Szeptember 17.: Ételt az Életért Program az Óbudai Pikniken

Admin Budapest programajánló, Ételosztás, Hírek, Programajánló

Minél kisebb egy-egy közösség, annál jobban ismerik egymást a tagjai. A falvakban szóbeszéd útján terjednek a hírek… Az ottani emberek tisztában vannak környezetük szabályaival, múltjukban gyökerező hagyományaikkal és az események nyomán adódó feladataikkal is. A nagyváros lakói hozzájuk képest sokkal kevesebb tudással rendelkeznek a közelükben élő többiekről, hiányzik a személyek közti bizalom, mely a közvetlen információcsere alapja. (…) Az óbudai közösségépítő munka ennek a jól ismert jelenségnek az ellensúlyozására tesz kísérletet. Ugyanis lelki komfortérzésünk nem a zavaró jelenségek és személyek háttérbe szorításával, hanem együttműködés által, a minket érintő dolgok közös alakításával őrizhető meg. Ehhez kétségtelenül kell némi nyitottság, de csak az …

Finomságok és iskolaszerek – segítség a speciális fejlesztő intézetben

Admin Ételosztás, Hírek

A “Játékot minden gyermeknek” program keretében az Ételt az Életért Program játék-, tanszer- és édességosztással egybekötött programot rendezett egy a Havanna lakótelepen működő oktatási intézmény fogyatékkal élő gyermekei részére. Évek óta hagyománnyá vált, hogy az Ételt az életért Program kölcsönös együttműködés keretében ellátogat a Pestszentlőrincen működő Speciális Oktató és Fejlesztő Intézménybe. A létesítmény körzeti feladatot lát el, óvoda, általános iskolai és speciális szakiskolai évfolyamokkal rendelkező gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény egyaránt. Egy júniusi hétköznap reggelén megpakoltuk a kisbuszunkat és útnak indultunk, hogy kiosszuk a 300 főre összekészített adománycsomagokat, melyet támogatóink bocsátottak rendelkezésünkre. A helyszínre érkezve az asztalokra kikerültek a színes játékok, papír-írószer ajándékok (színes …

Ételosztás és ingyenes játszóházi program – Óbudai Családi és Gyermeknap

Admin Család, Ételosztás, Gyerekeknek, Hírek

Ételosztás a kerületi családsegítő regisztrált ellátottainak Az Ételt az Életért Program hagyományos, hétköznapi ételosztásai mellett idén már második alkalommal rendez ünnepnaphoz kapcsolódó élelmiszercsomag-osztást. A gyermeknapi ételosztást a hagyományokhoz hűen Óbudán, a III. kerületben tartják meg, ahol a kerületi családsegítő szolgálat által regisztrált 800 rászoruló részére készülnek egy rendkívül gazdag tartós élelmiszercsomaggal és friss meleg ebéddel. Harmincféle összetevőből – gyümölcsökből, zöldségekből, tartós alapanyagokból és többféle édességből (mogyorókrémes Stühmer és egészséges nyírfacukros nyalóka) – áll a Krisna-hívők szeretetcsomagja, mely általában egy olyan óriási zacskót is megtölt, hogy sokaknak segítség kell, hogy haza tudják vinni. Bár egy átlagos családnak egy ilyen csomag egy …

Egy parányi varázslat – játékosztás egy gyermekotthonban

Admin Ételosztás, Hírek

Ételt az Életért programunk munkatársai április 21-én egy játékokat és ajándékokat forgalmazó cég jóvoltából, játékokat osztottak a XVIII. kerületi Gyöngyvirág Gyermekotthonban. Teherautónk csütörtökön délután gördült be a 18. kerületben található Gyöngyvirág gyermekotthon udvarára. Üde, zöld, tavaszi kert és egy szép régi építésű ház tárult a szemünk elé. Az épület bejáratánál kedves gyerekek és mosolygó szemű nevelők vártak. A nagyobb fiúk készségesen segítettek behordani a játékokat, amikkel érkeztünk. Az intézmény megbízott vezetője kísért be minket a nappaliba, ahol már vártak a gyermekek. Elmondta, hogy a székhelyen és a telephelyen összesen jelenleg 52 férőhelyen 49 gyermek és fiatal nevelkedik. 41 gyermek 7-18 év …

