December 21-22. A Bhagavad-gítá megjelenési ünnepe

Fodor Hírek

Idén ismét megrendezzük a Bhagavad-gítá megjelenési ünnepét, a Gítá-dzsájantít, amelyre mindenkit szeretettel várunk! Az ünnepen a Krisna-hívők arra emlékeznek, amikor több mint 5300 évvel ezelőtt az Úr Krisna elbeszélte a Bhagavad-gítá tanításait kedves barátjának Ardzsunának – a tanítások kötetben maradtak fenn és ma is bárki számára elérhetőek. Az ünnepség e védikus írás megjelenési napjaként vált ismertté és egy olyan különleges alkalom, amikor részt vehetünk egy igazi indiai tűzceremónián, a védikus esküvők rituáléihoz hasonlóan. December hónapban maratoni könyvosztás zajlik szerte az országban! A könyvek kínálása, adományokért való árusítása rendkívül fontos a Krisna-hívők számára, hiszen ezeken az írásokon keresztül hitelesen ismerhetjük meg …

Mi is valójában a Bhagavad-gītā?

Fodor Filozófia

Célja az, hogy kiszabadítsa az emberiséget az anyagi létezés tudatlanságából. Az embereknek számtalan megpróbáltatással kell szembenézniük, éppen úgy, ahogy Arjuna is nehéz helyzetbe került, amikor meg kellett vívnia a kurukṣetrai csatát. Ám meghódolt Śrī Kṛṣṇa előtt, s ennek eredményeként az Úr elmondta neki a Bhagavad-gītāt. Nemcsak Arjunát gyötörte az aggodalom az anyagi létezés következtében, de mi mindannyian hasonló helyzetben vagyunk. A nemlét atmoszférájában létezünk, valójában azonban nem arra teremtődtünk, hogy a nemlét tartson minket rettegésben. Létünk örök, ám valahogy az asatba kerültünk. Asat arra utal, ami nem létezik. A számtalan szenvedő ember közül csupán néhány érdeklődik valódi helyzetéről, arról, hogy …

December-január: Tanfolyamok Főiskolánkon

Fodor Hírek

Téli akciós tanfolyamok a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán az életmódváltás jegyében! A tudás – érték: Elméleti tanfolyamaink bármelyikére, aki legalább 2 héttel a tanfolyam kezdete előtt befizeti a részvételi díjat, annak 3.000 Ft kedvezményt biztosítunk az eredeti árból. Az akcióban részt vevő tanfolyamaink: Ájurvédikus öngyógyítás, Meditáció és önismeret, Védikus asztrológia, és Védikus filozófia. Ez az akció nem vonható össze más kedvezményekkel, akciókkal, és visszavonásig igénybe vehető! ÚJ!!! Párosan szép a jóga: Kezdő és haladó jóga tanfolyamainkra a párban jelentkezők, fejenként 2000 Ft kedvezményben részesülnek. A tanfolyamra való jelentkezéskor kéretik feltüntetni a párt, akivel együtt vennének részt a kurzuson. Ez az akció …

A hó alatt – Krisna-völgy és tanításai télen

Fodor Család, Életmód, Filozófia, Hírek, Öko

Egy városi ember talán el sem tudja képzelni, milyen a tél Krisna-völgyben. Nincs áram, nincs gáz, TV, számítógép, éjjel-nappali bolt. Nem is hiányzik. Helyette megvalósul valami nagyon fontos dolog az életünkben: Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás – a gyakorlatban megvalósítva. Krisna-völgy ökofalu. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy igyekszünk úgy élni, hogy a természetet, környezetünket minél inkább megőrizzük a utókornak, gyermekeinknek. Mindennapi életünk az évszakok változásához alkalmazkodik. Életünk minden eleme szépen példázza a visszatérést hagyományainkhoz. Noha Krisna-völgyben napkollektorokat is alkalmazunk az elektromos áram előállítására, a középületek világítására, a mindennapokban a családok gyertyát használnak otthonaikban. Ajánlott oldal: ökovölgy.hu >> Krisna-völgyben mindenki …

Vaisnava teológus MA szak a BHF-en!

