Ki lehet az Intelligens Tervező?

Admin Filozófia, Hírek

Az intelligens tervezettség az a tudományos elmélet, amely szerint az univerzum és az élőlények sok jellegzetességét egy értelemmel rendelkező okra lehet visszavezetni. Felvetődik a kérdés, hogy az „értelmes ok” kifejezés egy természetfeletti létezőre utal-e. A válasz az, hogy nem feltétlenül. A tervezéselmélet támogatói a tudományos gondolkodás logikáját követve mindössze annyit állapítanak meg, hogy egyes természeti objektumok egy értelem előzetes tevékenységéről árulkodnak. Ez nem feltétlenül jelent egy, az anyagi világon túli lényt.A tudomány határait tiszteletben tartva a tervező kilétéről nem lehet megállapítani semmit. Például a DNS molekula és az általa kódolt, bonyolult molekuláris gépezetek tulajdonságai azt sugallják, hogy intelligens tervezés eredményei. …

Felszabadulás az anyagi világ hatása alól

Admin Filozófia, Hírek

Nemrég adtunk hírt arról, hogy elkészült a Jóga-szútra várva várt befejező kötete, amely Patandzsali művének negyedik fejezetét foglalja magába, Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dásza) fordításában és kommentárjaival. Most pedig a könyv kapcsán kérdeztük Patandzsali tanításairól Gaura Krisna Dászát. Az interjú több részből áll, az első részt ide kattintva olvashatod. Most pedig jöjjön a folytatás. Első rész: https://jogapont.hu/joga-szutra-4-felszabadulas-az-anyagi-vilag-hatasa-alol-1/ Ha Patandzsali ezekben a szútrákban konkrétan definiálja, hogy ki számít jógínak, akkor hogyan lehetséges az, hogy a mai világban sokszor olyan egyéneket tekintenek mestereknek, akik valójában nem is gyakorolják ezeket az alapelveket? Az, hogy a mai világban kit neveznek jógínak, nagyon változó. Alapvetően, …

Kulcs a túléléshez

Fodor Filozófia, Hírek, Kiemelt

Felgyorsult az idő: amíg a korábbi generációknak évszázadok, évtizedek álltak  rendelkezésre, hogy a változó világhoz alkalmazkodjanak, mára már néhány év leforgása alatt hatalmas változások történnek és a világ vezetői, a kormányzatok, de az egyszerű emberek is tanácstalanul állnak, nem tudják, mit kellene tenni. Mindenki életét közvetlenül érintik a globális természeti és gazdasági krízis tünetei: a klímaválság, az energiaválság, a talajpusztulás, az élelmiszerválság. Mindezek meglehetősen bonyolult jelenségek, amelyek összefüggésben állnak egymással. A globális klímaváltozás részeként emelkedik a hőmérséklet, megváltozott a Föld bolygó vízháztartása, szélrendszere. Közelebbi otthonunk, Közép-Kelet Európa időjárását korábban a nyugat-keleti szelek határozták meg. Mostanra ez megváltozott, és az észak …

Sok isten, vagy egy? Öt istenség és univerzális jelentésük

Admin Filozófia, Hírek

A Vissza Istenhez magazinból Szerző: Satyarāja Dāsa Vajon a Krisna-tudat többistenhit? A pañcopāsanā megértése világos választ ad, s egyben segít megérteni valamennyi vallást. Első felületes pillantásra a vaiṣṇavizmus sokistenhitnek tűnhet, annyiféle istenség lakja a védikus panteont. Ha azonban egy kicsit megkaparjuk a felszínt, kiderül, hogy ez az úgynevezett politeizmus nem az, aminek látszik. Az egyistenhit fogalmát, azaz azt, hogy egy Isten létezik, általában az úgynevezett Ábrahámi vallásokkal (judaizmus, kereszténység, iszlám) kapcsolják össze, bár máshol is találkozhatunk vele. Az első dolog tehát, hogy leszögezzük, hogy az egyistenhit elterjedtebb, mint ahogyan általában vélik. Mivel az egyistenhitet a bibliai vallásokkal kapcsolják össze, sokszor úgy tekintik, …

