Általánosságban elmondhatjuk, hogy a légzésszabályozásnak, vagyis a pránájámának rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre. Minden pránájámának megvan a sajátos működése, a pozitív hatásai és ellenjavallatai is. De a légzésszabályozásnak típustól függetlenül is vannak úgynevezett általános pozitív foganatjai a rendszeres gyakorlás esetén. A légzés maga egy önkéntelen folyamat, melynek szabályozására nem igazán szánunk időt. Előfordul, hogy lenyugtatásképpen veszünk egy mély levegőt, vagy koncentrálás esetén kiürítjük teljesen a tüdőnket, hogy mélyítsük a fókuszálásunkat, de ezek csupán pillanatnyi események, melyek sokszor reflexszerűen történnek meg. De a légzés különlegessége, annak ellenére, hogy automatikus folyamat, tudatosan is irányítható, ami azt jelenti, hogy befolyással lehetünk rá. …
Egészségmegőrzés gyermekkorban az Ájurvéda segítségével
Egy kultúra egészségét az mutatja meg, mennyire egészségesek, hogyan nevelkednek a benne élő gyerekek. Az ősi védikus egészség-tudomány – az Ájurvéda – megkülönböztetett hangsúlyt helyez az egészségmegőrzésre, és mikor lehetne nagyobb jelentősége az eredeti, meglévő egészséget megóvni, mint gyermekkorban. Természetesen a születendő gyermek testi-lelki egészsége érdekében már a várandósság ideje alatt is nagyon sokat tehetünk a megfelelő étrend és életmód követésével, amiben az Ájurvéda tanácsai különleges segítséget nyújtanak. Testi közelség és áldozatos gondoskodás A gyermekkor meghatározó a felnőttkori egészségi állapot szempontjából. A gyermekkori egészségmegőrzés két fő része a hozzáértő, áldozatos csecsemő és gyermekgondozás, valamint az egészségnevelés. Mindkettőhöz megfelelő ismeretekre van …
Indiai hímzés képzés és rendelhető nyomott és hímzett japa-zsákok a Syama Handmadetől
Ahogyan arról nemrégiben hírt adtunk, Lílásakti és Kati egy hónapon át intenzíven tanulták Indiában az ottani különleges hímzési technikákat. Elhatároztuk, hogy nyáron átadják a tudásukat azoknak, akik szeretnék ezt elsajátítani. Ezt a gyakorlati képzést több lépcsősre tervezzük. Az első rész a Syama Handmade műhelyében lesz Somogyvámoson 2022. június 20-24. között. Ezután egy gyakorlási időszak következik, amit mindenki odahaza tud végezni, s elkészít néhány hímzett munkadarabot. A második képzési rész augusztus 8-12. között lesz a műhelyünkben. Végül a kurzus végén a legjobbakkal egy éves munkaszerződést kötünk. Az egyéves időszakot sikeresen teljesítők lehetőséget kapnak arra, hogy teljes idős szolgálatuk, illetve …
YogaFest 2022
Jóga. Öröm. Ünnep. Idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (BHF) és a Magyar Jógaoktatók Szövetsége (MJSZE) közös szervezésében a YOGA FEST. A rendezvény időpontja 2022. június 19., vasárnap, helyszínéül pedig a Budapest központjában lévő Akvárium Klub szolgál (1051 Budapest, Erzsébet tér 12.). A fesztivál célja egyrészt az, hogy a jógával most ismerkedők, leendő jógaoktatók és az érdeklődők számára bemutassuk és propagáljuk a jóga örökérvényű alapelveit, a hagyományos értelemben vett hitelesség kritériumait, bemutassuk azokat az előadókat és tradicionális iskolákat, melyek a jóga értékeit képviselik. A reggeli órákban (7:30-8:30) az Akvárium Klub feletti füves területen …
A méz, mint katalizátor és superfood
Tudtátok? Ma van a méz világnapja! A mézet különleges tulajdonságai miatt superfoodnak is tekintik, hiszen mindig az adott földrajzi terület növényvilágára jellemző virágporból készül, így ha valódi harmóniába szeretnénk kerülni a természettel, érdemes a helyben, pl. az országon belül termő mézfajtákból választani. Valódi csodaszer, nagyon magas az ásványi anyag és a B-vitamin tartalma. Ismert az antiszeptikus hatása, ezért megfázásos betegségek idején egy-egy kanál méz segít a torok felületének fertőtlenítésében, de sebkezelésre is használható. A méz erősen prebiotikus hatású, vagyis általa könnyebben elszaporodnak a bélben a jótékony bélbaktériumok, nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy magas a cukortartalma, és kifejezetten gyors felszívódású …
ÁSZANA SULI – Segítünk a felvételiben!
