Március-április: Karma szeminárium – A karma működésének törvénye

Fodor Filozófia, Hírek, Programajánló

Az ingyenesen megtartott karma előadások egy úgynevezett “karma szeminárium”.  Négy részből áll, az első előadás Szolnokon 2014. március 11-én volt megtartva. Az első előadás is nagyon jól sikerült, a résztvevők már nagyon várják már a folytatást.  🙂 Tarts velünk! Helyszín:  Jendrassik György Gépipari Tagintézmény Szolnok, Baross út 37. Időpont: 2014. március 27. 17 óra Előadó: Bhaktipada Dasa Témák: 1. rész A karma törvénye – Mit jelent a karma és hogyan keletkezik. 2. rész A karma bilincsei – A karma működési mechanizmusa, törvénye (március 27.) 3. rész Hogyan lehet megtisztítani a karmát ? – A karma megváltoztatása (előreláthatólag április 23.- Szolnok) …

Élelmiszercsomag és rajzpályázat – így motiváljuk az iskolásokat Pécsett

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által működtetett országos segélyszolgálat, az “Ételt az Életért Program” minden hónapban tartós élelmiszercsomagokkal lepi meg a pécsi iskolák nehéz helyzetben élő tanulóit. Az intézmény pedagógusai által leginkább rászorulónak vélt diákok részesülnek a támogatásban. Februárban a Hősök terei általános iskolára esett a választás, ahol sok szeretettel várták a csapatot. Havonta átlagosan 50 csomagot osztanak ki a pécsi önkéntesek (+ kiemelt ételosztások), melyek tartós élelmiszereket, gyümölcsöt, kukoricapelyhet és csokoládét tartalmaznak. Czimmer Tamás igazgató úr az alábbi pár sorban fejezte ki háláját a gyermekek nevében: ” Ezúton szeretném megköszönni önzetlen támogatásukat iskolánk felé, ezzel sok örömet  szerezve gyerekeinknek. …

Március 30.: Jóga Nap a Lélek Palotájában

Fodor Életmód, Hírek

Március 30-án nagyszabású Jóga Mindenkinek Nap lesz a Lélek Palotájában, Csillaghegyen. Az egész napos rendezvényen a jóga minden arcával és aspektusával megismerkedhetnek az érdeklődők. A jóga elméleti és gyakorlati oldaláról egyaránt szó lesz. A bemutatókon megnézhetitek, amit még nem mertek kipróbálni, a workshopokon pedig meg is ízlelhetitek a jógafoglalkozások örömeit. A fesztiválra minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők! Jóga (Mindenkinek) Nap a Lélek Palotájában Ismerd meg a jóga időtlen és mindmáig sikeresen alkalmazható világát, és ha szeretnéd, tapasztald meg személyesen a jógázás kedvező hatásait. Programunk minden szintű érdeklődőnek tartalmas élményt nyújt. A tapasztaltak tovább bővíthetik tudásukat, a kezdők pedig …

Buddha, a tanító

Admin Gyerekeknek, Hírek

Időtlen időkkel ezelőtt élt Indiában egy király, akit Szuddhodhanának hívtak. Ő volt Gajá állam kormányzója. Egy éjszaka feleségének, Majá királyné egy álmot látott. Angyalok repítették el a Himalája hegyekbe, egy színaranyból készült palotába. Megfürdették és puha selymes ágyba fektették. Ekkor megjelent előtte egy fehér elefánt, ormányában egy lótuszvirágot tartva. Megérintette a királynő jobb oldalát a virággal, mire az asszonynak gyermek jelent meg a méhében. Amint felkelt a királynő, izgatottan mesélte el álmát a férjének. A király behívatta tanácsadóit. A bölcsek, akik látták a múltat, a jelent, és a jövőt, megjövendölték, hogy a királynő hamarosan életet ad egy fiúnak, akiből vagy …

A stressz kezelése jógával

Fodor Életmód, Filozófia, Hírek, Kiemelt

A stressz elsőre, talán meghatározhatatlan, körülírhatatlan feszültségnek, robbanó vagy szorongó negatív érzésnek tűnik. Ha közelebbről megvizsgáljuk, a stressz logikus válaszreakciók sora, amely görcsöket, blokkokat okoz a testben. A jóga segítségével kioldhatjuk e lerakódott görcsöket és a belső elválasztású mirigyek masszázsával a hormonrendszerünket is kiegyensúlyozhatjuk. A kilépő idegek átmozgatásával az idegrendszer működése optimalizálódik. Nem kell többé feszültségben élned! A stressz oldása a jógával. A stressz valamely formája szinte minden embert érint a világon, legalábbis valamilyen mértékben már mindenki tapasztalta annak kedvezőtlen hatásait. A stressz más és más módon jelenik meg egy természeti népeknél, ahol a megélhetés és életben maradás okoz egyfajta …

