A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vallásközi beszélgetés-sorozatot indított 2014 szeptemberében, amelynek keretében a világvallások tudós és gyakorló képviselői bepillantást adnak vallásuk legfontosabb teológiai témáiba. A program különlegességét az adja, hogy szisztematikusan feltárjuk a teológiák hasonlóságait és különbözőségeit. Mivel minden vallást ugyanazon tematika szerint vetünk össze, így lehetővé válik a programban szereplő vallások mindegyik másikkal való összehasonlítása is. Hiszünk abban, hogy kölcsönösen gazdagítani tudjuk egymást! December 11-ei párbeszéd témája:Az emberi létezés célja -Az emberi élet különlegessége, értelme és célja -Az ember mint közösségi lény társadalmi kötelességei Előadók: Szuromi Szabolcs, Római katolikus pap, szerzetes. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, egyetemi tanár. A …
Sütőtökös, almás narancslekvár
Igazi szezonális finomság Hémangi konyhájából. Éppen a legolcsóbban beszerezhető vitamin és rostdús alapanyagokból. Télies lekvár, amely egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Hozzávalók: 50 dkg sütőtökpép 2 kg alma 1 db citrom 4 db narancs 1 ek reszelt friss gyömbér 1 nagyobb fahéjrúd 15 dkg barnacukor 2 ek pektin A sütőtököt szeletekre vágjuk, majd sütőben megsütjük. Kiveszünk belőle 50 dekát. Az almát meghámozzuk és lereszeljük. A citromot és a narancsokat kifacsarjuk (a gyümölcshús is belemehet). Egy nagy lábosban feltesszük az almát főni, hozzáadjuk a citrusfélék levét is. Megszórjuk a fűszerekkel, lefedjük, és 6-8 perc alatt puhára pároljuk. Ha megvan, beletesszük a sütőtökpépet, …
Mennybe mennek az állatok?
Vajon a mennyország tényleg minden lény számára nyitva áll? Az állatok például beléphetnek a kapuján? Mit mondanak erről a nagy világvallások? Egyáltalán mit értünk mennyország alatt? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a Hír24 Isten tudja rovatában. A Védák lefektetik, hogy minden egyes mozgó lény ebben a teremtésben minőségileg azonos lelki lény. A Bhagavad-gítá egészen konkrétan leírja, hogy a test csupán olyan, mint egy ruha, melyet a lélek úgy cserél, mint egy elnyűtt ruhát – ez a lélekvándorlás tanának alapvetése. Nincs tehát olyan, hogy egy állat örökké állat marad, vagy egy ember mindig csak ember volt és örökre az is lesz. …
Karácsonyi ünnepi akció Pécsett
December 23-án az Endresz György utcai, szellemi fogyatékkal élők napközis otthonában tartottak a pécsi Krisna-hívők és Ételt az Életért önkéntesek tartós élelmiszercsomag, szendvics és forró tea osztást, összesen 200 főre (10 család a szellemi fogyatékkal élőktől, 30 család 3 iskolából és 10 egyéb család érkezett.) Kulturális műsorral egybekötött játékosztás, karácsonyi csemegézés várta a részt vevőket. Boldog Karácsonyt!
Karácsonyi élelmezési akciók országszerte (Fotók)
A budapesti kiemelt karácsonyi ételosztás mellett országosan, más vidéki pontokon is zajlottak ételosztások. Országosan 30.000 adag meleg ebédet és több tonna tartós élelmiszert vittek az önkéntesek a rászorulóknak. Karácsonyi ételosztás volt Szegeden a Felsőváros Pille utcai játszóterén. A rendezvényen (2014.12.21-én 12 órai kezdettel) ünnepi köszöntőt mondott Nagy Sándor Szeged Város alpolgármestere. A Tabán Általános Iskola diákjai karácsonyi műsorral kedveskedtek és a szegedi Krisna-tudatú Közösség néhány tagja 1 órás zenés műsorral ajándékozta meg a résztvevőket. A rendezvényen 800 adag ételt osztottak ki a szegedi hívők Tóth Bogyó István szervezésében – együttműködve a SZÖFCE Civil Egyesülettel, az Őrangyal Vegetáriánus Étteremmel és a …
Karácsony a Blahán (Videó)
Hogyan tudsz a legegyszerűbben segíteni? Amennyiben szeretnél munkánkhoz hozzájárulni, adományvonalunk a leggyorsabb út ehhez: 13600 – a telefon kicsöngése után tárcsázd a 33-as kódot, ezzel egy ebéd árával, 250 forinttal segíted akcióinkat. Köszönjük!
