Noha a magyar családnevek jelentős része valamilyen hagyományos népi mesterséghez köthető, legtöbbünknek fogalma sincs arról, miként fogjunk hozzá a nemezeléshez, a kenderpapír-merítéshez vagy hogy milyen megterhelő munka a kovácsolás. A már több mint 30 éves Krisna-völgyben július 26-28. között rendezik meg a Búcsút. Idén a hagyományos mesterségeké és a fenntarthatóságé lesz a főszerep. A 320 hektáros somogyvámosi Krisna-völgy ökofalu és biofarm, Közép-Európa legnagyobbja. Közel 150 lakója van, környezetében további 300 hívő él, ám évente 30 ezer turista és zarándok látogatja meg – nem véletlenül. Az itt élők nemhogy környezettudatos gondolkodású emberek, de életmódjukkal és életszemléletükkel az erőszakmentesség, a természetközeliség és …
Az Úr Jagannātha konyhája, a legnagyobb a világon!
Śrī Jagannātha az Univerzum Ura. Az Ő konyháját tartják a világ legnagyobb konyhájának. A Śrī mandir külső épületegyüttesétől délkeleti irányban található. A Konyha hossza 150 láb, szélessége 100 láb, magassága pedig körülbelül 20 láb. A konyha 32 helyiségből áll, amelyekben 250 földből készült kemence található. Körülbelül 600 szakács (Suara) és 400 segéd szolgál itt mindennap az Úr ételének elkészítésénél. A Śrī mandir konyhájában háromféle tűzhely van, az Anna Chuli, az Ahia Chuli és a Piṭhā Chuli. A tűzhelyek, ahol a rizst készítik, 4′ x 2,5′ x 2′ méretűek. A két rizskályha között kialakított téglalap alakú teret Ahia-nak nevezik. Az Ahia …
Ha már unalmas a Balcsi, gyere Krisna-völgybe
Végre itt a nyár, a jó idő! Irány a Balaton! – Ugye ismerős a gondolat? Neked is eszedbe jutott már? Ám minden megunható, úgyhogy ha úgy érzed, már a pancsolás is unalmas, ugorj el a Fonyódtól kb. 30 km-re lévő Krisna-völgybe! Sétálj csodás arborétumunk fái, növényei között, látogass el a tehénvédelmi központunkba, kíváncsiskodj biokertészetünkben! A farm minden apró szegletében érdekes megközelítéseket, ötleteket, csodákat fogsz hallani, látni. … És a szállással sem lesz gondod! Ötvözheted a vidéki tücsök-ciripelős nyugalmat és az önfenntartást a kényelemmel. Igaz, Krisna-völgy nem szorul rá a közművekre, de mégsem nomád körülmények várnak. A mázas cserépkályha hála Istennek …
A Pāda-yātrā magyarországi története
A Pāda-yātrā egy több száz éves hagyomány, amelyet Śrī Caitanya Maharprabhu – isten e korban megjelenő inkarnációja – tanított számunkra. Caitanya 500 évvel ezelőtt bejárta egész Indiát, egyfolytában énekelte a Hare Kṛṣṇa mantrát, és mindenkit arra bíztatott, hogy csatlakozzon hozzá az éneklésben. Hagyományt teremtett, amelyet a világ minden táján követnek a Krisna hívők, így a pāda-yātrā máig a Krisna-tudat prédikálásának egy ősi, de a modern korban is remekül alkalmazható módját jelenti. A zarándoklatok során a hívők faluról falura, városról- városra gyalogolnak, egész úton a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát éneklik, pozitív üzeneteket közvetítenek, adományokat gyűjtenek. A zenés felvonulás fő célja, hogy mindenki …
A jövő hivatása – rajzpályázat
Hamarosan itt a Krisna-völgyi Búcsú, ahol a rajzpályázatunk nyertesei megkapják az alkotásaikért a díjaikat. Még van idő, ha Te is szeretnél pályázni, és még nem múltál el 24 éves, várjuk a rajzodat valamelyik kategóriába! Idei témánk: Szerinted milyen foglalkozások lesznek a jövőben, melyek a fenntartható életmódot támogatják? Felhasznált technika: A rajzokat szabadon választott technikával lehet elkészíteni, például ceruzával, filctollal, vízfestékkel stb., és kiegészíthetitek bármilyen ötletes felirattal e témában. Méret: A/4 vagy A/3 méretben várjuk az alkotásokat. Korosztályi kategóriák: 1-4. évfolyamos diákok 5-8. évfolyamos diákok 9-12. évfolyamos diákok 18-24 éves korosztály. Nyeremények: Az 1-3. helyezett mindegyik korosztályi kategóriában értékes Krisna-völgyi ajándékokkal …
