Május 30-án, Gyereknap alkalmából ismét családi napot és kiemelt ételosztást szervez a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Ételt az Életért programjának keretében. Az ellátottak köre ezúttal a III. kerületi családsegítő által kijelölt 800 leginkább rászoruló család, akik a kerületben rendszeres támogatásra, segítségre jogosultak. Ők meleg ebédet és 25 féle összetevőből álló tartós élelmiszercsomagot kapnak, valamint mosószert. A gyereknapi ételosztás már hagyománnyá vált Budapest III. kerületében. A segélyakció szép példája annak, hogy mindenki elsőként a saját háza táján, közvetlen környezetében igyekezzen tenni a rászorulókért. Ha mindannyian így teszünk, egy könnyebb, jobb, boldogabb világban élhetünk majd – vallják a Krisna-hívők. Az ételosztás tehát …
Június 14.: Nyárköszöntő gyereknap a mesés India világában
Egy különleges gyerekprogramra invitáljuk a családokat a Lélek Palotájába. Számos játéklehetőségen keresztül kaphatnak a gyerkőcök ízelítőt a varázslatos ősi India hangulatából. Természetesen mindemellett a hagyományos játékok is megjelennek: – Légy indiai herceg/nő (fotósarok) – Henna-, csillám-, arcfestés és tetoválás – Turbánkészítés – Indiai ruhába öltözés – Kreatív hajfonat készítés lányoknak – Íjászat – Gyerekjóga – Harcművészeti bemutató – Indiai tánctanulás – Virágfüzér fűzés – Ékszer készítés – Lepénykenyér sütés – Ajándék indiai édesség – Interaktív játékos színdarab indiai eposzokból – Kincskeresés lépésről-lépésre – Bűvész bemutató – Szituációs csoportjátékok – Animációs közös tánc dobszólóra – KEREKÍTŐ kisebbeknek és nagyobbaknak – NOÉ …
Május 16.: Krisnás csapat az európai TeSzedd! akcióban
Egyházunk a “Környezetvédelem Éve” égisze alatt május 16-án csatlakozik az 5. TeSzedd! – Önkéntesen a Tiszta Magyarországért nemzetközi hulladékgyűjtési akcióhoz. A TeSzedd! egy nemzetközi civil környezetvédelmi megmozdulás, mely évente több tízezer résztvevőt mozdít ki a szabadba Európa-szerte, hogy megtisztítsák a környezetüket az év során összegyűlt hulladéktól. Az ötödik ilyen akció idén május 15-17. között esedékes. A budapesti Krisna-hívők május 16., szombatra regisztrálták csapatukat. Aki szeretne csatlakozni a jelentkezőkhöz, az jöjjön 9:30-ra a csillaghegyi Királyok útja – Mátyás király út sarkán található Római Teniszakadémia elé. Ha összegyűltünk, ebben a magasságban a Duna-parton kezdjük meg a szemétszedést. A hulladékgyűjtéshez az akció szervezői biztosítanak eszközöket …
Május 16.: Buszos kirándulás Pécsről Krisna-völgybe
Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány pécsi közössége által szervezett kirándulás a rászorulók támogatására jött létre. Ára: 6500 Ft. Tartalmazza az oda-vissza utat, belépőjegyet, vendégvezetést, ebédet. További információ és jelentkezés >>
Május 22.: Indiai Zenés Est az Anahitában
Időpont: 2015. május 22. 19:00 Helyszín: 1132 Budapest, Kádár u. 10. Amennyiben szeretnél egy kicsit lelkileg kikapcsolódni, és szívesen kipróbálnád a kírtant, a mantrák éneklésének jógáját, akkor ott a helyed május 22-én, Guna-grahi és a Kirtan for the Soul zenekar koncertjén, az Anahita Jóga és Szellemi Központban. Kapcsolódj be Te is a közös éneklésébe, s éld át velünk a mantrák erejét! A belépés ingyenes, viszont, ha szeretnéd, adományoddal támogathatod a zenekart. Nagy szeretettel várunk! www.kirtanyoga.hu
Május 10.: Új egri központ megnyitója
http://lepnikell.hu/
Június: Asztrológia és életmódkurzusok a BHF-en
Életmódkurzusok, jógatanfolyamok és workshopok, filozófia, asztrológia, a védikus bölcsesség, tudományok és életvezetés első kézből, az indiai tradíció legfontosabb tanításai. SZÚRJANAMASZKÁR TANFOLYAM (1 NAPOS INTENZÍV) A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL ÚJABB SZÚRJANAMASZKÁR TANFOLYAM INDUL MEDVEGY GERGELY JÓGAOKTATÓVAL! május 10. (vasárnap) 10:00-18:00 óra között A tanfolyam célja, hogy a résztvevők megtanuljanak mindent, ami a szabályos kivitelezéshez elengedhetetlen. A képzés különlegessége, hogy egyedülálló teljességgel tárja fel a napüdvözlet minden részletét és gyakorlásának teljes skáláját. Résztvevők a tanfolyam után alkalmassá válnak arra, hogy biztonsággal gyakorolják a napüdvözletet, és aztán azt akár oktassák másoknak. Intenzív 8 órás tanfolyam, amelynek során elméleti előadások és gyakorlati órák …
Országos rajzpályázat – Mit tanulhatunk a természettől?