Május 2-4.: Kolostorok Titka Hétvége

Fodor Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Tavaszi hétvége Krisna-völgyben Ha szeretnéd a kellemeset összekötni a hasznossal, most látogass el hozzánk. Kitört a tavasz és Krisna-völgy ilyenkor a legkellemesebb. A simogató napsugár, az ébredő természet nagyon kedvező környezetet biztosít a tanulásra és a lelki elmélyülésre. Kipróbálhatod a kora reggeli lelki gyakorlatokat, hallhatsz arról, hogyan teremtheted meg a békét és a harmóniát a zaklatott hétköznapok viharában. Bepillantást nyerhetsz a kora tavaszi kert tevékenységeibe és megkóstolhatod az indiai vegetáriánus konyha remekeit. Mindezzel erőt gyűjthetsz az előtted álló év kihívásaihoz. Mit gondolsz? http://krisnavolgy.hu/csatlakozz-hozzank/

Áprilisi programok a Debreceni Govinda Étterem és Kulturális Központban

Fodor Hírek, Programajánló

Egészséges élet, béke, boldogság – ki ne vágyna ezekre, valójában; nem csak a meghirdetett reklámok kábító ígéretére, de mindezek valódi megtapasztalására, átélésére? Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek – aki még nem ismerné – ,  tegyen egy próbát a Debreceni Govindával – ahol a hétköznaponként kapható finomságok mellett lelki töltődésre, jó zenével vagy éppen tánccal kísért programokkal várnak minden érdeklődőt, korhatártól, vallási beállítottságtól függetlenül, péntek esténként és vasárnap délutánonként. Jómagam lassan már 5 éve járok oda rendszeresen, jóllehet, lakhelyem egyelőre még Budapesthez köt; de az utazás nem fáradság, a költsége pedig kifizetődő, mert olyan élményekben részesülhetek, amelyekre mindig is vágytam s …

Súlyos szavak helyett: a gyermek figyelmének elterelése – Sríla Prabhupádától

Fodor Család, Hírek, Oktatás

Hawaiiban egy mataji (hölgy, édesanya) tanítványa meglátogatta Sríla Prabhupadát, és magával hozta egyéves kislányát is. A templomvezető bemutatta őket, és beszélgetni kezdtek. Közben a kisgyerek játszani kezdett a Prabhupada asztalán heverő papírokkal. – Nana! – fenyegette meg ujjával Prabhupada a gyereket. A mataji (az anyuka)felkapta a kislányt, és maga mellé ültette, de az újból előremászott és ezúttal Prabhupada lábát kezdte fogdosni. – Ne csináld! – kiáltott rá az anyja, és elhúzta onnan. Prabhupada azonban megjegyezte: – Az irataimhoz nem nyúlhat, de a lábamhoz igen. Meg kell tanulnod, hogyan neveld megfelelően a gyermeket. Mivel tudta, hogy a darsana (találkozó) ideje hamarosan …

Csináld magad: Gyurma és dezodor készítése

Fodor Család, Életmód, Gyerekeknek, Hírek

A napokban megtanultuk, hogy lehet házilag saját gyurmát illetve deot készíteni – írják honlapjukon a krisna-völgyi diákok. A műhelytitkait Csandrá matadzsí (Hosszúné Marku Alexandra) fedte fel számunkra, aki a tavalyi Krisna-völgyi Búcsúban az Ökovölgy Alapítvány színeiben már sok száz érdeklődőnek bemutatta mindezt. Az alsós gyerekek saját gyurmát tanultak meg készíteni, s mivel a felsőseink között komoly többségben vannak a lányok, ők pedig deo-t. I. A gyurmakészítéséről: Egyfajta só-liszt gyurmát készítettünk, amihez kell még egy kis citromsav, olaj és természetesen só-liszt-víz. Összetevők: 2 csésze liszt 2 csésze forrásban lévő víz 1 csésze só 2 evőkanál olaj 2 evőkanál citromsav Készítettünk sárgát …