Joghurtos gyümölcsfalatok kánikulára
Manodhara szerint ezt a receptet 5 perc elkészíteni, mosogatással együtt, tűzhelyet pedig látnia sem kell, így tökéletes édesség a forróságban. 1 nagy bögre görög joghurt 2 evőkanál méz vagy más édesítő, pl. datolyaszirup 1 marék nyári gyümölcs, pl. málna, áfonya, szeder, ami éppen van otthon, de a bogyós gyümölcsök a legjobbak 1 kis marék vágott kesudió, mandula, pisztácia – de ez elhagyható A joghurtot megédesítjük. Egy sütőpapírral kibélelt tálcára öntjük a krémet és belenyomkodjuk a gyümölcsöket, magvakat. Fagyasztás után, a tálalás előtt összetörjük. A kánikulában kiváló édesség. Manodhara Konyhájából
Európa legkiválóbb jógaiskolája vár Rád! Utófelvételi lehetőség augusztus 4-ig
A Jóga Főiskolájára kétféle ember jelentkezik. Az ’útkereső’, aki tudja, hogy a spiritualitásban és a jógában meg fogja találni a békét és a boldogságot, csak szüksége van ehhez megfelelő képzésre, és a ’kíváncsi’, aki nem tudja, hogy pontosan mit keres, csak ott az az égető, fojtogató érzés, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal. Hogy az életnek többről kell szólnia, mintsem arról, hogy negyven évig tapossuk a mókuskereket, majd viszonylagos anyagi kényelemben, csendben várjuk az elmúlást. Örök ifjúságot a BHF-en sem tudunk adni! De azt megtanítjuk, hogy a lélek halhatatlan, és nem ez a test a valódi énünk. Persze …
Levél Karsai Dánielnek
Kedves Karsai Dániel! Sokakkal együtt együttérzően kísérem figyelemmel az állapotodat és az általad felvetett témákról szóló, széleskörű párbeszédet. Köszönöm, hogy olyan fontos kérdésekre irányítod rá a figyelmünket, amelyekről egyébként ritkán gondolkodunk el. Én Krisna-hívő lelkész vagyok, a levelemet ebben a szellemiségben írom. Olvastam a legutóbbi híreket, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította az eutanáziáról (asszisztált öngyilkosságról) szóló kérelmedet, és hogy az ügy újratárgyalásáért folyamodtál. Meglátjuk, milyen döntés születik majd. A magam részéről együttérzésemről szeretnélek biztosítani, és elismerésemről, hogy ezt a kihívó élethelyzetet – az ALS rövidítésű, halálos betegséggel való küzdelmedet – nem a világtól elrejtve, hanem nyilvánosan, számos társadalmi …
Regeneratív talajművelés, a biokert titka – nyári tippek Krisna kertészétől
A regeneratív talajművelés segít megőrizni és javítani a talaj termékenységét, hosszú távon fenntartható és bőséges terméshozamra számíthatunk. Az ilyen módon termesztett növények tápanyagban gazdagabbak és mentesek a káros vegyszerektől. Hogyan csináljuk? Folyamatosan legyenek a talajban élő gyökerek, hogy a talajlakók tápanyagokhoz jussanak. A változatos talajélet, a talaj mikrobiális közössége alapvető a növényeink egészsége szempontjából. Tehát ne hagyjuk csupaszon a talajt, mindig vessünk bele valamit. Ezzel az időjárás káros hatásaitól is megóvjuk a talajt: nem mosódik el a termőréteg. Csak minimálisan bolygassuk a talajt, vigyázzunk a talaj élőlényeire. Ne ássunk, csak lazítsuk a talajt ásóvillával, amikor szükséges. Ültessünk sokféle növényt, legyen …
3 misztikus tanítás a Szekérfesztiválról
Kérlek, fogadjátok szeretettel ezt a három történetet az Univerzum Urának rejtelmeiről. 🚩 Ratha-yātrā – ÜNNEPI MENET indulás 14:00-kor a Vörösmarty tértől 🚩 INDIA FESZTIVÁL a Városligetben – 12:00 – 22:00 Még több fesztivál infó: ➡️ szekerfesztival.krisna.hu ⬅️ 3 misztikus tanítás Jagannāthától A Szekérfesztivál India és talán a Föld legősibb fesztiválja. Az ősi hagyományaikat ma is őrző országban az angol hódoltságig és a modern korig nem igazán ismerték a nyaralás fogalmát, ugyanakkor az emberek rendszeresen indultak gyalogos szent zarándoklatokra, akár az ország egyik részéből a másikba, fel a Himalájába vagy a tengerhez közeli városokba, hogy fürdőt vegyenek a szent folyókban. Ez …