Diákétkeztetéssel segíti a családokat az Ételt az Életért

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt

A Krisna-hívők diákétkeztetéssel bővítették Ételt az Életért programjukat Egerben. A márciusban indult akció keretében az Eszterházy Károly Főiskola hallgatóinak biztosítanak ingyenes meleg ebédet, melyet munkanapokon 14-16 óra között az egri Govinda Étteremben, érvényes diákigazolvánnyal vehetnek igénybe. A szervezők szerint a támogatás iránt napról-napra nagyobb az érdeklődés. A Krisna-hívők fontos feladatuknak tekintik, hogy segítsék a rászorulók, a szociálisan hátrányos helyzetű családok és idősek, illetve a gyermekek étkeztetését Magyarország egész területén. A testi-lelki egészség elérését ételosztással, ingyenkonyhák működtetésével, katasztrófa sújtotta területek lakóinak segítésével és szükség szerint diákélelmezési programok szervezésével valósítják meg. Az Egerben működő Ételt az Életért Programiroda munkatársai évek óta naponta 400 adag meleg ebédet osztanak ki a …

Húsvéti ételosztás a Blahán (2016)

Admin Ételosztás, Képtár

Rengetegen “ünnepelték” a Blahán ma is a Húsvétot. Több mint 1700 tányér lencsefőzelék fogyott el, és mintegy 17 tonna élelmiszer került a csomagokba, liszt, cukor, konzervek, margarin, rizs, sokféle édesség, gyümölcsök és még sorolhatnánk. A Máltai Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelője is népszerű volt, számtalan gyógyszerre és kezelésre volt szükség. A húsvéti jókívánságok oda-vissza záporoztak, így talán mindenkinek kellemesen telt az ünnep. Köszönjük támogatóink segítségét, és önkénteseink lelkes szolgálatát! Akik keresnek bennünket, a Városligetben minden hétköznap megtalálnak. További fotók Ételt az Életért programunk közösségi oldalán >>

Húsvéti ételosztás a Blahán – támogatás a szünidőre

Admin Ételosztás, Hírek

A Krisna-tudatú hívők a tavaszi szünetre való tekintettel nagyszabású segélyakciót tartanak 2016. március 28-án, Húsvét hétfőn 11 órakor, a Blaha Lujza téren. A megmozdulás különlegessége, hogy az akcióhoz teológus és jóga szakos hallgatók is csatlakoznak. Így telt – beszámoló fotók >> Az év első nagyszabású ételosztását Húsvétkor tartják a Krisna-hívők. Ez alkalommal is 1600 adag meleg étellel és több tonna tartós élelemmel várják a nehéz sorsú embereket a megszokott Blaha Lujza téri helyszínen. Az ünnepi megmozdulásokat azért övezi nagy népszerűség, mert a szervezők szándékosan az iskolai szünidőre, vagy hosszú hétvégékre tervezik azokat, hiszen a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű családok …

Emberségből jeles: Több száz segítő, tízezer adag étel és élelmiszercsomag Karácsonyra

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt

Az Ételt az Életért Szegényélelmezési Program 2015 decemberében is folytatja már hagyománnyá vált kiemelt karácsonyi ételosztó akciósorozatát. A program önkéntesei országosan 9 településen osztanak majd ételt és tartós élelmiszercsomagokat, Budapesten, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten, Marcaliban, Somogyvámoson és Egerben. Fotók: Borongós-vidám Karácsony >> Az osztás utolsó napja >> Szegények Karácsonya >> Az élelmiszerosztás minden rászorulónak mást jelent: van, akinek az élelmiszeradományok nélkül nem jutna az asztalra betevő, megint más családoknak a téli fűtési költség kigazdálkodásához jelent segítséget vagy az ünnepek közötti iskolai étkeztetési szünet élelmiszerkiadásait fedezi. Az Ételt az Életért közel 2 évtizede segíti az országban a rászorulókat. Ellátottjainak köre a nagycsaládosoktól, …