Elképesztő rajzok kisiskolásoktól – a Földanya gyermekei vagyunk

Fodor Gyerekeknek, Hírek, Kiemelt, Oktatás

Bár ma nagyon népszerű téma a természet és az ökoszisztéma védelme, a felnőttek sokszor alig tudják elképzelni vagy megvalósítani a környezet védelmét a mindennapokban. A gyermekek azonban nem csak értik, érzik is a Föld, a természet iránt való felelősségünket, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Földanya gyermekei vagyunk rajzpályázat elképesztő és gyönyörű alkotásai. Nézzétek meg ezt a határtalan fantáziát és mély érzéseket. Így viszonyulnak 7-8 vagy éppen 13 évesek Földünkhöz, Földanyához, aki mindannyiunkat készségesen ölébe emel. A Krisna-völgyben kiírt rajzpályázatra minden évben több száz alkotás érkezik, a legjobb művekből a Krisna-völgyi Búcsúban kiállítást rendeznek nyaranta és díjazzák is az …

Szólásszabadság, ítélkezés – lehetséges?

Fodor Filozófia, Hírek

Bárkiről, bármikor szabadon ítélkezhetünk? Ez lenne a kommentelés lényege? A szabad véleménynyilvánítás azt jelenti, hogy bárkit megítélhetünk, akár elítélhetünk pusztán egy cikk, egy hír, esetleg részinformációk alapján? Mi irányít bennünket, és tudjuk egyáltalán, hogy mit okozunk másoknak és magunknak a kommentjeinkkel? A szólásszabadság egyenlő a szabad ítélkezéssel? Elindult a Hir24.hu internetes portál különleges cikksorozata az Élet-Stílus rovatban, amely fontos, nehéz, olykor kényes vagy éppen fogós társadalmi és etikai kérdésekben a különféle világvallások képviselőit szólaltatja meg. A szabad véleménynyilvánítás joga természetesen mindenkit megillet. Ítélkezni azonban nem áll bárki jogában, hisz az ember sokszor még saját testéről és életeseményeiről sem teljes mértékben …

Test és lélek ereje – a böjt

Fodor Életmód, Filozófia, Hírek

Bár sokan csak fogyókúrás étkezésként fogják fel a vegetarianizmust, illetve az időszakos böjt beiktatását, mégis ha jobban megvizsgáljuk a főbb világvallások tanításait, mindegyik lelki gyakorlatában találkozhatunk a hús legalább időleges elhagyásával és a böjti időszak bevezetésével. A böjt nem csak a test számára áldásos, hanem a lélek mentora is egyben. Megacélozza a szándékot és a hitet – vallják végzői. A böjtölésről a Civil Rádió Gauranga című műsorában Mahadzsan dászt kérdeztük.

Március 22.: Gaura Purnimá Fesztivál Egerben

Fodor Hírek

Szeretettel meghívunk Úr Caitanya megjelenési napjának ünnepére Egerbe, 2014. március 22-én, szombaton! Program: 13:00 – bhajan 15:00 – előadás 16:00 – kirtan 17:00 – vegetáriánus lakoma A belépés díjtalan. A lakoma ára: 800 Ft. Cím: Eger, Széchenyi út 64. www.lepnikell.hu

Átalakuló, elnéptelenedő vidék – falvak, melyek élhetnének

Fodor Hírek, Öko

A szerző az immár 20 éves Magyar Élőfalu Hálózat gömörszőlősi találkozójáról ír, illetve „a termőföld, a tiszta víz, a közösség, az emberi kapcsolatok értékein alapuló rend”, vagyis a fenntartható életmód megvalósítását biztosító magyar falvak és vidéki lét helyzetéről szóló gondolatait osztja meg. Ahogy utaztam a Dunántúlon, falvakon vezetett át az utam. Voltak módosabbak és tengődők, nagyobbak és kisebbek. Egyben viszont hasonlítottak, egyre városiasabbak, a házak sokaságán pedig ott volt az Eladó felirat… A két háború között Magyarország lakosságának 80 %-a (!) élt a mezőgazdaságból. A 1990-es évek elején ez már alig volt 7 %, mára pedig 2 % (!) alá …

