A 20 éves Krisna-völgy rendezvénysorozat egy bárhol és bárki számára elérhető elemeként, egy újdonsággal szeretnénk meglepni a Krisna-tudat filozófiája és kultúrája valamint életmódja iránt érdeklődőket. A Krisna-völgy 20 éves jubileumi ünnepségsorozat keretében készítettünk egy majd másfél órás filmet, amely végigköveti e 20 esztendő eseményeit, legfontosabb történéseit, lépésről lépésre. Archív felvételeken láthatjuk a völgy fejlődését, a templomépület és Krisna-völgy épülését, kiteljesedését a kezdetektől, egészen napjainkig. Krisna-völgy 20 esztendővel ezelőtt mindössze egy birkalegelő volt, egy somogyvámosi zsákfalu, amely más kis falvakhoz hasonlóan kezdett elnéptelenedni. Krisna-völgy épülése nem csak a hívők számára jelentett egy óriási lendületet napi lelki gyakorlataikban, hanem a helyiek számára …
Kitüntetést kapott egyházunk vezető lelkésze
Augusztus 16-17-én Somogyvámos történetében először két napos falunapot tartottak, melyre a Leader Program keretében nyert támogatást a község. A pályázaton nyert összeg lehetővé tette, hogy színvonalas, gazdag programmal várják az érdeklődőket. A Falunapok mottója „Közösségteremtés a helyi értékek bemutatásán és a kultúrák párbeszédén keresztül” volt. Ennek jegyében a színpadon váltakozva magyar, roma és Krisna-tudatú hívők léptek fel. Nagy siker volt a Krisna-völgyi Sri Prahlad Általános Iskola művészeti osztályának tánc bemutatója és az utána következő bhajan, hangszeres zenélés is. A futóverseny női számában előkelő 2. és 3. helyezést értünk el, főző csapatunk pedig az egyetlen vegetáriánusként szintén hősiesen helytállt. A kisközösségek …
Gyönyörű hagyomány – Aratófesztivál Krisna-völgyben
Az aratás ünnepe nem csak egy kellemes és vidám nyári mulatság, hanem az egyik legfontosabb ismeretanyag elsajátításának lehetősége. Az önfenntartás, az önmagunkról való gondoskodás olyan tudás, amely közvetlenül közelebb visz bennünket az egyszerűséghez, a függetlenséghez és a lehetőséghez, hogy lelki életet éljünk és a finomabb, esszenciálisabb, spirituálisabb oldalával foglalkozzunk az életnek. A krisna-völgyi hagyományok és tevékenységek koránt sem idegenek a magyar tájban, az egyszerű életvitel magasszintű gondolkodás elve a magyar paraszti kultúra része is. A két kultúra találkozásánál rádöbbenünk, hogy a hit, az Istenszeretetet mentén, a szép külső elemek mögött közös értékek és közös gyökerek rejlenek.
4 kívánalom az életre szóló házassághoz – Indiából!
Indiában mind a mai napig megbotránkoztató és elítélt dolog a válás, noha a házasság előtt a felek sokszor csak alig ismerik egymást. A megfelelő jellemvonásokkal és attitűd kialakításával azonban elérhető, hogy egy párkapcsolat boldogságban egy életen át tartson. Védikus megoldás a házasság válságára. Mindenki boldog akar lenni – de nem mindegy hogyan Az embernek természetes tulajdonsága, hogy boldog akar lenni. Ki és hogyan találja meg a boldogságot csak attól függ, miként azonosítja önmagát. A nyugati és keleti társadalmak közötti legfontosabb különbség ennek az önazonosításnak a természete. Az anyagelvű társadalmak felfogása szerint a test nem más, mint az érzéki élvezeteknek, a …