató-képzés ötvözi a távoktatás és a kontakt oktatás legjobb előnyeit, így a személyes és az otthoni tanulás praktikus módon egyesül.   Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy újabb jógaoktató-képzéssel egészült ki a lehetőség mindazok számára, akik szeretnének jógaoktatókká válni. A szóban forgó oktatást a BHF-fel együttműködve a SelfnessYOGA Akadémia szervezi, a gyakorlatokra és az életmódra fókuszálva. A jógaoktató-képzés ötvözi a távoktatás és a kontakt oktatás legjobb előnyeit, így a személyes és az otthoni tanulás praktikus módon egyesül. Háromhetente egy napot kell elmenni a közös gyakorlásokra, minden más rugalmasan végezhető. Az elméleteket és az otthoni gyakorlást támogató tananyag videók és jegyzetek …

Online jóga- és életmód tanfolyamok Medvegy Gergellyel

Admin Hírek

A kurzusok lépésről lépésre vezetnek, a résztvevőnek mindössze annyi dolga van, hogy követi a videókat és élvezi a jóga kedvező hatásait.  Az online jóga- és életmód tanfolyamok legnagyobb előnyei, hogy bárhol és bármikor lehet őket végezni, a saját otthon lehet a gyakorlótér. A kurzusok lépésről lépésre vezetnek, a résztvevőnek mindössze annyi dolga van, hogy követi a videókat és élvezi a jóga kedvező hatásait. A modern világ eszközei lehetővé teszik, hogy az interneten keresztül bárki bárkivel könnyedén kapcsolódjon, így a jóga világában is megteremtődött a lehetőség a távoktatásra. Kihasználva a lehetőséget a SelfnessYOGA a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolával együttműködve, a Vrindávan-Gangótri Jógarendszer …

Epercsatni

Admin Hírek, Receptek

Ez a csatni recept pofon egyszerű, és egyben végtelenül ízletes. Ráadásul a csípősségi faktor abszolút rajtad múlik, mennyi csilivel ízesíted. De ne feledd: a jó csatni olyan csípős, hogy alig bírod megenni, de olyan édes, hogy képtelen vagy otthagyni. Hozzávalók: 500 g eper (friss vagy mirelit) 1-1,5 dl cukor 1,5 kk őrölt csili Elkészítés: A friss epret összevágjuk, és egy deci vízzel felöntve feltesszük főni. Ha mirelit epret használunk, a víz elhagyható. Ha felforrt, közepes lángon kb. 20 percig főzzük fedő nélkül, időnként megkevergetve, nehogy lekapjon. Ha megpuhult, krumplinyomóval szétnyomkodjuk az epreket. Hozzáadjuk a cukrot, ami ízlés szerint változhat és …

Jógás jótékonysági Nyílt Nap

Admin Budapest programajánló, Hírek, Öko, Programajánló, PROGRAMOK

Szeptember 15-én Jótékonysági Nyílt Nap a Bhaktivedanta Jógastúdióban.   A nyílt napon az érdeklődők 6 különböző foglalkozáson vehetnek rész. Az órák INGYENESEK, de regisztrációhoz kötöttek.      A facebook esemény oldala >> Az ingyenes órákra itt lehet bejelentkezni (a szeptember 15-i dátumnál): https://www.bhf.hu/jogastudio-blaha   Mitől jótékonysági? Reagálva a nagyvilágban történt sajnálatos erdőtüzekre, melyek fájdalmas pusztítást okoztak az erdőkben Nyílt Napunkat egy jótékonysági akcióval kötjük össze. Gondolkodtunk azon, hogy miben és hogyan segíthetnénk mi itt Európa közepén, és arra jutottunk, hogy saját környezetünkben érhetjük el a legnagyobb eredményt.Elhatározásunk, hogy egy JÓGA ERDŐT hozunk létre! Stúdiónkban Nyílt Napunktól kezdve egészen novemberig egy adomány gyűjtő …

Mangó lasszi

Admin Gasztro, Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Igazi kánikulaital, ami a joghurtnak köszönhetően rendkívül hűsítően hat a szervezetünkre. Este már ne igyuk, mert az érzékenyebbek meg is tudnak fázni tőle. Vegán változata azonban bármikor fogyasztható. Hozzávalók: 1 bögre cukor 1 bögre gyümölcspép (eper, sárgabarack, szeder, stb.), esetünkben mangópüré 2 bögre natúr joghurt vagy kókuszjoghurt 3 bögre víz (lehet jeges víz is) kupaknyi rózsavíz (elhagyható) Elkészítés: Tegyük egy edénybe a cukrot, öntsük rá a joghurtot és addig kevergessük, míg a a cukor fel nem oldódik, azaz az egész üveges nem lesz, és a joghurt nyúlóssá nem válik a sok cukortól. Ekkor adjuk hozzá a gyümölcspürét, és keverjük el. …