Exkluzív szombati programunk során a szentély bejáratánál találkozunk, hogy egy vendégvezetést követően, egy igazán spirituális és szakrális helyen szerezhessünk SAJÁT ÉLMÉNYT a Krisna-tudatú hívők több évezredes szakrális meditációs gyakorlatáról. Ennek alapjait közösen sajátítjuk el, így ha megtetszik, otthon tudod folytatni magad is a gyakorlását, önismereted fejlesztését vele. Szeretnél Te is kiegyensúlyozottabb lenni a hétköznapokban? Könnyebben venni az akadályokat? Türelmesebbnek lenni másokkal? Szeretnéd pozitívabban látni az egyre szürkébb mindennapokat? A program összetétele: 1. találkozó a szentély bejáratánál 11:30-kor 2. vendégvezetés a szentélyben 3. bevezetés a japa-meditációba: interaktív előadás-beszélgetés 4. meditációs élmény, gyakorlat két részben 5. elcsendesedés, koncentráció javító légzőgyakorlat …
Január 20.: Vegán ájurvédikus főző-workshop – praktikus téli étkek
A tél a praktikusságról és a kényelemről is szól, szívesen fogyasztunk olyan ételeket, melyek felmelegítenek és jóleső módon eltelítenek bennünket. Az Ayurveda mellett is ügyelnünk kell arra, hogy ne együnk túlságosan elnehezítő étkeket, melyek megterhelik szervezetünket és plusz kilók szaladhatnak fel ránk ebben az időszakban. Gyere el hozzánk és sajátítsd el az ájurvédikus konyhaművészet szezonális rejtelmeit, és szerezd be az új recepteket, amelyek inspirálhatnak ezen a télen! A workshop menüje, melyet közösen elkészít a csoport: Dhal spenóttal Kofta paradicsomszószban Biryani rizs sárgarépával és zöldbabbal Burgonya pakora Karamellás halava dióval Program menete: 9:30-14:00: bemutatkozás, 3 órás főzés, majd ébéd …
Április 30 – május 1: A kerttől a konyháig – Kertészeti és Gasztro Napok Krisna-völgyben
Anyák napja alkalmából hozd magaddal édesanyádat is Magyarország egyik legszebb biokertjébe és legfinomabb ételeket felvonultató ökofalvába! Az első májusi hétvége a kert és konyha szerelmeseinek szól majd Krisna-völgyben. A legjobb és talán a legszebb anyák napi ajándék lehet, hogyha elhozod anyukádat is a hétvégére, ahol kertészeti szakvezetésekkel, fűszerbemutatókkal, a fenntarthatósággal, otthoni termesztéssel és kertészeti tippekkel ismerkedhetnek meg a vendégek. Ezúttal egy új kertészeti sétaút is megtekinthető és bejárható lesz, na és persze rengeteg finomsággal várják a látogatókat. A rendezvényen Krisna-völgy vegyszermentes kertészete, a KrisnaKert mellett az ájurvédikus konyhatechnikai eljárások, valamint a kertben termett konyhakerti csemegék feldolgozása kapja …
Legel-Ő Fesztivál – töltsd a Föld napját a természetben, Krisna-völgyben!