Ételt az Életért szeretetlakoma – Ünnepi ételosztás Óbudán

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Az Ételt az Életért Program idén is nagyszabású karácsonyi ételosztást rendez az óbudai lakosok számára, ahonnan bőséges élelmiszertámogatással térhetnek haza a nehéz sorsú emberek. Fotók a december 19-ei ételosztásról ITT >> Karácsony… a segítő emberi szívek lázban égve várják, hogy embertársaik életébe egy kis örömöt csempésszenek. A Krisna-hívők humanitárius programjának munkatársai idén 7. alkalommal rendezik meg nagyszabású karácsonyi osztásukat a Flórián téren, melynek keretein belül melegétel és 25 különféle tartós élelmiszer, zöldség és friss gyümölcsök kerülnek kiosztásra a helyi családsegítő által delegált 800 kerületi ellátott s családja számára. A Krisna-hívők 2008-ban kezdtek el tárgyalásokat folytatni a kerület önkormányzatával egy segélyprogram …

Győrben járt ételosztó Mikulásunk

Admin Ételosztás, Képtár

Szervezetünk győri önkéntesei december 6-án, Mikulás napja alkalmából 130 gyermeket és kísérőiket látták vendégül a győrszentiváni Duna Filmszínházban. A gyerekek egy színdarab megtekintésével kezdték az ünnepséget, ezt követően minden gyermek megkapta az ajándékokat és az indiai zenélésbe is bekapcsolódhattak. A csomag tartalma : 1 kg alma +  1 kg narancs, 1 zacskó Mikulás csomag amiben csokik, szaloncukor, üdítőital volt. Ajándékként pedig  egy összehajtogatható, kiszínezhető házikót is haza vihettek, valamint 1-1 karácsonyfadíszt is készítettünk számukra szervezetünk kedves, figurás logójával. A program végeztével 15 kis csomagot vittek az önkéntesek a győri Fogyatékkal Élők Török István utcai telephelyére. Segítőink voltak az akcióban: 1. Győri …

Új ételosztópont nyílt Marcaliban

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Rólunk írták

A nehéz sorsú családokon segít Somogyban is az országos hatókörű Ételt az Életért Szegényélelmezési Program. Szerdán Marcaliban nyitotta meg kapuit az Ételt az Életért Program, a Krisna-hívők a helyi önkormányzattal és családsegítővel együttműködésben hozták létre az új ételosztó helyszínt, az elsőt a megyében.   – A hetente esedékes ebédosztáson a kistérségben élő 200 rászoruló számára jut majd meleg ebéd, gyümölcs és más finomságok – mondta Szilaj Péterné (Gandharvika prema dasi) a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének kommunikációs vezetője. – A nehéz sorsú családok megsegítésére különösen nagy szükség van a téli fűtési szezonban.   Hozzátette: az akció nagyszerű példája az állami, az …

Édességfesztivál és ételosztások Somogyban

Admin Ételosztás, Hírek

Krisna-völgyben idén is megrendezik az Édességfesztivált, mely során mintegy 2 tonna édességet ajánlanak fel Krisnának, majd osztanak ki a résztvevők és a környékbeli települések lakói között. Az ünnepség utáni héten új ételosztó pont nyílik a Marcali kistérség rászorulóinak rendszeres megsegítése érdekében. A Govardhana-púdzsá nevű hagyományőrző ünnepség eredetileg India Vrindávan nevű falujából származik, egy aprócska településről, ahol Krisna 5300 évvel ezelőtt gyermekkorát töltötte. A szentírások szerint csodálatos kedvtelései és tanításai közé tartozik, amikor megleckéztette a félistenek vezetőjét, Indrát, akit hatalma rendkívül gőgössé tett. Vrindávan lakóit rávette, hogy az Indrának szánt évenkénti áldozatot inkább mutassák be a közelben fekvő Govardhana-hegynek, s ne …