Felvételiznél a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára, de aggódsz, hogy a felvételin rendben mennek-e majd az ászanák? Szeretnél diplomás jógaoktató lenni? Főiskolánkon Európában egyedülálló módon, államilag elismert 3 éves képzésben sajátíthatod el a jóga filozófiáját és gyakorlatát akár a kezdő szinttől. A vaisnava jógamester szakra való felvételi vizsga gyakorlati része az itt felsorolt jógaászanák számonkéréséből áll. A felvételi vizsga során nemcsak a bemutatandó ászanák nevei hangzanak el, hanem a felvételiztető oktató instruálja is a – kis csoportban – felvételizőnek a gyakorlatokat. Az értékelésnél a gyakorlat tudatos, lépésről lépésre történő kivitelezését és lebontását, valamint a kettő között annak több légzésig való …
Égbolt: Az áprilisi különleges bolygóállás és titkos tanításai
Előrejelzés a következő hetekre és az áprilisban esedékes Jupiter-Neptunusz ősi tanításai. Március 31-én, a Hold megérkezett ismét a Jupiter-Neptunusz mellé és aktiválja együttállásukat, a csillagállás pedig áprilisban és májusban bontakozik ki igazán. Eddig a Jupiter Neptunusz találkozójából egy dolog hiányzott a víz, a sok víz, az áradások. Helyette aszály köszöntött be, áprilistól végre a sok vízzel is találkozhatunk, amit a természet már nagyon áhít. Április 1-én az újholddal az előző asztrológiai évet lezártuk és hivatalosan is megkezdődött a tavasz és az új asztrológiai év. Április elején a Mars-Szaturnusz csúcstalálkozója nehezíti a feszült háborús körülményeket, ez okozta a kegyetlenségeket is. Ez …
Vega/vegán anyuka – lehet a mai rohanó korban egészségesen táplálni a családot?
Prema-keli Devī Dāsī vegetáriánus anyuka, aki már gyerekkora óta szívesen fogyaszt vegetáriánus és vegán ételeket. Mivel a boltok polcain főként előre csomagolt, túlságosan feldolgozott, sózott, cukrozott alapanyagokkal találkozott, amit nem szeretett volna gyermekének adni, ezért megváltoztatta életmódjukat. Piacon vásárol idényzöldségeket, és arra esküszik, hogy a legjobb mindent gyorsan és egyszerűen házilag elkészíteni. Nem elképesztően drága, és nem is olyan időigényes ez az életmód, mint hinnéd! A mikrofonnál Gāndharvikā Prema Devī Dāsī, a Civil Rádió Gauranga című műsorában.
A zene és a mantra ereje a jógagyakorlásban
„A jóga olyan, mint a zene. A test ritmusa, az elme dallama és a lélek harmóniája megteremti az élet szimfóniáját” – B.K.S. Iyengar. Csodás érzés mantra zenére jógázni, ad hozzá egy plusz tapasztalást. Ugyanolyan felemelő zenélni, énekelni is vagy “csak” hallgatni ezeket a dallamokat. Nincs jó kedved, motiválatlan vagy? Egy kis zene segíthet ebben a helyzetben. Nézzük először a zene kedvező eredményeit tudományos szemszögből! A zene ellazít, felvidít, valamint a fizikai és szellemi teljesítményedre is hatással van, ezáltal segít megbirkózni a nehéz élethelyzetekkel. !!! A Firenzei Egyetem kutatói egy kísérlet során arra kértek 28, gyógyszerekkel beállított vérnyomású felnőttet, hogy naponta …
Férfi úri viselet: az indiai dhoti
Az indiai szárik után nézzük meg, milyen ruhát hordanak a férfiak Indiában! A Syama Handmade cikke India csodálatos kelméiről. 🙂 Általában ünnepek, vallási szertartások vagy esküvő alkalmával hordják. A dhoti egy olyan ruha, amely Indiában őshonos és a férfiak a test alsó részén viselik. Egy téglalap alakú, általában varratlan anyagból készül. A ruha körülbelül 4-4,5 m hosszú. A férfiak teljes hosszában a derekuk köré tekerik, és elöl vagy hátul megcsomózzák. A dhoti rövid története Ahhoz, hogy megértsük a dhoti eredetét, vissza kell mennünk az időben. A dhoti a “dhauti” szanszkrit szóból származik , ami azt jelenti, hogy megtisztít vagy …