A COVID és a tél okozta bezártságból valószínűleg már mindenkinek elege van, de leginkább az immunrendszerünk jelezheti, hogy ideje friss levegőre menni és napfényhez jutni. Nincs is erre jobb hely Krisna-völgynél! Krisna-völgy idei legelső rendezvénye a tavaszi Legel-Ő Fesztivál lesz, egy igazi autentikus indiai esemény a somogyi lankák közt. A 285 hektáros Krisna-völgy kiváló és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget nyújt, a szabad zöldövezetben az egész család kilazulhat végre. A fesztivál középpontjában a tehén és az ökör áll, és minden, ami hozzájuk kapcsolódik. Ezúttal ezért a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központban, a gosalában egész nap körvezetéseket tartunk az érdeklődőknek. Megtekinthetőek lesznek az …
Április 28-május 1.: Spirituális elvonulás hétvége
Lépj ki a hétköznapok körforgásából és kapcsolódj ki! Páratlan lehetőség, hogy szünetet tarts, és megtapasztalj egy magasabbrendű valóságot. Hagyd otthon az elektromos kütyüket, és próbáld ki a szerzetesi életet egy hétvégére! Látogass el hozzánk egy igazán egyedi és felejthetetlen élményért! Kapcsolódj ki és fejleszd önismereted! Ez az elvonulás egy igazi lehetőséget biztosít számodra, hogy megtapasztald mit jelent az igazi spiritualizmus. Tapasztald meg a Krisna-völgyi életet egy hétvégére és tanulj közvetlenül a helyi gyakorlóktól! Merülj el a védikus filozófia kulturális világában, tanulj a szentírásokból, mely minden jóga gyakorlat alapja, és fedezd fel a keleti spiritualizmust. Csatlakozz a …
Április 8-10.: Hétvége a belső harmóniáért
Hozd összhangba a test, a tudat és a lélek egységét! A Védák időtlen tanításain keresztül tapasztalatot szerezhetsz egy magasabb szintű boldogságról és szabadságról, miközben körbevesz Krisna-völgy gyönyörű arborétuma. Az elvonulás csomagajánlata magába foglalja a szállást, az étkezéseket, az elméleti foglalkozásokat, gyakorlati órákat, és a kiegészítő meditációs programokat. Az utazás egyénileg történik. Tanuld meg a mantra meditáció alapjait! Tölts több időt Krisna-völgyben! További részletek és regisztráció: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/hetvege-a-belso…/ Védettségi igazolványt nem kérünk.
Március 11-13.: Önfenntartó ruhakészítő workshop
Elgondolkodtál valaha azon, hogyan készülhetnek azok a ruhák, melyeket csak megveszel az üzletekben? Szeretnéd kipróbálni, akárcsak egy hétvégére, hogy milyen lehet amikor Te magad hozol létre egy sajátot? Gyere el el kézműves hétvégénkre és tapasztald meg, hogyan készülnek a Syama Handmade – Krisna-völgy szövészeti textilműhelyének ruhái gyapjúból, lenből és kenderből. Ne csak nézd, tedd próbára Te is kézügyességedet! 1. nap A gyapjú és len anyagának feldolgozása – kender termesztése és betakarítása – a nyers len feldolgozása – gyapjúfonás – természetes nyersanyagok kinyerése 2. nap Krisna-völgyi barangolás vendégvezetéssel – részletesen betekintést nyerhetsz a spirituális közösség önellátásra törekvő életvitelébe, kulturális szokásaiba, életfilozófiájába. …
Február 11-13.: Ájurvédikus főzés workshop – gluténmentes konyha