Fodor Hírek, Kiemelt, Oktatás

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Vaisnava teológus és Vaisnava jógamester alapszakjai mellett 2014 szeptemberében elindítja Vaisnava teológus mesterképzését is. A Vaisnava teológus MA szakra olyan jelentkezőket vár a főiskola, akik szeretnék tovább mélyíteni India védikus tanításairól szerzett ismereteiket és behatóbban tanulmányozni a gaudíja-vaisnava szentírásokat. A képzés célja, hogy a leendő hallgatók a professzionális oktatás segítségével nagyobb tudásra, illetve lelki megvalósításra tegyenek szert, és sikeresebbé váljanak az élet minden területén. A jelentkezéshez szükséges előfeltételek: BA diploma (Vaisnava telológia, Vaisnava jógamester, Vallástudomány, Kulturális antropológia, Indológia), legalább jó (4) minősítéssel. A Vaisnava teológián kívül minden más BA szak esetében szükséges különbözeti vizsgák legalább jó …

Krisna-hívők segélyakciója a Fülöp-szigeteken – hírek a katasztrófa helyszínéről

Fodor Ételosztás, Hírek, Képtár, Kiemelt, Médiatár

A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete, Ételt az Életért nemzetközi programjának keretében bekapcsolódott a fülöp-szigeteki katasztrófahelyzet elhárításába. A Krisna-hívők profiljuknak megfelelően elsősorban ételosztással kívánják segíteni a rászorulókat. Részletek a szigeteken dolgozó önkéntesek beszámolóiból. Az előzményekről itt olvashat >> November 11. (hétfő) Egy manilai, önkéntesekből álló csoport Legaspi városába indult, onnan kétnapos hajóúton Samarba mennek tovább. Kisebb késésüket az okozta, hogy a különböző segélyszervezetek szinte egyszerre indultak ugyanabba az irányba szállítmányaikkal. „Nagyon nehéz a helyzet, mert az emberek az éhezés és az őket ért trauma hatására teljesen megvadultak és kétségbe vannak esve. – mondja Balaráma dász, a helyi hatfős önkéntes csapat vezetője. Az …

A Tehénvédelmi Központ legidősebb lakói elhagyták testüket

Fodor Hírek

Krina-völgy tehenészetének két legidősebb tehene, Krisna és Ganga nem régiben elhagyta az anyagi világot. Szomorúak vagyunk, kedves társaságuk örökké hiányozni fog nekünk. Hálával tekintünk a tehenészet lakóira, hiszen tejükkel és munkájukkal segítik életünket. Páratlan együttműködés ez ember és állat között. Csodálatos szolgálatuk most itt véget ért, de  minden bizonnyal folytatódik valahol máshol… A vaisnaváknak (Krisna-hívőknek) három fő kötelességük van: terjeszteni az Úr Krisna vagy Caitanya misszióját, imádatot ajánlani az Úr Múrti formájának és védeni a teheneket. Krisna-völgy Tehénvédelmi Központja lehetőséget ad a magyar hívők csoportjának, hogy gyakorolhassák vallásos kötelességüket. Sríla Prabhupáda, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének megalapítója biztos volt benne, hogyha …

Természetes háziszerek Krisna-völgyből

Fodor Hírek, Öko

Most induló több részes interjú-cikkünkben mutatjuk be az érdeklődők számára a zöld háztartás-vezetés alapját jelentő háziszerek elkészítését, a használat szempontjait és módjait. Mindazok, akik idén is ellátogattak a Krisna-völgyi Búcsúba, illetve az Alapítványunk által szervezett V. Fenntarthatósági Konferenciára, minden bizonnyal találkoztak Hosszúné Marku Alexandrával (lelki nevén Csandra devi dászival), illetve nagy népszerűségnek örvendő házikencéket bemutató standjával. Amikor egy kedves résztvevő a helyszínen a saját készítésű mosószappan receptjére kérdezett rá – és azért valljuk be, a szappankészítés nem tartozik a legegyszerűbb kotyvasztó tudományok közé –, akkor jutott eszembe, miért is ne osszuk meg szélesebb körben a receptúrát, illetve foglalkozzunk egy kicsit …

