Tábori hangulatban, indiai vegetáriánus ételeket főzünk. Különleges fűszerekkel, egészség és életmódtanácsokkal ismerkedünk. Krisna-völgy szép környezete és lelki programjai, pedig a kikapcsolódást, pihenést nyújtanak. Szeretettel várunk, erre a kulináris hétvégére.
Július 2.: Főiskolánk programjai a Szekérfesztiválon
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is részt vesz a budapesti Szekérfesztiválon, amely július 2-án, szombaton kerül megrendezésre. Az ősi indiai hagyományt felelevenítő, de évtizedek óta már Nyugaton is elterjedt Szekérfesztivál amellett, hogy egy színes, vidám karnevál, egy évről évre megrendezésre kerülő, mély teológiai jelentéssel bíró vallásos ünnep is, és egyben a vallási sokszínűség, tolerancia fesztiválja is. Az Úr szekerét húzó ünnepi menet 10 órakor indul a Vörösmarty térről, és kb. 13 órára érkezik meg a Városligetbe, ahol egészen 20 óráig India Fesztivál várja az érdeklődőket. A fesztiválon a Főiskola sátrában érdekes ismeretterjesztő, filozófiai előadásokkal, játékokkal, …
Ratha Játrá: Szekérfesztivál Budapesten – július 2.
Erőszakmentes, egyszerű, zöld, boldog. A belső elégedettség receptjei az indiai Puriból. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tevékenységei közül a legtöbb ember az ételosztó misszió munkásságát ismeri, noha a Krisna-hívők fontos feladatuknak tartják a hagyományos indiai kultúra, a lelki értékek és életmód megismertetését, a védikus bölcsesség átörökítését is. Hogyan lehetséges, hogy Ázsiában az európainál sokkal nehezebb, szerényebb körülmények között élő emberek is boldognak vallják magukat, míg a rohanó, javakban bővelkedő fejlett országokban a depresszió szinte népbetegség? Ennyire számít, hogy milyen szemüvegen át szemléljük a világot? A keleti és a nyugati gondolkodásmód közötti különbség az eltérő világképből és életfilozófiából ered, az ellentétek …
Töltsd tartalmasan a nyarat: Kurzusok és előkészítő tanfolyamok Főiskolánkon
India kultúrája és filozófiája, életmód és egészségtudomány, jógakurzusok és jógatábor, Ájurvéda – tanfolyamok keretében néhány hét alatt megismerhető és elsajátítható bölcsességek. Augusztusban a főiskolai utófelvételire előkészítő kurzusok közül is válogathattok. Nyári-őszi tanfolyamok a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán: Haladó jógatanfolyam 2016.07.05-től keddenként (10 alkalom), 18:45-20:45 óráig. Oktató: Képes Andrea Ászana felkészítő tanfolyam 2016.08.07. (vasárnap) 10:00-13:00 óráig. FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ! Ászana felkészítő tanfolyam 2016.08.14. (vasárnap) 10:00-13:00 óráig. FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ! Védikus filozófia tanfolyam 2016.07.30. és 31. (hétvége) 10:00-16:30 óráig; Oktató: Rátkai Gergely (Gaurasundara Krpamoya Das) A tanfolyam egyben felvételi előkészítő is! Kezdő jógatanfolyam 2016.08.01-től hétfőnként (10 alkalom); 17:00-19:00 óráig; Oktató: Nikodemus Katalin Védikus filozófia tanfolyam 2016.08.13. …
Június 29.: Isten tudja az Everness Fesztiválon
A fesztiválon a 24.hu, népszerű Isten tudja… rovatának közreműködői (Cser Zoltán – buddhista tanító, Kustárné Almási Zsuzsanna – református lelkész, Mérő Mátyás – vaisnava/Krisna hívő lelkész, Nagypál Szabolcs – római katolikus teológus, Radnóti Zoltán – rabbi, Sulok Zoltán Szabolcs – muszlim hitoktató, valamint a rovat vezetője Rába Géza) is tartanak előadásokat, részt vesznek egy vallásközi kerekasztal-beszélgetésen, valamint szívesen válaszolnak személyesen is a felmerülő kérdésekre a fesztivál második napján, június 29-én. Részletek >>
Bhakti Jóga Fesztivál a Jóga Nemzetközi Világnapján