Śrīla Prabhupāda emlékére

Admin Filozófia, Hírek

Lágy, mint egy rózsaszál, és kemény, mint a villámcsapás – Szombaton ünnepeltük Śrīla Prabhupāda megjelenési napját. Így kezdődött minden: „1965. szeptember 17-én az őrség egyik hajóján állomásoztam a bostoni kikötő térségében, amikor a Jaladuta, amelyen Śrīla Prabhupāda utazott (Indiából az USA-ba), elhaladt nem messze tőlünk. Ahogy két hajó találkozásakor szokás, “tisztelegnek” egymásnak azzal, hogy leengedik, majd ismét felhúzzák a hajó zászlaját. Az amerikai zászlót ajánlottam tisztelgésként a Jaladuta előtt, és amikor felnéztem, egyenesen Śrīla Prabhupāda tekintetével találkozott a szemem. Teljesen megállt az idő, ahogy ragyogó alakjára szögeztem a tekintetem és minden megszűnt létezni, amíg a két hajó elhaladt egymás mellett. …

Így szerette Prabhupāda a magyar embereket

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének (ISKCON) alapító ācāryája (kiemelkedő lelki tanítója) volt. 1966 és 1977 között tizenkétszer utazta körbe a világot, miközben egy csodás lelki intézményt épített fel több mint száz templommal, āśramokkal és farmközösségekkel, éttermekkel és iskolákkal. Mindeközben az ősi indiai írásokat fordította és látta el kommentárokkal, amelyek a lélek örökkévalóságáról, Istennel való kapcsolatának fejlődéséről, és az élet céljáról szóló örök filozófiát tárták az Indián kívüli világ elé. Prabhupāda személyesen soha nem járt Magyarországon. Bár a tervei között ez is szerepelt, a kommunista országokba sokkal nehezebb volt bejutni akkoriban. Azonban az ő iránymutatását követve …

Balarāma, a lelki erő forrása

Fodor Filozófia, Hírek

Balarāma, vagy más néven Balabhadra Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a közvetlen, bensőséges társa. A védikus írások szerint egészen pontosan a bátyja. Mindez nem jelenti azt, hogy Isten előtt keletkezett volna, hiszen Isten örökkévaló, viszont rendkívüli módon kedveli a különféle kapcsolatok ízeit, így a kisöccsi szerep is kedvére való.   Térjünk vissza Balarāmára, akit helyzete miatt szintén Istenként tisztelünk és imádunk, hiszen Ő Kṛṣṇa egyik avatārája is egyben. Bőre színe halvány, fehéres árnyalatú, és mindig az óceánhoz hasonlatos kékszínű ruhában jár. Az írások szerint a jelleme tüzes és makacs. Ő képviseli a kötelességet, a hűséget és az egyszerűséget.   Templomainkban …

Az igazság feketén-fehéren

Admin Filozófia, Hírek

A mai politikai korrektség légkörében kevesen mernek őszintén beszélni – érthető módon attól félnek, hogy elítélik őket vagy beléjük fojtják a szót. Ilyen környezetben ritka, hogy feketén-fehéren a nevén nevezzük a dolgokat. Persze el kell ismernünk azt, hogyha valaki bátor és mer őszintén beszélni, de vajon mennyire lesz az hatásos, vajon valóban megváltoztatja-e mások véleményét? Manapság az emberek egyre inkább egy olyan információs „visszhangszobában” ülnek, ahol a valóságnak csupán az általuk elfogadott olvasatát hallják vissza, és hajlamosak arra, hogy azt azonosítsák magával a valósággal. Aki például egy ilyen visszhangszobában ül, az hajlamos arra a meggyőződésre jutni, hogy a fehér az …

A misztikus kelet időtlen bölcsességei nehéz időkre

Admin Filozófia, Hírek

A nehézségekkel teli időkben rendszerint fókuszba kerülnek az élet céljáról, a nehézségek leküzdéséről, a lélek tudományáról szóló gondolatok. A történelem során sokan fordultak az élet nagy kérdéseire adott válaszokért a Bhagavad-gītāhoz, amely egy ősi, szanszkrit nyelvű filozófiai költemény, a hinduizmus világvallásának egyik legszentebb és legolvasottabb műve. A címe annyit tesz: „A magasztos szózata”. A Bhagavad-gītā a védikus irodalom filozófiájának esszenciáját foglalja össze. Eredetileg egy, a Mahābhārata című indiai eposzba beágyazott 700 versből álló beszélgetés, amely önállóan talán még nagyobb hírnévre tett szert, mint a teljes mű. Filozófiai mélységei miatt nem csak a misztikus kelet legfőbb bölcseleti írásműve ez, de a …