Csatlakozz hozzánk a Govinda éttermünkben és főzz velünk! Szeretnéd elkezdeni a vegán táplálkozást de nem tudod hogyan fogj hozzá? Vagy már vegán vagy de szeretnéd fejleszteni főzési készséged és változatosabb menüket készíteni? Ajurvédikus, vegán főzőtanfolyamunkkal hazaviheted India ízvilágát, sőt, a főzést spirituális gyakorlatoddá teheted otthonodban 1. nap: ájurvédikus főző-workshop Krisna-völgy Govinda éttermében: – elméleti konyhatechnikai képzés – 3 órás élményfőzés a séf kis kuktájaiként: egy 7 elemes menüsor közös elkészítése tehénvédelmi központ meglátogatása és ahimsa fejési gyakorlat 2. nap: Krisna-völgyi részletes, gyalogos élménytúra vendégvezetővel kísérten: ismerd meg testközelből Krisna-völgy önellátási pillérjeit, kulturális közegét, filozófiai alapjait. Szeretettel várunk …
Július 16-18. Krisna-völgyi Búcsú – 3 nap fantasztikus programkavalkád a szabadban
3 napos, varázslatos indiai fesztivál a magyar táj ékszerdobozában, Somogy szívében. 286 hektáron, a szabad levegőn, biztonságos kikapcsolódásban lehet részünk az egyébként 26. alkalommal megrendezett Krisna-völgyi Búcsún. Felhőtlen kikapcsolódás a Balaton mellett az egész családnak, a kisgyermekektől a nagymamákig. Idén július 16-17-18-án rendezzük meg a Balatontól alig harminc kilométerre található Somogyvámoson a „Krisna-völgyi Búcsú” színes, eseménydús nyári fesztivált. A különlegességeket kínáló szabadtéri rendezvény több mint két évtizede ezreket vonz a térségbe a hétvége alatt. Az eseményről: A Búcsú ideje alatt számos érdekes lehetőség közül választhatnak a Krisna-völgybe utazók: ökrösszekér-túra botanikus kert megtekintése kisvonattal a szerzetesek lakóövezetének bejárása a színpadi programok, …
7 kihagyhatatlan program a Krisna-völgyi Búcsúban
A Krisna-völgyi Búcsú Magyarország legnagyobb dohányfüst- és alkoholmentes vegetáriánus fesztiválja, amelyet idilli környezetben, egy ökofaluban rendeznek meg. Minden évben július 3. hétvégéjére esik ez az ünnep, az aratás utáni, és Krisna születésnapja előtti időszakra. Ekkorra a mezőgazdasági tennivalók legnagyobb részét már lezárták, és néhány hétig a belső munkálkodásra, a spirituális önfejlesztésre helyezik a hangsúlyt. Civilizációnk egyre sürgetőbb kihívásai egyszerre kiáltanak elméleti és gyakorlati megoldások után. Egyénként, saját családunk és a társadalmunk tagjaként egyaránt érezhetjük ezt a növekvő feszültséget. Soha ennyire nem volt még fontos a krisnás ökofalvak mottója: ’Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás’. Ennek megvalósításába nyerhetünk bepillantást e látogatás során. A Bhagavad-gítá …
Július 20.: Krisna-völgyi rajzverseny
EREDMÉNYHIRDETÉS A BÚCSÚN! Ismét rajzversenyt hirdet a Krisna-völgyi Sri Prahlada Általános Iskola! Eredményhirdetés a Búcsú szombati napján lesz, 11:00-kor, a nagyszínpadnál. Erre a napra a versenyzőknek és kísérőjüknek a belépés ingyenes! Téma: Kirsna-völgyi Búcsú Kategóriák: 6-10 éves korig 10-14 éves korig 14-18 éves korig Technika: szabadon választott Méret: max. A3 Leadási határidő: Július 5. Várjuk rajzaitokat: Sri Prahlada Általános Iskola, 8699 Somogyvámos, Fő utca 38. Kérdéseitekkel kereshettek minket: [email protected]