A Jóga Világnapja alkalmából szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, fejlődni vágyót 2016. június 21-én, kedden délután 16 órától a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő 1. Bhakti Jóga Fesztiválra, amelyen szakmai előadások és közös gyakorlás mellett változatos kikapcsolódási lehetőségekkel és családi programokkal várjuk vendégeinket! Az eseményen előre láthatólag Sríla Sivaráma Szvámi, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezetője is részt vesz majd, akitől kérdés-felet keretében lehet majd tudakozódni a jóga, meditáció, önmegvalósítás sok ezer éves tudományáról! A belépés, a jógaórák és az előadások látogatása ingyenes! PROGRAM Templom kert Előadó sátor Fősikola nagyterem 16.00 Vendégek érkezése, fogadása 16.30 – 16.45 …
Ősi bölcsességek és mantra-meditáció
„A tudósok próbálják kiszámítani ennek az anyagi világnak a kiterjedését, de elkezdeni sem tudják. (…) Ha nem ismerhetjük meg az anyagi világot, hogyan ismerhetnénk meg azt, ami mögötte van? A lényeg az, hogy hiteles forrásból kell tudást szereznünk.” „E tudás által az ember megértheti, ki ő, (…), mi az anyagi világ, miért jöttünk ide, miért kell keresztülmennünk annyi gyötrelmen és nyomorúságon, s miért kell meghalnunk.” (Srila Prabhupada) Ha érdekelnek ezek a kérdések, szeretnél szép történeteket hallani hajdan élt hősökről és bölcsekről és tanításaikról, vagy csak szeretnél részt venni egy zenés péntek esti programon, várunk szeretettel a Debreceni Govindában! Minden reggel …
Június 24-26.: Utazás önmagunk felé – elvonulás Krisna-völgyben
Egy kalandos utazásra invitáljuk a jelentkezőket. Az “Utazás önmagunk felé” című hétvégénk azzal a céllal jött létre, hogy a nyitott gondolkodású érdeklődők, a Védikus írások útmutatásait megismerve, mély megértést kapjanak a valódi önvalóról. Táborozási lehetőség a szellemi témák iránt érdeklődőknek Krisna-völgyben.
Június 12-19.: Önismereti Tábor a Völgyben
Az életedről szóló komoly kérdések eldöntésében nem kapsz senkitől segítséget? Az iskolában, munkahelyünkön ritkán van mód megvitatni az életünket érintő legfontosabb kérdéseket. Azokat a gondolatokat, amelyek a legtömörebben az élethez való alap-hozzáállásunkat alakítják. Azokat, amelyen életünk minden perce függ. A családalapítás előtt álló fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg és tudják, minderre még a nagy elköteleződések előtt kell megtalálni a megoldást. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre, az alapokra kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, e fogalom valódi értelmezésében, olyan értékeket …
Június 18.: Natúrkozmetikum kurzus
Tudtad, hogy mindössze 26 másodperc kell, hogy a kozmetikumok bőrödön keresztül bejussanak a véráramba? Nézted már az összetételt? Kíváncsi vagy arra, hogyan lehet természetes alapanyagokból egyszerűen mutatós, bőrkímélő kozmetikai szereket készíteni? Szívesen elkészítenéd arc,- és bőrápolódat Te magad is, csak nem tudod, hogyan állj hozzá? Gyere el hozzánk és megtanítjuk! Biztosan Te is tapasztaltad már, hogy bizonyos termékek irritációt okoztak használat közben? pl: bőr irritáció, szem-, orr és nyálkahártya irritáció. A testünk üzenetet küld, hogy nemkívánatos vegyszerrel kerültünk kapcsolatban. A természetes alapanyagokból készített termékeknél ezt nem tapasztalod. Ezért fontos, hogy mindenki legyen tisztában a napi kozmetikumok összetételét illetően. Az oktatás …
Június 11.: Hennafestés tanfolyam
Gondoltad volna, hogy a henna művészete már 5.000 éves? Szeretnéd megtanulni a hennaművészet alapjait? Kíváncsi vagy arra, hogy honnan ered és mire is használták? Szeretnéd elsajátítani a hennafestés trükkjeit? Ha igen, gyere el és tapasztaljuk meg együtt e varázslatot! A festés a vaisnava művészetek egyik ága ami kedvezően hat az ember tudatára tehát nem csak díszít, de egyben segít is az önmegvalósításban. A hennát a hennabokor szárított leveleiből nyerik, amit előbb apróra őrölnek, majd vízzel és egyéb természetes összetevőkkel (citromlé, eukaliptusz olaj) keverik. A felhasznált henna port Indiából szerezzük be mi magunk. Az elkészített minták hetekig díszítik a testet, ennek …