Krisna-tudat otthon: Kapcsolat a Földanyával
Egy Krisna-hívő szerzetesnek vagy gyakorlónak reggel, amikor felkel, első dolga, hogy mielőtt kiugrik az ágyból, mantrák és rövid ima kíséretében hódolatát ajánlja többek között az anyaföldnek is, amely egész nap a hátán hordja, és elnézést is kér tőle, amiért rajta lépdel, ugrál és nehézségeket, terhet okoz neki ezzel. Az elsőre talán különösnek tűnő rítus megjelenik a nap folyamán végzett hétköznapi tevékenységekben, a templom kövének megérintésekor is, de pl. amikor a táncosok fellépdelnek a színpadra, a műsorszám előtt, ők is hódolatukat ajánlják és bocsánatot kérnek a kellemetlenségekért. Hiszen ki szeretné azt, ha a fején lépdelnének vagy ugrálnának? A védikus hagyomány …
Végezd a kötelességed, de bízz mindent Istenre! Jay Shetty és Will Smith beszélgetése
Tárd fel a sorsodban, a lényedben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket és hozd működésbe a benned rejlő végtelen, valódi erőt! Amikor két igazi nagyágyú találkozik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami igazán átütő születik. Egy valódi esszenciális beszélgetést hallhatunk, amelynek minden mondata egy anekdota lesz az emlékkönyvben. Így történt ez Jay Shetty és Will Smith esetében is, akik indiai utazásaikról, elvonulási élményeikről és spirituális tapasztalataikról beszélgettek Shetty “On Purpose” című műsorában. Jay Shetty Angliában nevelkedett, fiatal felnőttként az egyetemi évek után kipróbálta a szerzetesi életet is, na és persze nem akárhol, Indiában, pl. Govardhan ökofaluban, ami az egyik legkülönlegesebb zöld …
Április 28-május 1.: Spirituális elvonulás hétvége
Lépj ki a hétköznapok körforgásából és kapcsolódj ki! Páratlan lehetőség, hogy szünetet tarts, és megtapasztalj egy magasabbrendű valóságot. Hagyd otthon az elektromos kütyüket, és próbáld ki a szerzetesi életet egy hétvégére! Látogass el hozzánk egy igazán egyedi és felejthetetlen élményért! Kapcsolódj ki és fejleszd önismereted! Ez az elvonulás egy igazi lehetőséget biztosít számodra, hogy megtapasztald mit jelent az igazi spiritualizmus. Tapasztald meg a Krisna-völgyi életet egy hétvégére és tanulj közvetlenül a helyi gyakorlóktól! Merülj el a védikus filozófia kulturális világában, tanulj a szentírásokból, mely minden jóga gyakorlat alapja, és fedezd fel a keleti spiritualizmust. Csatlakozz a …
Április 8-10.: Hétvége a belső harmóniáért
Hozd összhangba a test, a tudat és a lélek egységét! A Védák időtlen tanításain keresztül tapasztalatot szerezhetsz egy magasabb szintű boldogságról és szabadságról, miközben körbevesz Krisna-völgy gyönyörű arborétuma. Az elvonulás csomagajánlata magába foglalja a szállást, az étkezéseket, az elméleti foglalkozásokat, gyakorlati órákat, és a kiegészítő meditációs programokat. Az utazás egyénileg történik. Tanuld meg a mantra meditáció alapjait! Tölts több időt Krisna-völgyben! További részletek és regisztráció: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/hetvege-a-belso…/ Védettségi igazolványt nem kérünk.
