A vaiṣṇava szent, Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura

Admin Filozófia, Hírek

Az UNESCO 42. konferenciáján, Párizsban elfogadta a Kṛṣṇa-hívők számára annyira fontos éves témát, Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura, a Gauḍīya Math alapítója és Śrīla Prabhupāda lelki tanītómestere születésének 150. évfordulójának megünneplését, 2024-ben. A gauḍīya vaiṣṇava szent megjelenési napja 2024-ben február 29-re, azaz mára esik. Bhaktisiddhānta Mahārāja szent volt, aki teljesen elvonatkoztatott a külsőségektől, mégis a legpraktikusabban tette azt, amire szükség volt a Kṛṣṇa-bhakti tanításainak széleskörű elterjesztése érdekében. Ő hozta létre a vaiṣṇava történelem tālān legelső szervezett intézményét, és 64 templomot alapított a kihívásokkal teli brit korszakban szerte Indiában, Śrī Laṅkān, a jelenlegi Bangladesben és Burmában. Tudósnak is a legkiválóbb volt, aki …

150 éve született Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura

Fodor Hírek, Kiemelt

Az UNESCO a 42. párizsi ülésen elfogadta a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közössége (ISKCON) által benyújtott és az indiai kormány által előterjesztett javaslatot Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura születése 150. évfordulójának megünneplésére, amely 2024. február 29-ére esik.   A Kṛṣṇa-hívők számára ez igen jelentős eredmény, hiszen első alkalommal ismert el az ENSZ egy hindu-vaiṣṇava (Kṛṣṇa-hívő) szentet. Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura (1874-1937) kora elismert tudósa, filozófusa, társadalmi reformere és kiemelkedő lelki vezetője volt, aki szakított a külsőségekkel, és a praktikumra helyezte a hangsúlyt. A kihívásokkal teli brit uralom idején összesen 64 templomot alapított szerte Indiában, Srí Lankán, Bangladesben és Burmában. Ő alapította meg a Gauḍīya …

Almás kekszes golyók csokiöntettel, pirított mandulával

Fodor Gasztro, Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Eléggé hétvége van már ahhoz, hogy egy kis vendégváró édességre vágyjunk. 😉 Egy gyors, télen is egyszerű nasit hoztunk nektek Gabi indiai konyhájából. Nincs főzögetés, 15 perc alatt kész, ha gyorsan kellene valami pl. a gyerekek farsangi bulijára… Recept 10-12 főre -> 8-9 alma -> keksz 2-3 zacskó (gluténmentes és cukormentes verzióban is el lehet készíteni) -> ízlés szerint fahéj (jó sok😊) -> porcukor vagy természetes cukorpótló (ízlés szerint) -> pici gyömbér reszelve -> 1 citrom reszelt héja, pici leve -> 2 tk. kókuszreszelék -> 1 kk útifű maghéj -> étcsokoládé (gőz felett megolvasztani) -> szeletelt mandula (törve, pirítva) Egy …

Április 5-7.: Családi kiruccanás Krisna-völgyben

Admin Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

  Csatlakozzatok hozzánk egy felejthetetlen családi hétvégére Krisna-völgy varázslatos helyszínén! A hennázással és mandalafestéssel különleges alkotói élményben lehet részetek, ahol a család minden tagja megtalálhatja a számára legkedvesebb elfoglaltságot. A gyermekek és a felnőttek egyaránt részt vehetnek, és a színek és formák világában találhatnak örömet. Garantált a sok nevetés. 🙂 Egy különleges program, az ökrös szekér túra keretében fedezzétek fel Krisna-völgy szépségeit! Utazás közben hallgassátok meg a túravezetőnk érdekes történeteit a birtokról és az itt élők életéről. Egyedi helyekre kalauzolunk el Titeket, ahova gyalogosan talán sosem jutnátok el. Ismerkedjetek meg az Egzotikus Növény- és Állatkerttel! Itt nemcsak láthatjátok, de megsimogathatjátok, …

Krisna-völgyi Búcsú

Admin Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

  Vár a Krisna-völgyi Búcsú, Somogy megye egyik legnagyobb nyári rendezvénye! A 29. alkalommal megvalósuló háromnapos családbarát élményfesztiválon minden a Krisna-hívők békés életmódjáról és különleges mindennapjairól szól. Embertársaink, az állatvilág, a természet tiszteletéről és az Isten iránti szeretetről. Ezen a különleges rendezvényen lehetőséged lesz mindent megcsodálni, kipróbálni és megízlelni, amit Krisna-völgy kínál. A Búcsú középpontjában a spiritualitás és a békés környezet áll, ezért a családias hangulatú fesztivál mind a kicsiknek, mind a nagyoknak izgalmas élményeket rejt. Itt garantáltan mindenki megtalálja a számára érdekes és szórakoztató programokat.     Látogasd meg a bucsu.krisnavolgy.hu oldalt, ahol részletes információkat találsz az eseményről, a …