Új fejezet a menekültellátásban

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A Magyarországon átutazó menedékkérőknek szóló segélyakciónk első szakasza 5000 tál meleg étel és másfél tonna egyéb élelem kiosztásával zárult. A jövőben a határmenti zónákban segítünk, gyümölcsadományhoz várjuk a segítséget. Egyházunk augusztustól aktívan bekapcsolódott a Magyarországon átutazó menekültek megsegítését célzó segélyprogramokba. Mindeközben változatlanul fenntartja a hazai rászorulóknak szóló napi 2000 fős élelmezési programját. A humanitárius tevékenységet végző Ételt az Életért Programunk a Nyugati pályaudvaron körülhatárolt tranzitzóna megszüntetéséig, a reggelente befutó szerelvények utasait látta el napi több száz adag meleg reggelivel és teával. A Keleti pályaudvaron szerzeteseink banán- és édességosztással, valamint zenés mantrameditációval és lelki gondozói szolgálattal igyekeztek enyhíteni az átutazók lelki-mentális …

Menekültellátás Pécsett

Admin Ételosztás, Hírek

Napi szinten kb. 100 menekült érkezik Pécsre. A helyi Krisna-hívő önkéntesek, az Ételt az Életért program keretében étkeztetéssel, élelmiszer ellátással segítették az átutazó vagy helyben menedéket kereső menekülteket. Önkéntes civilek már 10. hete segítik a menekülteket Pécsett, hiszen ebben a városban is lehetőség van regisztrációra. A migránsok ellátására a pályaudvar melletti kisebb méretű nyílt területet jelölték ki. A rendőrség munkatársai regisztrálják az érkezőket, majd megkezdődhetett az ellátásuk. A legtöbb migráns rövid időn belül, némi erőt gyűjtve tovább is utazik más települések felé. Azok számára azonban, akik az éjszakát pihenéssel, meleg helyen, esőtől védve töltenék, a MÁV beállított egy külön vasúti kocsit, …

Pécsbányai diákok kirándulása Krisna-völgyben

Admin Ételosztás, Hírek, Krisna-völgy

Pécsbánya a mediterrán főváros olyan régiója, ahol a lakosok 90%-a hátrányos helyzetű. Nemcsak a megélhetési problémák, hanem a közbiztonság is legendásan rossz a térségben, noha a helyi rendvédelmi erők és a lakosok is valószínűleg mindent megtesznek ennek javítására. A gyermekek különösen veszélyeztetettek. A pécsi Színtér Egyesület tagjai évek óta segítik az itt élő családokat. Táborokat, gyermekfoglalkozásokat szerveznek a kisdiákoknak. A pécsi Ételt az Életért Program nem először működik együtt a szervezettel, s a csapat most elhatározta: hagyományos élelmiszerosztásaik mellé ezúttal egy különleges nyárvégi kirándulással, egy igazi lelki élménynappal ajándékozza meg a pécsbányai gyermekeket. Így első alkalommal 18 gyermeket utaztattak el …

Menekültek étkeztetése – két tranzit zónában segítünk

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Az elmúlt két évben Európa bevándorlási krízissel küzd. A legtöbben, akik Európába kívánnak eljutni, háborúk, erőszak és egyéb konfliktusok által sújtott országokból, Irakból, Afganisztánból és Szíriából indulnak útnak. Az ENSZ kimutatásai szerint több mint 300 ezer menekült indult el Európába az idei év során, ebből közel 200 ezren Görögországban, 110 ezren Olaszországban értek partot, és már több mint 2500-an pedig meghaltak vagy eltűntek útközben. Aki biztonságosan kiköt, a tehetősebb Nyugat-európai országok felé indul a jobb jövő reményében. A Magyarországon átutazó menekültekről több civil szervezet és önkéntes igyekszik gondoskodni. Egyházunk, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is aktívan bekapcsolódik a menekültek megsegítését …