Március 11-13.: Önfenntartó ruhakészítő workshop
Elgondolkodtál valaha azon, hogyan készülhetnek azok a ruhák, melyeket csak megveszel az üzletekben? Szeretnéd kipróbálni, akárcsak egy hétvégére, hogy milyen lehet amikor Te magad hozol létre egy sajátot? Gyere el el kézműves hétvégénkre és tapasztald meg, hogyan készülnek a Syama Handmade – Krisna-völgy szövészeti textilműhelyének ruhái gyapjúból, lenből és kenderből. Ne csak nézd, tedd próbára Te is kézügyességedet! 1. nap A gyapjú és len anyagának feldolgozása – kender termesztése és betakarítása – a nyers len feldolgozása – gyapjúfonás – természetes nyersanyagok kinyerése 2. nap Krisna-völgyi barangolás vendégvezetéssel – részletesen betekintést nyerhetsz a spirituális közösség önellátásra törekvő életvitelébe, kulturális szokásaiba, életfilozófiájába. …
Március 4-6.: Ájurvédikus főzés workshop – indiai fűszervarázs
Csatlakozz hozzánk a Govinda éttermünkben és főzz velünk! Szeretnéd elkezdeni a vegán táplálkozást de nem tudod hogyan fogj hozzá? Vagy már vegán vagy de szeretnéd fejleszteni főzési készséged és változatosabb menüket készíteni? Ájurvédikus, vegán főzőtanfolyamunkkal hazaviheted India ízvilágát, sőt, a főzést spirituális gyakorlatoddá teheted otthonodban 1. nap: ájurvédikus főző-workshop Krisna-völgy Govinda éttermében: – elméleti konyhatechnikai képzés – 3 órás élményfőzés a séf kis kuktájaiként: egy 7 elemes menüsor közös elkészítése tehénvédelmi központ meglátogatása és ahimsa fejési gyakorlat 2. nap: Krisna-völgyi részletes, gyalogos élménytúra vendégvezetővel kísérten: ismerd meg testközelből Krisna-völgy önellátási pillérjeit, kulturális közegét, filozófiai alapjait. Szeretettel várunk Krisna-völgyben! Tölts …
Február 25-27.: Henna varázsa hétvége
Kezdd el most, és otthoni gyakorlással Te is henna művésszé válhatsz! Tanuld meg, hogyan készíthetsz gyönyörű henna dekorációkat saját testedre, barátaidnak, vagy akár professzionálisan. Kezdd a henna utazásod velünk, Krisna-völgyben és lépj be e keleti művészet csodálatos világába! A program házigazdája: Keszthelyi Hajna / Nisanta-lila devi dasi – The Henna Grove A hennázásnak évszázados hagyományai vannak Indiától a Közel-Keleten keresztül Afrikáig, de ma már a nyugati világban is egyre népszerűbb. A henna alapja egy gyógynövény, melyet kiszárítanak és porrá őrölnek. A workshop foglalkozás során: – megtanulod a természetes hennapép kikeverését, a professzionális hennatölcsér elkészítését – elméleti képzés: > amit a …
Február 11-13.: Ájurvédikus főzés workshop – gluténmentes konyha
Csatlakozz hozzánk a Govinda éttermünkben és főzz velünk! Szeretnéd elkezdeni a vegán táplálkozást de nem tudod hogyan fogj hozzá? Vagy már vegán vagy de szeretnéd fejleszteni főzési készséged és változatosabb menüket készíteni? Ajurvédikus, vegán főzőtanfolyamunkkal hazaviheted India ízvilágát, sőt, a főzést spirituális gyakorlatoddá teheted otthonodban 1. nap: ájurvédikus főző-workshop Krisna-völgy Govinda éttermében: – elméleti konyhatechnikai képzés – 3 órás élményfőzés a séf kis kuktájaiként: egy 7 elemes menüsor közös elkészítése tehénvédelmi központ meglátogatása és ahimsa fejési gyakorlat 2. nap: Krisna-völgyi részletes, gyalogos élménytúra vendégvezetővel kísérten: ismerd meg testközelből Krisna-völgy önellátási pillérjeit, kulturális közegét, filozófiai alapjait. Szeretettel várunk …
A szárik titokzatos világa – textíliák Dél- és Kelet-Indiából
A szári India tradicionális viselete. A hölgyek mesterien viselik és imádják a különféle mintákat és színeket. Viselhetik praktikusan, de érezhetik magukat királynőnek is benne. A különféle szári textíliák a tájegységekre is utalnak, ahonnan az öltözet viselője származik, de a nagyobb ünnepek alkalmával is inkább a különleges viseletet választják a helyiek. Kis szári-kalauz. Az észak- és nyugat- indiai szári viselési módokról cikkünk előző részében olvashattatok >> Milyen különleges szárikat készítenek és viselnek Kelet-Indiában? 1. Tant szári Bengáliából A Tant szári alapanyaga finom pamut, a neve pedig arra utal, hogy szövéssel készül. Kényelmes viselet a hétköznapokra. Jellemzője a vastag …
A szárik titokzatos világa – a textilművesség hagyománya India különféle tájairól
Az indiai szárik sokszínű világa mind a mai napig őrzi a helyi, gazdag kulturális hagyományokat, valamint az ősi, világhírű kézműves technikákat. Ezeket szeretnénk tájegységenként bemutatni egy ötrészes sorozatban, amellyel körbejárjuk az ősi Bhárata földjét, vagyis India minden szegletét. Kalandozzunk először Észak-Indiában! 1. A Muga-szárí Asszamból: A Muga szárí alapanyaga az a vadselyem, melyet a muga-selyemlepke (Antheraea assamensis) hernyója állít elő. Az ebből készült fonal egyik különlegessége, hogy nagyon erős fényű és eredetileg aranysárga színű, ezért gyakran szőnek belőle festés nélkül is száríkat. A másik pedig az, hogy a ragyogása minden mosással növekszik. Nagyon tartós ruhadarab, ezért az ára …