Országos rajzpályázatot hirdetünk általános és középiskolások számára, melynek címe: Mit tanulhatunk a természettől? Ha meglátunk egy nyüzsgő méhkaptárat, vagy egy hangyabolyt, akkor rögtön e rovarok szorgalma és társadalmi szervezettsége jut mindannyiunk eszébe. Ha kirakunk az útra egy zsák gabonát, akkor a galambok kicsipegetnek belőle néhány szemet. Ha arra jön egy ember, elviszi az egész zsáknyit és nem hagy belőle másnak. A körülöttünk lévő természeti jelenségek megfigyeléséből, a növények és az állatok viselkedéséből nagyon sok mindent tanulhatunk. Biztos ti is tapasztaltatok már számtalan ezekhez hasonló tanulságos szituációt, ami elgondolkodtató lehet mindannyiunk számára. Rajzoljátok le vagy/és fogalmazzátok meg, hogy mit tanulhatunk a …
Gyereknap és ételosztás a Debreceni Govindában
A Debreceni Govinda Étterem és Kulturális Központ évek óta részt vállal a Food For Life – Ételt az Életért Program karitatív tevékenységében. Kezdetben havi rendszerességgel, 2013 májusától pedig minden vasárnap oszt ingyen ételt rászoruló családok számára. Gyereknap alkalmából idén is különleges programmal, játszóházzal (arcfestéssel, kifestőkkel), valamint játék- és könyvosztással kívánja örömtelibbé tenni a nehéz sorsú családok gyermekeinek életét (május utolsó vasárnapján 12 órától). Az évek óta sikeres napon a hagyományos játékválogatáson túlmenően ezúttal egyedi ajándékcsomagokkal is készülnek az alapítvány önkéntesei, melyben színezők, plüssállatok, játékok, újságok, matricák és számos más meglepetés várja a vendégeket. Az ételosztás a családsegítő által kijelölt leginkább …
Május-június: Főzőtanfolyamok Budapesten (kezdő, haladó, magyaros)
VegaKaland főzőtanfolyam „Mennyei konyha, Isteni ízek” Haladó indiai főzőtanfolyam (egy alkalom) Időpont: 2015. május 16. Szombat 10.00-16.00-ig Az indiai vegetáriánus konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. A Lélek Palotája ezen képzése segít az indiai ételek készítésében tovább fejlődni és azokat az ételtípusokat elsajátítani, melyek egy kis gyakorlatot igényelnek. Várjuk elsősorban azok jelentkezését, akik már korábban részt vettek főzőtanfolyamunkon vagy szoktak indiai ételeket készíteni. Ha valaki mégis kezdőként jelentkezik, annyit veszít, hogy már nem beszélünk át olyan részletességgel mindent. Ár: 9000 Ft Kétalkalmas magyaros vegetáriánus főzőoktatás (még van hely) 2015. április 25. és május 9. Szombat 10.00-16.00-ig (ha esetleg …
Május 23.: Védikus bölcsességek a mindennapokra (előadás)
Az ősi Védák 5000 évvel ezelőtt lettek lejegyezve, teljes információt tartalmazva önmagunkról, valamint az anyagi és lelki természetről. Tiszta és abszolút tudás, melyet a mai modern tudományos felfedezések csak még inkább alátámasztanak. Tanításai örökzöldek és minden korban tökéletesen alkalmazhatóak ahhoz, hogy sikeres és boldog életet tudjunk élni. Határozottan kijelenthetjük, hogy tetteink, álmaink és törekvéseink végső céljai a boldogságunk elérése. A mai rohanó világban egyre több lehetőséget kapunk arra, hogy könnyen és gyorsan kielégíthessük érzékeinket, mégis egyre több a csalódott, céltalan, illetve az űrt érző, úgynevezett „kereső” ember. És mi az, amit keresünk? Egy értékekkel teli sikeres, kiegyensúlyozott és boldog életet! …
Május 17.: Hennafestő oktatás