Hogy lehet egy magyar ember Krisna-hívő?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Napjainkban már vannak olyanok, akik örülnek, amikor egy ismerősük vagy a gyermekük a Krisna-hívőkhöz csatlakozik, mert ismerik és becsülik ezen ősi vallás értékeit. Viszont Magyarországon, az 1990-es évek kezdetén, ha valaki belépett a krisnás közösségbe, gyakran azzal szembesült, hogy emiatt a barátai vagy a rokonai nem csak csodálkozásukat, hanem neheztelésüket is kifejezték. És ez alkalmanként még ma is előfordul. Bár annak idején az én családom több tagja is Krisna-hívővé vált, a szélesebb családi körből magam is kaptam kritikát vallásválasztásom miatt, amit röviden így lehet összegezni: „magyar ember létedre, hogy választhattál egy keleti vallást?”. Kisebbségben lenni A Krisna-hit a hinduizmus világvallásának …

Isten mellett, vagy Isten ellen tanúskodik a tudomány?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Stephen Meyer, a Discovery Institute egyik vezetője a Newsweek című hetilapban fogalmazta meg rendhagyó véleményét a tudomány eredményeiből fakadó világnézeti következtetésekről. Cikke szerint az utóbbi időben az újságcikkek címei nem túl biztatóak az Isten-hívők számára. A Gallup közvélemény-kutatása szerint az Egyesült Államokban a hívők aránya 81 százalékra esett vissza, ami 10 százalékos visszaesés az elmúlt évtizedben, és történelmi mélypontot jelent. Ez a gyorsuló tendencia különösen a fiatal felnőttek körében szembetűnő. A Pew Research Center közvélemény-kutatása szerint a 18-29 évesek aránytalanul magas számban képviseltetik magukat az ateisták, agnosztikusok és vallásilag el nem kötelezettek között. A lelkipásztorok és más vallási vezetők ezt …

Megbántottak? Válj jobb emberré!

Admin Életmód, Filozófia, Hírek

Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) harminc éve tagja a Krisna-hívők hazai közösségének. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanárát egyik nemrégiben tartott, figyelemkeltő előadásának témájáról kérdeztük. A Budapest Szanga rendezvényen arról beszéltél, hogy miként kell vaisnava módon (Krisna-hívőként) kezelni az emberi konfliktusokat. Miért tartod fontosnak ezt a témát? A súrlódások minden emberi közösségben elkerülhetetlenek. Sríla Prabhupáda azt mondta, hogy ha egy konyhában sok edény van, akkor azok néha zörögni fognak… A saját nyugalmunk érdekében is fontos, hogy megtanuljuk kezelni a nézeteltéréseket. A vaisnava élet pedig azt jelenti, hogy az ember folyamatosan törekszik a jelleme tökéletesítésére. A konfliktusok próbára teszik a jellemünket. …

Śrīla Bhaktivinoda Thākura és Gadādhara Paṇḍit eltávozása

Admin Filozófia, Hírek

Śrīla Bhaktivinoda Thākura a mai holdnapon, eredetileg 1914 június 23-án az Orisza államban található Jagganath Purī városában hagyta el a testét, éppen úgy, ahogy az Úr Caitanya 400 évvel korábban. Bhaktivinoda Thākura a bengáli vaiṣṇavizmus kiemelkedő alakja. A dolgos, tetterős hívő mintaképe, aki bevezette a prédikálást Purīban, a Jagannath templom közelében található maṇḍapában, elindította az egyik legfontosabb Kṛṣṇa-hívő magazint. 75 kötet szerzője, írt hindi, bengáli, urdu és angol nyelven is. Kiváló apa és közben a helyi magisztrátus mélyen tisztelet vezetője volt. Naponta 2-4 órát aludt. Ő fedezte fel az Úr Caitanya születési helyét. Példás munkássága ellenére mindig egy elesett léleknek …