Nagyszerű lehetőség: a Kali-yuga
Bő 5000 évvel ezelőtt, amikor a bölcsek megértették az előjelekből, hogy a Kali-yuga, a vaskor, a félreértések és nehézségek kora hamarosan elkezdődik, a bölcsek egy csoportja felkereste Śrīla Vyāsadevát, a védikus írások lejegyzőjét, Isten irodalmi inkarnációját, hogy megoldást kérjenek tőle e bűnös korszak kihívásaira. Amikor azonban a bölcsek megérkeztek Hozzá, Vyāsadeva éppen a Gangeszben fürdött, és hangosan így kiabált: “Jaya Kali -yuga!” “Jaya Kali-yuga!” “Dicsőséget a Kali-kornak!” A bölcsek elámultak: “Hogyan örülhet Vyāsa egy ilyen szerencsétlen korszak kezdetének?” Vyāsadeva így válaszolt: “Jól figyeljetek! Bár a közelgő Kali korszakról azt mondják, hogy a legrosszabb mind közül, mégis három különleges áldás van benne: 1. A Kali-yuga első áldása a nőké. Azok, akik ebben a korban odaadó …
Égbolt: Június pihenés után új szelek júliusban
Könnyed pihenős június után, július második felétől egy komplexebb fényszögállás következik. Hogyan hat ez az időjárásra, mezőgazdaságra és a világ egészére? Csillagképet váltott egy lassú mozgású bolygó is, ami a termőföldek kérdését célozza. A közepesen jó időszakok kényelmetlensége: https://www.facebook.com/onlinehoroszkop
Pānihāṭi Ciḍa Dahi: A “tejberizs fesztivál”
Ma van Pānihāṭi Ciḍa Dahi ünnepe, vagyis a joghurtos törtrizs fesztivál napja. De az ételek mögött kicsit mélyebb tanítás húzódik meg. Śrīla Raghunata Dāsa Goswami, Vrṇdāvana kiemelkedő tanítóinak egyike nagyon fiatalon találkozott az Úr Nityānandával, Caitanya Örök Tárṣával. Már igen fiatalon elhatározta, hogy az Úr Caitanya (Kṛṣṇa) követője lesz és a szentek életét fogja élni. Nityānanda Prabhu azonban visszautasította ez irányú kérését, és azt tanácsolta neki még egy ideig maradjon otthon, végezze a családosok kötelességeit, élje mindennapos életét, természetesen a Krisna-tudatos tanításokat követve. Hiszen ez is a fontos, mindennapi élet része, és így mutasson példát. Raghunātha Dāsa …
Lépések egy jobb világ felé – 30 éves a Lépni kell! zarándoklat
Krisna-hívőkből álló csoport indul kéthetes, gyalogos zarándoklatra július 8-án Egerből. A tiszta, erkölcsös életet és a környezettudatos gondolkodást népszerűsítő zarándoklat idén a Tisza-tó településeit járja be. A 30 éve indított és rendszeresen megrendezett „Lépni kell!” elnevezésű zarándoklat mottója: egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás. A résztvevők az érintett településeken idén is faültetéssel gazdagítják a régiót. A zarándoklattal a fenntarthatóság és a környezetvédelem fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, valamint egy egészséges, szerektől mentes bulizási alternatívát kínálni a fiataloknak. Immár három évtizedes hagyomány, hogy nyaranta felkerekednek a Krisna-hívők és gyalogosan bejárják az ország egy-egy részét, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét a tisztább, tudatosabb, erőszakmentes …
Baladeva Vidyābhūṣaṇa: Oldd meg Isten segítségével!
A holnapi napon (06.16.) lesz Baladeva Vidyābhūṣaṇa eltávozási napja, akinek példájából megtanulhatjuk, hogy még ha kellő ésszel és erővel is rendelkezünk, meghódolva, a Legfelsőbbel az oldalunkon bármilyen kihívást kiállhatunk. Baladeva Vidyābhūṣaṇa 17. századi, de egyes történeti források szerint 18. századi vaiṣṇava tanító, ācārya – utóbbi azért lehetetlen, mivel tanítómestere Visnavath Cakravartī Thākura 1708 körül már elhagyta a testét. Pontos születését nem ismerjük, de Orisza államban, az Úr Jagannātha földjén látta meg a napvilágot egy kis faluban. Már nagyon fiatalon intelligens tudós hírében állt, aki ismerkedett a különféle tanítványi láncolatok alaptanításaival. Mégis kiteljesedést a gauḍīya-vaiṣṇava láncolatban – a mai Krisna-tudatos mozgalomban …
Fedezd fel a jóga varázsát a Jóga Világnapja alkalmából!