Családi nap és ételosztás Óbudán

Admin Család, Ételosztás, Hírek, Képtár

A kiemelt gyermeknapi ételosztás a fővárosban véget ért – 1 nap alatt közel 900 adag meleg étel, gyümölcs, tea és 10 tonna élelmiszer alapanyag került szétosztásra a rászoruló családok között. Vidám énekkel köszöntötték a Krisna-tudatú hívők közösségének tagjai, a Flórián téri helyszínen egybegyűlteket, ahol jól szervezetten, hosszú rendezett sorban folyt az ételosztás. A füves parkban 22 méter hosszan felállított ételosztó sátor jótékony árnyékában, 900 adag meleg étel, somlói galuska, halava és rózsavizes limonádé kísérőjeként még gyümölcs, joghurt és csokoládé is került a családok csomagjába. Megrendítő érzést keltett minden jelenlévőben az éhesen várakozó családok és kisgyermekek látványa. A sorban állók tömött, …

Óbudai Családi nap a Krisna-hívőkkel

Admin Budapest programajánló, Ételosztás, Gyerekeknek, Hírek, Programajánló, Sajtópont

Május 30-án, Gyereknap alkalmából ismét családi napot és kiemelt ételosztást szervez a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Ételt az Életért programjának keretében. Az ellátottak köre ezúttal a III. kerületi családsegítő által kijelölt 800 leginkább rászoruló család, akik a kerületben rendszeres támogatásra, segítségre jogosultak. Ők meleg ebédet és 25 féle összetevőből álló tartós élelmiszercsomagot kapnak, valamint mosószert. A gyereknapi ételosztás már hagyománnyá vált Budapest III. kerületében. A segélyakció szép példája annak, hogy mindenki elsőként a saját háza táján, közvetlen környezetében igyekezzen tenni a rászorulókért. Ha mindannyian így teszünk, egy könnyebb, jobb, boldogabb világban élhetünk majd – vallják a Krisna-hívők. Az ételosztás tehát …

Új ételosztó helyszín Egerben

Admin Ételosztás, Hírek

Az Ételt az Életért Program 1999 óta működteti Egri Irodáját, hogy segítse a rászoruló, a szociálisan hátrányos helyzetűek, illetve a gyermekek étkeztetését a térségben. Mindezen célokat ingyenkonyha működtetésével, naponta több száz adagos ételosztással valósítják meg, melyhez – egy összefogásnak köszönhetően – új helyszínt kapott a program. Hazánkban sajnos egyre több a rászorulók száma, ezért az egri Krisna-hívők célul tűzték ki azoknak az embereknek a megsegítését, akik külső körülmények hatására, rövidebb vagy hosszabb távon segítségre szorulnak. Az évek során egyre nőtt az ellátottak száma, ma már 400 (!) adag meleg ebédet és pékárút osztanak ki naponta. Ehhez szükség volt az önkénteseik …

A romok alatt kutatnak élelem után a túlélők Nepálban

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Egyre több falura és városra terjed ki a segélyprogram. Május 10-ig összesen 90 000 adag ételt osztottak szét a nepáli Krisna-hívők, míg 400 család egyéb támogatásban részesült. Közben május 12-én, kedden újabb kritikus, 7,3-es erősségű földrengés rázta meg Nepált. A Nepált sújtó földrengés óta naponta biztosít meleg ételt a helyi Krisna-hívők Ételt az Életért Programja. A főváros mellett eddig már számos távolabb fekvő településre is eljutottak, mint pl. Majuwa, Ramkot, Tudikhel és Salyantar. Ezekben a falvakban az utak még mindig nincsenek lebetonozva, és az ellátás olyan hiányos, hogy az emberek azóta is a romok közül próbálnak előkaparni maguknak némi ennivalót. …