Ha Krisztus és Krisna találkoznának… 

Fodor Filozófia, Hírek

A kereszténység és a Krisna-tudat tanításait hasonlítja össze röviden a Krisna News egyik nemrégiben elkészült videója, amit itt tekinthetsz meg.   Ha bővebben is érdekel a két vallás összevetése, akkor ajánljuk figyelmedbe Tasi István “Kereszténység és Krisna-hit – párhuzamok és eltérések” című könyvét. Ennek nyomtatott példányai évekkel ezelőtt elfogytak, azonban a kiadvány most pdf formátumban ingyenesen letölthető!   A Krisna-hívők számára a könyv segítséget nyújt ahhoz, hogy jól informált, baráti párbeszédet folytathassanak keresztény ismerőseikkel.   Mivel keresztény kultúrkörben élünk, Jézus tanításait általában jobban ismerik az emberek. Így a katolikusok és a protestáns felekezetek tagjai, a más vallásúak és a vallásilag el nem kötelezettek számára a “Kereszténység …

Isten tolvaja – tanmese nem csak kicsiknek

Fodor Filozófia, Hírek

Egyszer egy felolvasó épp azt a részt adta elő a Śrīmad-Bhāgavatamból az összegyűlt hallgatóságnak, amely Kṛṣṇa gyönyörű ékszereit írja le, melyeket akkor visel, amikor a teheneket a legelőre hajtja. Az előadó körül nyüzsögtek az áhítatos emberek. A sokadalom azonban odavonzott egy tolvajt is, aki zsákmány reményében sompolygott oda. Miközben azt figyelte, a hallgatóságból kitől csenhetne el valamit, fél füllel hallotta a Vṛndāvanában élő Kṛṣṇa csodálatos gazdagságát leíró verseket is. A leírás olyannyira megragadta a figyelmét, hogy csak állt és bámult még azután is, hogy az emberek már rég szétszéledtek. „El kell mennem Vṛndāvanába, hogy meglessem ezt a fiút az erdőben. …

Isten szolgálata és az emberek szolgálata – Ugyanaz lenne?

Fodor Filozófia, Hírek

Mielőtt találkoztam volna Śrīla Prabhupādával az emberiséget akartam szolgálni. Aztán hallottam Śrīla Prabhupādától, hogy milyen fontos az Úr Kṛṣṇát szolgálni. A kérdés azonban megválaszolatlanul maradt: Hogyan viszonyul Isten szolgálata az emberiség szolgálatához?  Miután egy hétig előadásokat hallgattam Śrīla Prabhupādától, lehetőségem nyílt megkérdezni tőle néhány dolgot. Így zárta leckéjét: sa vai pumsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje ahaituky apratihatā yayātmā suprasīdati “A lelki megvalósítás nélkül nem érhető el az elme békéje. Ha békességet akartok az elmében, a világban, a társadalomban, a családban azáltal, hogy csak gyűjtitek a pénzt, anyagilag haladtok előre, akkor sohasem éritek el. De ha csak egy kicsit haladtok …

Özönvíz mítosz a Védákban és más fontos kérdések

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

A Civil Rádió Góranga adásában most ismét a Kérdések és Krisnások egyik epizódjából közlünk érdekes beszélgetés-cseppeket. Te ismered a szegedi Gauranga Házat, legújabb központunkat, ahol jógázhatsz és elmélyülhetsz a jógafilozófiában? Mennyire vegyük komolyan a védikus asztrológiát, hogy aránylik a bolygók helyzete a szabad akarathoz? Mit kell tudni az Úr hal-inkarnációjáról, és miért fontos Matsyadeva? 

Ki az igazi forradalmár?

Admin Filozófia, Hírek

Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb hőse Victor Jara, a chilei zenész, tanár, és népművelő volt, akit 40 éves korában kivégeztek politikai aktivizmusa miatt. Jara a nép által megválasztott Salvador Allende nézeteit képviselte, ám az USA vezetése mindenre készen állt, hogy csírájában elfojtson minden olyan törekvést, amely nem esett egybe hatalmi terveivel. Jarát a Chilei Stadionban megkínozták, ujjait eltörték, nyelvét kivágták, majd gúnyosan felszólították, hogy most gitározzon, most énekelje forradalmi dalait. Jara meg ilyen állapotban is megpróbálta, így az USA által támogatott Pinochet emberei agyonlőtték. Gyakran forgott nálunk otthon a Chilei dal című korong, amely Jara és más chilei zenészek számait tartalmazta és …