India Varázsa Fesztivál

Admin Programajánló, PROGRAMOK

  Merülj el az indiai kultúra varázsában Krisna-völgyben! Fedezd fel az ősi tradicionális templomi táncok, zenei előadások, henna díszítés és a hagyományos indiai gasztronómia színes világát ezen a különleges eseményen. Élvezd az ízek harmóniáját Govinda éttermünkben, amely nemcsak vegán és vegetáriánus ételeket, de egyben holisztikus élvezetet is kínál a gasztronómia szerelmeseinek. Egyedülálló élményekkel gazdagodhatsz Krisna-völgy szívében. Vegyél részt az India Varázsa Fesztiválon, tapasztald meg a hely békességét, lelki harmóniáját, emelkedett szemléletmódját és az életmód természetközeliségét! Hozd el a barátaidat és a családodat, és ismerjétek meg az indiai kultúra hihetetlen gazdagságát és mélységét egy olyan helyen, ahol ez a helyiek mindennapi …

Boldog Boci Fesztivál

Admin Programajánló, PROGRAMOK

Csatlakozz hozzánk ezen a vidám ünnepségen, a Boldog Boci Fesztiválon Krisna-völgyben, amely egyedülálló élményt kínál! Középpontjában az állatok tisztelete és a fenntartható élet iránti elkötelezettség áll. Fedezd fel a Pola-pūjā nevű ősi rituálét, amelyet a feldíszített és festéssel dekorált ökröknek mutatunk be. Élvezd a törpe zebuk etetését, és ne hagyd ki a hagyományőrző ökrösszekeres Birtokbejáró túrát sem. Tekintsd meg az ország egyetlen működő ökörhajtású járgányház bemutatóját is! A Govinda Étterem különleges kínálata még emlékezetesebbé teheti a napod,  hiszen nemcsak vegán, hanem helyi, ahimsā tej felhasználásával készült vegetáriánus kínálattal is vár ezen a napon. Tapasztaljuk meg együtt a tiszteletteljes és örömteli …

Az evolúcióelmélettel kapcsolatos kétségek két szintje

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Az evolúció elmélete mintegy másfél évszázada kezdett erősödő hatást gyakorolni a tudományos világra és a közfelfogásra. E teória szerint az élet első formája véletlenszerűen jött létre különböző vegyületek kombinációja révén, majd a szaporodás során bekövetkező változások (mutációk) és a természetes kiválogatódás révén alakult ki a fajok sokfélesége a baktériumoktól az emberig. Ezt az elképzelést megfogalmazása óta tudományos és logikai szempontból is számos kritika éri, így népszerűsége ellenére nem tekinthető bizonyított elméletnek. Napjainkban is léteznek olyan alternatív tudományos megközelítések – például az intelligens tervezés elmélete –, amely szerint az evolucionista nézet igazolatlan előfeltételezéseken alapszik. Az evolúcióelmélettel kapcsolatos kételyek és ellenérvek két …

Történelmi jelentőségű templombeavatás Indiában

Fodor Hírek, Kiemelt

Rāmacandra templombeavatása Ayodhyāban 2024. január 22-én, indiai idő szerint a déli órákban Sītā-Rāma prāna pratiṣṭā, azaz beavatási ceremóniát tartanak az újjáépült Rāma templomban Ayodhyāban. Ez az esemény lényegében Rāmacandra szülőhelyének a helyreállítása. Az ünnepélyt több millió hindu várja nagy izgalommal szerte a világon, de főként Indiában. A kormány azt kérte, hogy az emberek ne menjenek el Ayodhyāba, hanem otthonukban, a Dívalihoz hasonlóan láng gyújtásával emlékezzenek meg a jelentős eseményről. Ayodhyāban egy egész templomfalut hoztak létre a megnyitó alkalmából, hogy az odaérkező zarándokok igényeit ki tudják szolgálni. A hús- és alkoholfogyasztást több tíz kilométeres körzetben betiltották. A Rāma Janmabhūmi története A …