Szülők és az iskola példás együttműködése

Fodor Család, Hírek, Oktatás

Az általános iskolánk működésében az ide járó gyerekek szülei jelentős segítséget nyújtanak. A szülői közösség több területen ajánl szolgálatokat. 1. Az épület heti rendszerességű takarítását az anyukák végzik már évek óta. 2. A fűtésszezonban a fapakolást, a téli hónapokban a hajnali befűtést az apukák végzik. 3. Minden az épülethez kapcsolódó fejlesztéshez, vagy javításhoz kapcsolódó feladat szintén az apukák teendője. 4. Az épület környékének fenntartását pedig vegyesen látják el. 5. Ezen kívül vannak még egyéb rendszeres (faliújság) és alkalmi (varrás) teendők is, amiket szintén a szülők végeznek. Minden egyes területet egy-egy szülő felügyel, aki segíti koordinálni a többiek szolgálatait. Ezáltal egy …

A Krisna-tudatú hívők megkezdték az ételosztást a Fülöp-szigeteken

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt

A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete, Ételt az Életért nemzetközi programjának keretében bekapcsolódik a fülöp-szigeteki katasztrófahelyzet elhárításába. A múlt pénteken pusztító trópusi vihar a jelenlegi információk szerint már mintegy 2275 halálos áldozatot követelt és további tízezreket keresnek, vagy eltűntként tartanak nyilván szeretteik. Haiyan az utóbbi évszázadok legpusztítóbb vihara, közel 10 millió embert érintett a régióban. A Krisna-hívők profiljuknak megfelelően elsősorban ételosztással kívánják segíteni a rászorulókat. A helyzet azonban rendkívül nehéz, mivel nem csak az élelmiszer alapanyagokból és tiszta ivóvízből van hiány, a helyszínt egyelőre csupán a hadsereg közreműködésével lehetséges megközelíteni. „A fővárosból másfélnapos szárazföldi út majd még 12 órás hajóút megtétele szükséges, …

Az odafigyelésből és gondoskodásból fakadó erő – 1%-os felajánlók figyelmébe

Fodor Hírek, Kiemelt

Tisztelt Adózók, kedves Barátaink! Szeretnénk megköszönni, hogy a 2013-as évben is támogatták törekvéseinket adójuk egyházaknak felajánlható 1%-ával. A sok kicsi segítség idén is nagy eredményekhez vezetett. A 32 1%-os felajánlásokat fogadó felekezet közül a beérkező összeg szerint 4. helyen végeztünk a közösségek sorában. Az 1%-os felajánlóink száma az elmúlt évi 17480 főről már 23001 főre emelkedett – az eddigi kiértékelés szerint -, amely rendkívüli növekedés. Támogatásuk számunkra azt is jelenti, hogy Önök fontosnak, sőt, egyre fontosabbnak tartják az MKTHK által megfogalmazott célokat, tevékenységünket – ezért mi is még nagyobb erővel és odaadással állunk a jövőben is a társadalom szolgálatára! A …