Június 21. a Jóga Világnapja, mi ez alkalomból ezt az ajándékot adjuk Nektek. Ha mindig is szeretted volna megtapasztalni a jóga testi és lelki jótékony hatásait, akkor most itt a tökéletes alkalom! Csatlakozz hozzánk a Krisna-völgyben július 5-7. vagy október 4-6. között megrendezésre kerülő Hatha Jóga Elvonulásra, és élvezd a 15% kedvezményt! Ennek csak egy feltétele van: június 21-ig regisztrálnod kell! Ez az elvonulás ideális kezdőknek és haladóknak egyaránt. Így akár már régi gyakorló vagy, akár most ismerkedsz a jógával, itt a helyed! Lehetőséged lesz elmélyíteni a jóga és a légzés művészetében való jártasságodat, illetve egyensúlyt találni a test …
Krisna-völgyi Vendégházak
2024.07.05-07. Hatha jóga elvonulás: Merülj el a Hatha jóga világában ezen a különleges hétvégén! Ha 2024.06.21-ig regisztrálsz, most 15% kedvezményt kapsz. Ne maradj le! Itt tudsz regisztrálni és bövbb infót szerezni: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/hatha-joga-elvonulas/ 2024.07.11-14. Spirituális elvonulás: Csupán egy szabad hely maradt egy hölgy számára (a szobában már egy másik hölgy regisztrált). Élj a lehetőséggel, és töltődj fel spirituálisan! Regisztráció és részletek: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/spiritualis-elvonulas-hetvege/ 2024.09.06-08. Meditációs elvonulás: Két szabad helyünk is van: az egyik férfi jelentkezőre vár, a másik pedig egy egyágyas szoba, bárki számára. Töltsd el ezt a hétvégét mély meditációval! Stoppold le a helyed itt:: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/meditacio-ut-az-onvalohoz/ Családi Vakáció Csomag: Töltsd velünk a nyarat és …
Kirtan Fest a Krisna-völgyi Holi Fesztiválon
Június 22-én a Krisna-völgyi Holi Fesztiválon bulizhatsz velünk egy fergetegeset. Élj át egy felejthetetlenül kalandos napot Krisna-völgyben, melyen a boldogság és az egymás iránt érzett szeretet színes porrá válik és mindent beborít! Mit ünneplünk a Holi Fesztiválon? Miért különleges ez az ünnep? Itt nem csupán boldog és önfeledt élményzuhatag vár rád, hanem lehetőség nyílik arra is, hogy hallj a festékszórás ősi, tradicionális hagyományáról és eredetéről, és megismerd, mire emlékezünk a Holi ünnepen, mit jelképez a festékpor, és milyen életre szóló áldást kaphatsz, ha színporos leszel. Mit jelenthet vajon az, ha te szórod valaki másra a festéket? Minden kérdésre választ …
Napforduló Jógafesztivál – a BHF oktatóinak óráit is kipróbálhatod!
Szuper, ingyenes jógaórák és programok várnak a Napforduló Jógafesztiválon! Várunk Téged is szeretettel június 22-én (szombaton) a Margitszigeten, mert idén is ott leszünk. A fesztiválon 10:00 és 18:00 között találsz különböző jógás programokat. A BHF órái és oktatók: – 10:00-10:45 Teljes testet átmozgató hatha – Nikodemus Katalinnal (Karuná Szindhu Déví Dászí) – 10:55-11:40 Csípőnyitó hatha – Salamon Alexszal – 11:50-12:35 Energetizáló hatha – Sófalvi Petrával Mi már nagyon várjuk a közös szabadtéri jógázást! Reméljük Te is csatlakozol a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola csapatához! Találkozzunk a Margitszigeten, a Hármasbüfé mögötti füves réten. Nyilvános mosdók és mindenféle étkezőhelyek vannak …
Chariot Festival in Budapest – The power of music brings us together
For the 28th time this year, the chariot of Kṛṣṇa returns to Budapest for the Ratha-yātrā Chariot Festival on Saturday, 29 June. The festival consists of two main parts, the first is a music and dance parade through the city centre, and the second is an all-day Indian-themed outdoor festival in the City Park. Parade-goers will pull a huge, ornate, hand-drawn chariot along the road, on which a particularly lovely and smiling form of Kṛṣṇa, God, will ride and look around the city. According to ancient Indian tradition, pulling Kṛṣṇa’s chariot removes obstacles and harmful reactions from people’s lives and …