Június 12.: Virágünnep Krisna-völgyben
Kis ajándékkal készülünk ezen a napon minden kedves látogatónknak! Ezúttal a vendégvezetés során nem csak a szentély felfedezése lesz a cél. Kedves látogatóinkat egy kis sétára invitáljuk virágkertészetünkbe, ahol megismerkedhetnek az öko kertészet előnyeivel. Szeretnénk bemutatni Önöknek,hogyan jelenik meg a virág kultúránkban. A templomban vendégeink kipróbálhatják és meg is tapasztalhatják egyik ősi hagyományunkat, mely során virágot ajánlunk fel az oltáron. Az Isodyana Botanikus Kertünk csodálatos virágokkal látja el Krisna-völgyet az év minden hónapján. Megismerkedhetnek egy fotókiállítás keretén belül a botanikuskertünk gyönyörű növényeivel melyek minden évszakban más arcukat mutatják. Ugyanilyen formában elhozunk Önöknek egy egyedülálló gyűjteményt is, a különleges illatáról, színeiről híres …
Május 31.: Személyiségünk koronaékszere, az önzetlenség
Mivel hajlamosak vagyunk a méltán népszerű “légy önmagad” szállóigébe sok mindent belemagyarázni ami az egyéni szemszögeinknek éppen megfelel, gyakran egy nagyon szűk komfortzónát alakítunk ki magunknak ahelyett, hogy a valódi adottságainkat fejlesztenénk. Emellett jelenkorunk különféle hatásai sajnos nagyon mélyen rögzítették a tudatunkban az egocentrikus gondolkodást és életmódot, ami az egyik legnagyobb akadályunk a spirituális fejlődésben. Tisztelt vendégünk, Sivaráma Szvámi Mahárádzsa világhírű lelki tanítómester, az önzetlenség alapvető fontosságáról és gyakorlati alkalmazásáról tart előadást. ~ A megfelelő tudatállapotra hangolódás érdekében a programunkat transzcendentális mantra meditációval kezdjük ~ A részvétel díjmentes, szeretettel várunk! ॐ Részletek >>
Május 28-29.: Vegetáriánus főzőtanfolyam (Eger)
A tanfolyamot Pálok Péter (Mahadzsan) tartja, aki 1997-óta szakács. (Specialitása az indiai konyha, imádja a fűszerek gazdagságát, a zöldségekhez és tejtermékekhez használható főzéstechnikai módokat. 2004-ben a TV Paprika forgatott vele egy 10 részes sorozatot Isteni Ízek avagy Főzzön együtt Mahadzsannal!címmel, ami több éven át az egyik legsikeresebb műsora volt a tévécsatornának.) Időpont: 2016. május 28-29. (szombat-vasárnap) de. 10 órától- kb. 14h.-ig. (az alkalmanként ~4 órásra tervezett eseményen megismerkedhetünk a vegetáriánus táplálkozás elméleti alapjaival, közösen elkészítjük az ételeket, majd közösen elfogyasztjuk a többfogásos ebédet.) A 2 alkalmas tanfolyamot egymást követő napon, szombat és vasárnap tartjuk. Mit főzünk? 6-6 féle vegetáriánus finomságot, a levestől kezdve, több …
Június 4.: India varázslatos hangulata (előadás, Szombathely)
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt erre az érdekesnek ígérkező zenés, táncos programra. Szakavatott előadóktól láthatjuk az indiai tánc különleges lépéseit, valamint hallhatjuk a tradicionális indiai zene egyik legfontosabb hangszerének, a mridangának – agyagdob – a csodálatos hangzását. Az előadás során megismerkedehetnek India egyik meghatározó filozófiájával, majd az program végén ételkóstolóval kedveskedünk a részvevőknek. Belépő 1000 Ft adomány jelleggel. Esemény >>
Június 10-12.: Gasztro-kence hétvége
Egy hétvége a nyugalom szigetén… 1) A gasztronómia szerelmesei elmerülhetnek az indiai ízvilág, sütés-főzés rejtelmeiben, az Ájurvéda és a fűszerek varázslatában (délelőtti program). Mesterszakácsunk Tulsi Das, akinek indiában számos neves séfnél volt szerencséje fejleszteni tudását. 2) A kencék, az egészséges szépségtippek kedvelői megtanulhatják az otthon is könyen megvalósítható házi praktikákat, valóban természetes, bio kozmetikai szereket állíthatnak elő otthon, amely nem csak egészséges, hanem környezetkímélő is (délutáni program). Háziasszonyunkról Candra Mataji már hosszú évek óta fejleszti szaktudását. Gyermekei születése óta pedig kizárólag természetes, saját készítésű kencéit használja. -1 tanfolyamot tartalmazó ár: 24 900 ft/fő magában foglalja: -1 szabadon választott tanfolyam díját, …