Gaura Purnimá Fesztivál – Az Úr Caitanya megjelenési napja

Fodor Hírek

Kérlek, ne feledjétek, hogy március 16-án, vasárnap ünnepeljük az Úr Caitanya Maháprabhu megjelenésének évfordulóját! Szeretnénk Benneteket invitálni, hogy együtt tudjunk ünnepelni! “Pusztán attól, hogy valahogyan emlékezünk az Úr Caitanya Maháprabhura, azok a dolgok, amelyeket nehéz véghezvinni, mind könnyűvé válnak. Ha azonban nem emlékezünk Rá, még az is nagyon nehéz lesz, ami valójában könnyű. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom az Úr Caitanya Maháprabhunak!” (C.c.Ál. 14. 1.) A fesztivál programja a budapesti központban: 07:00 – 08:00 Guru-puja, Kírtan – reggeli program és tánc a templomszobában 08:00 – 08:30 Ünnepélyes oltárnyitás, Kírtan, tánc az Urak üdvözlésére 08:30 – 09:15 Előadás az úr Caitanya kedvteléseiről és …

Mi volt a Földön 4,4 milliárd éve?

Fodor Filozófia, Hírek

Mit mondanak a nagy világvallások az emberiség előtti időkről? Jelenlegi tudomásunk szerint bolygónk legősibb darabja 4,4 milliárd éves. Ehhez képest a mi életünk még porszemnek sem mondható, de még az ezer, vagy többezer éves vallások is csekélynek tűnnek ebben az időtengerben. Mégis az övék a legöregebb ismert tanítások, így hát egyértelmű, hogy meg is kérdeztük őket az elmúlt néhány milliárd évről. Foglalkoznak ezzel egyáltalán a vallások? Van rá válaszuk? Fontos ez a mi életünkre nézve? Elindult a Hir24.hu internetes portál különleges cikksorozata az Élet-Stílus rovatban, amely fontos, nehéz, olykor kényes vagy éppen fogós társadalmi és etikai kérdésekben a különféle világvallások …

Bemutatkozunk: Krisna-völgy – lelki központ és ökofalu

Fodor Hírek

Az Öko-völgy Alapítvány mintaterülete Amikor 1993-ban Krisna-völgyet megalapították, valószínűleg senki sem gondolt arra, hogy 20 év alatt hazánk egyik legjobban működő ökofalva jön itt létre. Azért sem gondolhattak erre, mert a cél egészen más volt, valami sokkal magasztosabb, mint általában egy ökofalu alapítása: beteljesíteni az egyházalapító, Sríla Prabhupáda vágyát, és egy olyan önellátó közösséget létrehozni, amely a Krisna-hívők lakhelye, Krisna imádatának színhelye, s egyúttal a magyarországi Krisna-hívők életének és meditációjának szakrális központja lesz. Aki az utóbbi években járt a Somogyvámos határában elterülő Krisna-völgyben, annak számára nem kell bizonygatni, hogy e lelki és közösségépítési célok közül sok már most is megvalósult. …

Lelki oktatás Krisna-völgyben

Fodor Gyerekeknek, Hangtár, Hírek

Spirituális nevelés egyedi keretek között, miközben minden más tantárgyat is meg kell tanulni? Élet egy biofarmon, amely lelki alapon szerveződik. A lelki nevelés és a hagyományos oktatás kapcsolódása Krisna-völgyben. A Srí Prahláda Általános Iskola weboldala >>

15 kirakó játék online – esős-borús hétvégékre

Fodor Gyerekeknek, Hírek

Megunhatatlan kedvenc játékunk a kirakós, amely 2 évestől a 99 éves korig minden korosztályt egyaránt lefoglal. A kirakós nem csak papír formában létezik igen népszerű ma online is. Az alábbi linken 15 különösen szép és érdekes kirakós képet találhattok, Krisna és Caitanya életéből. A képekre kattintva már el is indul a kirakó játék. A játékmezőben kezdetben 9 db elemet kell összeilleszteni. Az egér bal gombjával húzhatod az elemeket a helyére. Az egér görgőjével meg is forgathatod a puzzlekat, ha fordítva lennének. A jobb oldalon felül a stílusok között kiválaszthatod, hogy a kirakódarabok széle milyen vágással rendelkezzen, klasszikus, kockás, vagy éppen …

Hibák, töréspontok az evolúcióelméletben

Fodor Hangtár, Hírek

1859-ben Darwin megírja A fajok eredete című művét és ezzel gyökeresen felfordítja a világot, megváltoztatja az emberek szemléletét. Az evolucionista gondolkodás azonban számos hibát rejt. Teljesen el kell vetni vagy van, amit tanulhatunk belőle? Hol vannak a leglabilisabb töréspontok Darwin meséjében? Minderről kérdeztük Bhagavad-priya das Krisna-hívő lelkészt, akinek polgári hivatása eredetileg biológus-mérnök – a Civil Rádió Gauranga című műsorában.