Szeretnéd elsajátítani a hennafestés trükkjeit? Érdekel hogyan érhetjük el a legmélyebb színárnyalatot. Megtanulnál gyönyörű mintákat készíteni? Ha igen gyere el tanuld meg és érezd jól magad! Tematika: 1. henna ismertetése, származása stb. 2. tölcsérek kivágásának és hajtogatásának módszere 3. por kikeverésének variációi 4. minták megismerése, vékony és vastag húzás elsajátítása 5. egymáson gyakorlás Mindenki kap ajándékba egy füzet mintát és egy következő adag hennaport! Időpont: 2015. május 17. Vasárnap 09.00-12.30-ig Ár: 5.000Ft Helyszín: Lélek Palotája, Budapest III. ker. Csillaghegy, Lehel utca 15-17. Tel: +36-30 643-31-13 Jelentkezés: [email protected]
Május: Tisztaság, igazmondás, becsület – történetek a védikus kultúrából
A Debreceni Govinda szeretettel várja programjaira azokat, akik kíváncsiak rá, hogy lehet lecsendesíteni az állandóan háborgó elmét, és szeretnének részt venni egy közös, zenés meditációban; szeretik a tartalmas, mély beszélgetéseket, vagy egyszerűen csak szeretnének kikapcsolódni a mindennapok problémái közepette. Péntek esti zenés programjainkon bemutatjuk, mit jelent a mantra-jóga (mantra-meditáció), és hogyan alkalmazhatjuk otthon, a saját életünkben. Hétköznap reggelenként pedig választ kaphatunk a napjainkban is égetően fontos kérdésre, hogy mi a boldog élet titka, és miként érhető el. Programjaink részletes leírása és időpontjai: – Hétfőtől péntekig, reggel 7 és 8 óra között a Srímad-Bhágavatam című könyvet olvassuk, és ennek útmutatásai alapján …
Május 14.: Judaizmus és vaisnavizmus: Az emberi létezés célja
Előadóink lesznek: Köves Slomó és Sivaráma Szvámi. Tovább folytatjuk nagysikerű Vallásközi beszélgetés programsorozatunkat. A tavaszi félévben a judaizmust és a vaisnavizmust hasonlítjuk össze. 4. alkalom: 2015. május 14. (csütörtök) 18:00 óra Téma: Az emberi létezés célja Az emberi élet különlegessége, értelme és célja Az ember mint közösségi lény társadalmi kötelességei Előadók: Köves Slomó ortodox rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője. Sivaráma Szvámi Mahárádzsa vaisnava teológus, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkésze. Levezető: Banyár Magdolna (Mahárání Déví Dászí) főiskolai tanár, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektora. Helyszín: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Cím: 1039 Budapest, Attila utca 8. A program változhat, …
Április 30.: Visnu est Laár Andrással
+ Kötetlen beszélgetés + Közös jammelés + Indiai Vegán étel kóstoló A helyszín: 1039 Bp. III. ker. Lehel u 15-17. , a csillaghegyi HÉV megállótól 350 m Részletek: https://www.facebook.com/events/1565853646998454/
Május 2.: Óbuda Napja
Május 2-án, szombaton rendezik meg idén az Óbuda Napja fesztivált Budapest III. kerületében. A rendezvény szervezői az egész kerületben több közterületen és központi helyszínen színes programokkal, koncertekkel, vetélkedőkkel, gyermekprogramokkal és kirakodóvásárral, helyi érdekességekkel várják az érdeklődőket. Az Óbuda Napján részt vesz csillaghegyi kulturális központunk is, a Lélek Palotája. A Krisna-hívők asztaluknál a Mátyás király úton arcfestéssel, csillámporozással, egészséges életmód-tanácsadással, apró de különleges indiai termékekkel és tradicionális indiai édességgel várják a kerület és más régiók lakóit. A rendezvény honlapja: http://obudanapja.hu/
A jövő mindjárt ideér! A karma törvényei
A karma törvényei, tettek és visszahatások, igazságtalanságok és jóvátételük. Biztos, hogy elkerül a sorsod? Közeleg a jövő… Előadás és vegetáriánus ételkóstoló Szombathelyen.