Nyárköszöntő Gyereknap a Lélek Palotájában
Hurrá! Közeleg a nyár! Egy különleges gyerekprogramra invitáljuk a családokat a Lélek Palotájába, ahol számos játéklehetőségen keresztül kaphatnak a gyerkőcök ízelítőt a varázslatos India mesés hangulatából. Legyél egy indiai hercegnő, akinek a kegyeiért a turbános hercegek vívnak. Örökítsd meg ezt a pillanatot a fotósarokban! Légy része egy harcművészeti bemutatónak. Gyere és ismerd meg játékosan India lenyűgöző, meseszerű világát. Lépj bele egy interaktív indiai színdarabba! Találkozz a gyerekek kedvencével, a varázslatos bűvésszel! Természetesen mindemellett a hagyományos játékokkal is játszhatsz. Egy kis ízelítő a teljesség igénye nélkül: Henna, csillám,- és arcfestés Turbánkészítés Kreatív hajfonat készítés lányoknak Íjászat Gyerekjóga Indiai táncbemutató és tánctanulás Virágfüzér fűzés Lepénykenyér sütés Nyalókaöntés Kézműves …
Július 13-17.: Élményhétvége Krisna-völgyben
Nagy változások a Krisna-völgyi élménytáborban! Új programok! Új szálláshelyek! Új élmények! Új lehetőségek! Az emberek minden nyáron valamilyen új élményt keresnek a szabadságok alatt. Próbálnak más üdülőkbe, szállodákba menni a Balaton partján vagy a tengernél, de igazából nem kapják meg az újdonság teljes élményét. A Krisna-völgyi élménytábor minden területen új élményeket kínál. Újonnan épített, négycsillagos szálláshelyeken pihenhetnek, ötcsillagos tréningeken szerezhetnek bölcsességeket, ötcsillagos étkezési lehetőség, ötcsillagos környezet – arborétum és botanikus kert, valamint biokertészet biztosít teljes kikapcsolódást, feltöltődést és megújulást. Jelentkezés a következő elérhetőségeken lehetséges: Legli Laura Telefon : + 36 70 248 4965 Email : [email protected] Info >>
I. Magyarországi Henna Fesztivál – Indiai szépségnap Krisna-völgyben
Idén először már Henna Fesztivállal és indiai szépségnappal is várjuk kedves vendégeinket Krisna-völgyben! A rendezvényre szeretettel várjuk a szakembereket, művészeket és érdeklődőket egyaránt. Végre egy fesztivál a henna szerelmeseinek! Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a henna kultúrájába, információkhoz juthatnak történelmével, alkalmazásával, használatával kapcsolatban és megismerheti egészségügyi alkalmazását is. Láthatnak különféle stílusokat, megtekinthetik a henna-fotó kiállítást, előadásokat hallgathatnak a henna művészetéről, az indiai szépség- és egészség tudományáról, és nem utolsó sorban készíttethetnek maguknak egyedi hennamintát is, amely tartós, de bőrbarát és nem örök testékszer. Indiai szépségfesztiválunk keretén belül felpróbálhatják a hagyományos indiai viseletet, gyönyörű gopí-pöttyökkel díszíthetik magukat, az eredményről pedig fotót kapnak tőlünk …
Június 11 és 18.: 2 alkalmas indiai főzőkurzus
Ár: 18 000 Ft Időpont: 2016. június 11., szombat 2016.június 11.(szombat) és 2016. június 18. (szombat) 9:30-15:00 Kezdés: 09 óra 30 perc Időtartam: 05 óra 30 perc Az indiai vegetáriánus konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. A Lélek Palotája képzése bevezetést nyújt a vega életmód alapelveibe és gyakorlatába.Megtanulják a hagyományos főzési technikákat, a fűszerezés alapelveit valamint a tipikus indiai fogások receptjeit és elkészítési módjait. Elkészített ételek: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. A tanfolyamon elsajátított tudás elegendő lesz ahhoz, hogy indiai szakácskönyvekből sikeresen főzzünk valamint bátrakká és kreatívakká váljunk a …




