Június 1. A növényi festés rejtelmei tanfolyam
2019. június 1-én (szombaton) tartjuk a Színes fonalak, avagy a növényi festés rejtelmei című tanfolyamunkat. Az ember ősidők óta használja a természet adta festékanyagokat. A XIX. század közepéig minden természetes színezékkel készült. A növényi festés egyszerre hagyományos, ugyanakkor modern is, mivel napjainkban újra reneszánszát éli. A növényekből nyerhető színek csodálatos világába látogatunk el ezen a napon. A résztvevők megtanulhatják milyen összetételű anyagokat érdemes használni; mely növényekkel festhetnek szép, természetes színeket; milyen színeket, árnyalatokat adnak a növények és milyen festési eljárások közül választhatnak. Az ismeretszerzés mellett a gyakorlat is nagyon fontos része a programnak. Festünk 100% gyapjú és alpaka-selyem fonalat. Az elkészült színminták …
Július 8.: “Tanfolyam”: Aratás ökofalu-módra
Hagyományos módszerekkel, kézi- és ökrös eszközökkel Oktató: Kósa Antal (Anthardi dász), Krisna-völgy fő ökrésze, Beszélgetések az önellátásról könyvsorozatunk dialógusainak résztvevője. Helyszín: Krisna-völgy A tanfolyamon való részvétel díja: 4500 Ft/fő A tanfolyam díja magában foglalja a Krisna-völgyi belépőjegyet. (Ebédelni saját szervezésben lehet, lehetőség van erre például éttermünkben, vagy “batyus” módon, vegetáriánus ételeket). Kedvezmény gyermekeknek: 14 éves kor alatt csak a Krisna-völgyi belépőjegyet kell kifizetni, amely 1140 Ft. Fizetés: érkezéskor, készpénzben. Legközelebbi időpont: 2018. július 8. 10 – 14 óráig JELENTKEZÉSI LAP- katt ide A “tanfolyam” leírása: Ez a tanfolyam inkább egy aratóünnepség. Együtt aratjuk a gabonát, melynek során többféle módszert és eszközt megismerünk, kipróbálunk: – kézi aratás (kaszálás, …
Június 23.: 25 éves Krisna-völgy – ünnepélyes nyitórendezvény
Június 23-án, 9:30-17:00 óráig várunk somogyvámosi biofarmunkon a 25 éves Krisna-völgy ingyenes ünnepi nyitórendezvényére. A program a Jóga Világnapjáról is megemlékezik, és teret biztosít a már hagyománnyá vált virágünnepnek is. Hazánk legnagyobb és legszebb ökofalva negyed évszázad eredményeit és értékeit mutatja be a látogatóknak, India bölcsességét magyar hagyományokkal ötvözve. A birkalegelőtől Európai legszebb ökofalváig – ültess velünk fát!A negyedévszázad alatt csodálatos arborétum, Tehénvédelmi Központ és nem utolsó sorban indiai szentély, ökoiskola, biogazdaság nőtt ki a somogyi dombság lankáin, hogy az itt élő immáron 3 generációnak és az idelátogató vendégeknek békés, lelki atmoszférát teremtsen, és egyben fenntartható, környezettudatos, de követhető alternatívát …
Június 23.: Ankita Sood jógakurzusa Krisna-völgyben (Jóga Világnapja)
Ankita Sood az indiai kormány által Magyarországra delegált jóga és életvitel szakértő. Mesterfokon végzett jógafilozófiából és jelenleg doktorandusz jógaoktatásból. A Nemzetközi Jóganap alkalmából június 23-án szombaton 14-15 óra között egy különleges jógaórát fog tartani Krisna-völgyben.