Még nem ért véget a Karácsonyi Szeretetlakoma!01.20. Óbuda, 01.27. Szeged

Fodor Ételosztás, Hírek

Az Ételt az Életért, hazánk legnagyobb vegetáriánus ételosztó szervezete leginkább arról ismert, hogy már 35. éve rendez Karácsonyi Szeretetlakomát. Az akció a fővárosban kezdődött, de ma már egyre több vidéki helyszínen is megvalósul.   A Krisna-hívők szegényélelmezési programja naponta országosan 3000 főt lát vendégül meleg ebéddel és kiegészítő termékekkel. De a kiemelt akciók során egy gazdag élelmiszercsomagot is hazavihetnek a családok, ezért ez az egyik leghívogatóbb a vendégeknek. A Népligetben karácsony napjain 3200 ételcsomagot osztottak ki a szervezők, ezekbe liszt, tészta, holland kakaó, ketchup, mustár, kekszek, és más finomságok is kerültek – összesen 15 féle összetevő. Az Ételt az Életért …

Akciós áron a Krisna-völgyi Vendégház elvonulásai

Fodor Hírek, Krisna-völgy

Itt az új év, mindenki fogadalmakat tesz, új életet akar kezdeni. Ha új életet nem is tudunk adni Nektek, abban segíthetünk, hogy megreformáljátok életmódotokat, könnyebbé és sikeresebbé tegyétek mindennapjaitokat. Többféle tematikus elvonulást indítunk idén is. Választhattok a spirituális, meditációs, hatha jóga, családi kiruccanás, sikeres párkapcsolati, női önismereti, keleti művészetek önismereti elvonulások között most 20% kedveménnyel. A kedvezményes ajánlat a 2024.01.31-ig megrendelt és kifizetett elvonulásokra érvényesek! Válogassatok az elvonulás akciós shopunkban, és csapjatok le a kedvenc elvonulásotokra most remek áron! Az alábbi linken éritek el a shopot: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/bolt/ Csatlakozzatok hozzánk és fedezzétek fel a védikus tudás gyönyörű világát! Szeretettel vár Benneteket: …

Február 3.: Kirtan Fest Budapest – ezt a bulit ne hagyd ki!

Fodor Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Valami másra vágysz, mint egy tipikus koncertezős este? Valódi, mély élményre? Szeretnél egy felszabadító erejű koncert részese lenni? Gyere el február 3-án a K11-be, ahol egy fergeteges Kirtan Fesztiválon táncolhatsz, énekelhetsz átélve a mantra-zene különleges hangvibrációjának erejét. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Itt tudsz regisztrálni! >> https://budapest.krisna.hu/kirtanfest << Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.) Időpont: 2024.02.03. Kezdés: 18:30 Mi vár Rád a Kirtan Festen? Egy este, amikor összekapcsolódik a Föld és az Ég. A Kirtan Fesztivál zenészei csodálatos keleti dallamokkal, mantrákat zengetve, énekelve egy egyedülálló lelki élményre hívnak. Kiszakadva a hétköznapok nehézségeiből végre megállhatsz néhány órára, hogy igazán önmagadra találj. Szabadítsd fel az …

750 adag szeretet Egerben és ismét elkezdődtek mindennapos ételosztásaink!

Fodor Ételosztás, Hírek

Legnagyobb vidéki ételosztó pontunk Egerben található, az ünnepek alkalmával is itt tartottuk az egyik legnagyobb karácsonyi akciót, 750 főre készültek helyi munkatársaink és önkénteseink. A vendégkör a már regisztrált és helyi családsegítő által is felmért családokból tevődik össze, akik számára egy gazdag ünnepi élelmiszercsomag a főzés lehetőségét rejti magában és igazi családi összetartó erővel bír. A gazdag tartós élelmiszercsomag mellé meleg ebédet, forró teát, sok-sok csokoládét és ünnepi finomságokat, Krisna-völgyi bio sütőtököt osztottunk az érkezőknek, de a gyerekek plüssöket és játékokat is hazavihettek, a felnőttek pedig kiváló minőségű használt ruhákból válogathattak.   A Karácsonyi Szeretetlakoma már csak nevében karácsonyi, éppúgy …

Túrós/epres pite tojás nélkül – alaprecept

Fodor Desszertek, Gasztro, Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ez a pita alaprecept egy igazi csoda, tulajdonképpen bármilyen töltelékkel készíthetitek, almával, piros gyümölcslekvárral. Isteni recept Manodharától.   PITE tészta – 500 g liszt – 150 g cukor – 1 sütőpor – 200 g vaj – kb. 2 dl tejföl vagy joghurt   A lisztbe belemorzsoljuk a vajat, majd a sütőport és cukrot is bele keverjük. A joghurttal, vagy tejföllel (ami éppen bontva van otthon) készre gyúrjuk a tésztát. Picit állni hagyjuk, amíg a töltelék készül. Ez lehet egy sima túrós töltelék vagy valamilyen gyümölcs is lecukrozva. Az alma azért jó, mert szinte édesítés nélkül édesre sül kis fahéjjal – …