Május 22-24.: Élményhétvége Krisna-völgyben
A májusi Krisna-völgyi élményhétvége célja, hogy a védikus tudásra támaszkodva megoldásokat kínáljon egy kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb, boldogabb életre. Több ezer éves válaszok tárulnak fel a mai embert érintő, aktuális kérdésekre. Részletek: https://www.facebook.com/events/1625572161005568/ Részletek: “TUDATOSSÁG, ELÉGEDETTSÉG, BOLDOGSÁG” Krisna – völgy lelki atmoszférája segíti az elmélyülést, a lelki harmónia létrejöttét. Mikor az elmét nem zavarja semmi, akkor képes meglátni az önvalót, felfedezni a kapcsolatot a Legfelsőbbel, az Ő szépségével, tulajdonságaival és kedvteléseivel együtt. Az élményhétvége során: – Kiváló védikus pszichológusoktól és szakértőktől hallhatunk előadásokat és tréningeket. – Meglátogatjuk Krisna-völgy egzotikus létesítményeit. – Lehetőség nyílik a személyes konzultációkra és transzcendentális meditációra is. Az …
Május 1.: Jógamajális a Margitszigeten
Ingyenes rendezvény! Időpont: 2015. május 1. 10:00-13:00 óra Az ország három jeles jógaoktatója vár közös szabadtéri jógázásra május 1-én a Margit-szigeten. Program: 10:00-11:00 Gauranga das – astanga jóga 11:00-12:00 Medvegy Gergely – hatha jóga 12:00-13:00 Diószegi Ádám – gerincjóga Helyszín: Margitsziget, Holdudvar melletti rét Rossz idő az oktatók izgalmas előadásokkal, kötetlen beszélgetéssel várnak mindenkit a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. Az előadások témája: 10:00-11:00 Gauranga – Méregtelenítés jógával 11:00-12:00 Medvegy Gergely – Hogyan jógázzunk otthon? 12:00-13:00 Diószegi Ádám – Relaxáció és meditáció – Hasonlóságok és különbözőségek a két technika között – Fokozatok és módozatok – Gyakorlatok alkalmazásainak lehetőségei Helyszín: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, …
Április 12.: Lélekvándor Klub – Fóti tanösvény
A Lélekvándor Klub – a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola kiránduló klubja – következő kirándulásának programja: Időpont: 2015. április 12. vasárnap Úticél: Fóti tanösvény A Budapesttől 25 km-re lévő Fóti-Somlyó valóságos hegy látszatát kelti a Gödöllői-dombvidék peremén. A 3,5 km hosszú kör vonalvezetésű tanösvény a Fáy-présház mellől indul, s a lepkés állomásjelzést követve körbejárható. Találkozó: Fót, autóbusz állomáson 10:15-kor. Megközelítés tömegközlekedéssel: Újpest-Városkapu autóbusz végállomásról indul a busz 9:30-kor, amely 10:09-re érkezik Fót, autóbusz állomásra. Mindenkit sok szeretettel várunk barátaival, családtagjaival együtt! Amritánanda déví dászí (Jeney Rita) +36-30-525-4812 A Lélekvándor Klub kirándulásain mindenki saját felelősségére vesz részt.