November 17. Szent Név Nap és közös imádság a tájfun áldozataiért Budapesten

Fodor Hírek

November 17-én Szent Név Nap lesz ismét Budapesten. Ez alkalomból egész nap közös imádkozási és mantrameditációs lehetőség a csillaghegyi központban, valamint bekapcsolódási lehetőség lesz az indiai zenés-táncos bhadzsanokba is – énekkel, tánccal, tapssal, vagy akár hangszerrel. A hívők ezen a napon is Szent Nevet, a Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré manrát, vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyiségének különleges neveit éneklik, különféle dallamokkal kísérve. A Krisna-hívők közben a Fülöp-szigeteken történt katasztrófa áldozataira emlékeznek: A katasztrófa sújtotta térségben megvalósuló misszió mellett a hívők a vasárnapi ima-napon közös imádságot szerveznek budapesti központjukban, Csillaghegyen, …

Dívali: Két évtized munkájáról emlékeztek meg a Fényadó ünnepen

Fodor Hírek, Képtár

A múlt héten került megrendezésre az MKTHK közéleti díszvacsorája, a Dívali est, amelyen számos közéleti személyiség, a közösség támogatói és barátai is részt vettek. Dívali a hindu újév napja, az áldásokkal teli Karttika havának fényes újholdja. Dípávalí ugyanakkor fontos vallási esemény is, a Krisna-hívők ilyenkor az Úr Rámacsandra, a példás uralkodó hazatérésére és uralkodásának megkezdésére emlékeznek szerte a világban. Az idei est témája a 20 éves Krisna-völgy volt, múltja és jövőbeli útja. Dívali ünnepén erre a 20 esztendőre emlékeztünk vissza és szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik tudásukkal, odafigyelésükkel és adományaikkal segítették a völgy épülését. A 20 év alatt olyan szigetet …

Tehénvédelem Krisna-völgyben

Fodor Hírek, Krisna-völgy, Öko

Tehénvédelem, gondoskodás az ökrökről és amit ezért az állatok cserébe adnak. Szép együttműködés ember és állat között. Energiahordozókat nem igénylő, hagyományos gazdálkodási formák Európa legnagyobb ökofalvában. Egy szent hely története A 20 éves Krisna-völgy rendezvénysorozat egy bárhol és bárki számára elérhető elemeként, egy újdonsággal szeretnénk meglepni a Krisna-tudat filozófiája és kultúrája valamint életmódja iránt érdeklődőket. A Krisna-völgy 20 éves jubileumi ünnepségsorozat keretében készítettünk egy majd másfél órás filmet, amely végigköveti e 20 esztendő eseményeit, legfontosabb történéseit, lépésről lépésre. Archív felvételeken láthatjuk a völgy fejlődését, a templomépület és Krisna-völgy épülését, kiteljesedését a kezdetektől, egészen napjainkig. A következő hónapokban itt a krisna.hu …

Védikus asztrológia – kézzelfogható tudomány a mindennapokban

Fodor Életmód, Hangtár, Hírek

A védikus asztrológiát sokan misztikus, nem mindennapi, ködös tudománynak ismerik, noha Indiában és ma már egyre több helyen Európában is a mindennapok része. E különleges tudásanyag nem csak élet nagy kérdéseiben hanem hétköznapi helyzetekben, pl. műtétek előtt, kapcsolatok alakításakor, gyermekek tervezésekor, tehetséggondozás terén is nagy segítséget nyújthat.

A meditáció művészete

Fodor Hírek, Oktatás

A november 14-én megrendezésre kerülő VIII. Létkérdés Konferencia A meditáció művészete címet viseli. Az egész napos szimpózium a napjainkban oly’ népszerű meditáció jelenségeit járja körül. A meditáció és relaxáció fogalmak egy igen összetett folyamatra utalnak, amely egyszerre szolgálja az ellazulást, a stresszmentességet, a belső lelki fókusz kialakítását és az önismeretet. Az előadások során szó lesz a meditáció valódi, transzcendentális céljáról, különböző típusairól, formáiról, élettani hatásairól, ellazító, de a fókuszt és ezáltal pl. a jobb munkateljesítményt is nyújtó következményeiről. Arról is hallhatunk majd, hogy mi a meditáció, a tudat, az elme és a lélek kapcsolata, valamint, hogy bizonyos mozgásformák, így a …