A pénz természete

Fodor Filozófia, Hírek

Kesawa Swami írása a pénz szellemiségéről, természetéről és arról, miért ragaszkodunk úgy hozzá.    Nemrégiben találkoztam egy gyerekkori barátommal, aki szintén szerzetes lett. Képzelhetitek, rengeteg közös témánk volt, amiről beszélgettünk. Az ő hagyományában a szerzetesi fogadalmak egyike, hogy soha nem szabad pénzhez nyúlni; és ha mégis, akár csak véletlenül, akkor egy napig teljes böjtöt tartanak. Komoly önmegtartóztatás. Bevallom, ha ezt a fogadalmat tettem volna, már halott lennék és elhamvasztottak volna – a pénzügyi műveletek ugyanis a mindennapi életem szerves részének számítanak. A pénz azonban veszélyes, újra és újra látjuk, hogyan képes támadást intézni az élet integritása ellen. Olyan könnyű elárulni …

Nārada Muni, az odaadó szolgálat atyja

Admin Filozófia, Hírek

Nārada Muni a védikus irodalom egyik legkiemelkedőbb bölcse, aki bejárja az egész univerzumot, hogy mindenkiben felébressze az Isten iránti szeretetet. Nārada Munit úgy dicsőítik a védikus írások, mint a tizenkét mahājana, az örök igazságot hirdető nagy tekintélyek egyikét. Életének és tanításainak részleteiről a Nārada Purāṇa, a Padma Purāṇa valamint a Śrīmad-Bhāgavatam számos helyen beszámol. Lelki fejlettsége olyan magas fokon áll, hogy ezekben a szövegekben néha „Bhagavānnak” is nevezik, mely kifejezés többnyire csak a Legfelsőbb Úrra vonatkozik. A Bhagavad-gītāban pedig (10.26) Maga az Úr Kṛṣṇa mondja, hogy: „a félistenek bölcsei közül Nārada vagyok”.     Isten kiemelkedő képviselőjeként Nārada Munit gyakran …

35. Karácsony a Népligetben

Fodor Ételosztás, Hírek

Újabb 3200 főt vendégelt meg karácsony napjain az Ételt az Életért, a Krisna-hívők ételosztó missziója. Az idei volt a 35. Karácsonyi Szeretetlakoma. Noha a Népligetben kígyózott a sor, mindössze 2 óra alatt sikerült kiszolgálni a tömeget. December 24-én 1000, majd 25-én és 26-án napi 1100 élelmiszercsomag és meleg ebéd talált gazdára. Székelykáposzta, bableves, lencsefőzelék – magyaros, forró és gazdag egytálételek készültek, mellé ízletes darapuding és forró gyógytea volt a vendégek kedvére. Az ételosztáson idén feltűnően sok volt az idős, egyedülálló ember és a gyermekét egyedül nevelő szülő. A napi 1000-1100 adag mellé, ami a “Ligetbe” ment még további 1550 adag …

Kellemes ünnepeket!

Fodor Hírek

Kedves Olvasóink, Barátaink!   Békés és örömteli karácsonyi ünnepeket kívánunk Önöknek/Nektek és Szeretteiteknek, valamint áldott karácsonyt kívánunk minden kedves Keresztény Testvérünknek! Kívánjuk, hogy éljen minden ember békében és legyen mindenki nagyon boldog!  

Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben

Fodor Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Csúcspontjához közelít a Krisna-hívők Karácsonyi Szeretetlakoma programsorozata. A maratoni ételosztó akció során 6000 tál ünnepi ebéd és tartós élelmiszercsomag kerül a családokhoz, betegekhez, idősekhez, nyugdíjasokhoz. Nemcsak szomorú, hanem felemelő is, hogy ez a 35. Karácsonyi Szeretetlakoma. A Krisna-hívők – Ételt az Életért humanitárius programjuk keretében – idén 35. alkalommal rendeznek karácsonyi ételosztást. Az első akció még csak száraztésztával és burgonyával kezdődött, később azonban hagyománnyá vált a meleg étel és a gazdag, tartós élelmiszercsomag kiosztása is a résztvevőknek. A tapasztalat ugyanis az, hogy az élelmiszercsomag különösen nagy értéket képvisel a rászoruló családok számára, akik az itt kapott a főzési alapanyagokból és …