Május 20.: Magyarországi Hennafesztivál és Indiai Szépségnap
A keleti kultúrának mindig nagy vonzereje volt a nyugati országokban. A fűszeres ízek, az aromás illatok, a gyönyörű kelmék, a gazdagon kidolgozott ékszerek, az egzotikus táncok, a tradicionális hangszerek és dallamok, az ősi bölcsesség, az asztrológia, az ájurvéda és a jóga, mind kuriózumként ragadja meg az érdeklődő figyelmét. Áldás kísérjen utadonA május 20-án megrendezésre kerülő, Magyarországon egyedülálló Hennafesztiválra azon kedves vendégeket várjuk, akiket az indiai hölgyek szépségének titkai csábítanak. A mai szintetikus világunkban nagy rejtély, hogyan sminkeltek és díszítették magukat oly művészi kiválósággal, mégis természetes szépítőszerekkel a keleti nők. A fesztivál szépségszalonjában választ adunk e kérdésekre, bepillantást engedünk a titokba …
Március: Személyiségfejlesztő és Āyurveda kurzusok Krisna-völgyben
Már nem csak a fővárosban, hanem egyre több alkalommal Krisna-völgyben, Somogyvámoson is elérhetőek személyiségfejlesztő, időgazdálkodási és hagyományos āyurvedikus kurzusaink. Március 11. Krisna-völgy, Személyiségfejlesztés 1 napos program Rossz tulajdonságokra könnyű szert tenni, de nehéz velük élni. Jó tulajdonságokra nehéz szert tenni, de könnyű velük élni. Szeretnél megszabadulni rossz szokásoktól és kialakítani jó szokásokat vagy pozitív irányba módosítani a benned zajló kínzó belső dialógusokat? Rossz szokásaid rabja vagy, amiktől szívesen megszabadulnál? Gyere el, praktikus, a mindennapi életben alkalmazható gyakorlatokat fogsz kapni a tréningen. Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/192614577990736/ Honlap: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/tanfolyamaink-szemelyisegfejlesztes-trening/ Március 16-18. Krisna-völgy, Ayurveda hétvégi tanfolyam Az āyurveda szó azt jelenti: a hosszú élet tudománya. …
Magtermesztés a veteményesben
Annak érdekében, hogy ne kelljen évről évre megvenni a vetőmagvakat… Gyűjthetsz vetőmagot saját növényeidről, melyek a következő szezonban elvethetők. Mikor és hogyan kell gyűjteni? Hogyan marad fajta-azonos? Hogyan szelektálj saját fajtát, amely a nálad jellemző körülmények között a legjobban terem? És számos más praktikus kérdésre kaphatsz választ tanfolyamunkon. Ezt a tanfolyamot mindazoknak ajánljuk, akiknek már van – akárcsak egy pici – tapasztalata házi kerttel, veteményessel. Oktató: Antal Balázs (Bálamódaka dász) Krisna-völgy biokertészetének vezetője, Beszélgetések az önellátásról könyvsorozatunk dialógusainak egyik résztvevője. Helyszín: Krisna-völgy (Elméleti oktatás az általános iskolában, gyakorlati bemutatók a kertészetben.) A tanfolyamon való részvétel díja: 6500 Ft/fő A tanfolyam díja magában foglal egy lakto-vegetáriánus ebédet (a …
Január 20.: Henna festés tanfolyam Somogyvámoson
Szereted a hennát és szívesen foglalkoznál vele? Kreatív kikapcsolódásra vágysz? Szolgáltatásaid körét szeretnéd bővíteni? Már próbáltad, de az előre töltött tölcsérekkel nem voltál elégedett? Szeretnél tudni mintákról, hagyományokról, technikákról? A workshopok során bepillantást nyerhesz a henna csodálatos, ellazító és kreatív világába. Minden információt átadok ahhoz, hogy önállóan tudd elkészíteni a henna pépedet, alkotni vele és csak a gyakorlás válasszon el attól, hogy kiváló hennafestő váljék belőled. A következő témákról lesz szó:A henna kultúrája, rövid ismertető az egyes tájegységek mintáirólHennapaszta bekeveréseHennázáshoz szükséges eszközök ismertetése, tölcsér készítéseHennafestés utóápolása a megfelelő szín eléréséhez.Alapvető motívumok megismerése és gyakorlásaHennaminták festése kézre Oktató: Sándorfi Péterné (Nisantalila dévi …
Szeptember 3.: 1 hetes önismereti tábor Krisna-völgyben – ha valódi változást akarsz!
Ahhoz, hogy valóban boldog életet tudjunk élni, elengedhetetlen önmagunk megismerése, megértése. Nélkülözhetetlen hozzá az a tudás, hogy: kik vagyunk mi valójában, mi az élet célja és mi a küldetésünk ebben a világban. Fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, illetve olyan értékeket és elveket tanítunk majd Neked, melyekkel az életed teljes és boldog lehet. Lelki tudás és az anyagi világ ismeretének fényében sokkal könnyebben boldogulunk a világban – megtanulunk valóban …