Áldott, békés Karácsonyt kívánunk!
Kedves Olvasóink, kívánunk Önöknek (Nektek) meghitt, áldott Karácsonyt és egy sikeres, örömökben, békében és egészségben gazdag újesztendőt. Egyúttal szeretnénk köszönetünket kifejezni ki az adományozó vállalatok, vállalkozások és a lakosság egész éves támogatásáért! Kellemes Ünnepeket!
5000-en a téren – Karácsony a Blahán
A Krisna-hívők a gyermekeket helyezik az 1500 fős karácsonyi szeretetlakoma középpontjába (dec. 24-26.) – a szünidőre a szülőknek és a kicsiknek is egészséges élelmiszereket ajándékoznak. A Krisna-hívők karitatív programsorozatának csúcspontja a Blaha Lujza téri ünnepi akció, amely során naponta 1500 rászorulót látnak vendégül. Az Ételt az Életért Program karácsonyi ételosztásainak különlegessége, hogy a résztvevők a meleg ebéd mellett egy 25 féle tartós élelmiszerből álló segélycsomagot is kapnak, amely alapvető megélhetést biztosít az ünnepek időszakára. A karácsonyi kiemelt akció a Krisna-hívők „2014 a Gyermekek Éve” programsorozatának utolsó állomása is egyben. A Gyermekek Éve tematikájával a Krisna-hívők a gyermekvállalás fontosságára és felelősségére …
Állatok Karácsonya a NOÉ Állatotthonban
December 14-én részt vettünk az Állatok Karácsonyán, a NOÉ Állatotthonban. Forró almás fahéjas halavával, és karácsonyi zenével igyekeztünk hozzájárulni az esemény ünnepi hangulatához. Nagyon jó volt látni, hogy a reggel üresen tátongó adománygyűjtők, pár óra alatt megteltek. Köszönjük a meghívást! A valódi állatvédelemről Sok vegetáriánus, közöttük sok Krisna-hívő nem hangoztatja, hogy ő állatvédő. Nem tartja szükségesnek, hiszen legtöbbünk az állatok iránti együttérzésből mondott le a húsos ételek élvezetéről. Szerintem jogos gondolat, hogy ha húsmentes étrendünkkel évi több száz állatot mentünk meg a vágóhíd borzalmaitól, állatvédők vagyunk a javából!:) Természetesen, amíg naponta sok százezer állatot mészárolnak le, használnak állatkísérletekre, dobnak ki …
Karácsonyi ételosztás Óbudán
A III. kerületben évi 150 000 adag ételt osztanak ki a Krisna-hívők a helyi rászorulók között, a Karácsonyi szünetre élelmiszercsomagot ajándékoznak a szűkös háztartásúaknak. Az ünnepekhez közeledvén egyre jobban érezhetjük magunkon a fogyasztói társadalom nyomását. Ajándékvásárlás, rohanás, a tökéletesség megteremtésének feszült vágya. Sokszor éppen a külsőségek hajszolásától válik a téli ünnepkör fárasztóvá, érzelemnélkülivé. A karácsony a szeretet kifejezésének ünnepe. Bár minden nap szükséges lenne kimutatnunk hálánkat és gondoskodásunkat, ilyenkor a figyelem középpontjába kerül ez az érzés. De mit jelent a valódi szeretet? A valódi szeretet odaadás, gondoskodás, odafordulás, erő és bizakodás nyújtása. A szeretet tökéletes kifejeződése, ha egyszerre adunk és …
Elismerő oklevél Egerben
Az Egri Civil Kerekasztal évzáró ünnepségén az Ételt az Életért Alapítvány Egri Irodájának képviselőjét tüntették ki elismerő díszoklevéllel. Az Alapítvány egri képviselője, Lajosházi Péter már sokéves jelenlétet tudhat maga mögött a kerekasztal létezése óta. Jelenleg a helyi civil szerveződések médiakapcsolataiért és a civil/szakmai ügyekről való tájékoztatásért felelős kommunikációs bizottság tagja. Az Egri Civil Kerekasztal a városi Civil Fórumon megválasztott Kerekasztal tagok és Civil Alap Bíráló Bizottság tagok, mint a szekciók (szakmai, érdekvédelmi és városrész-területi csoportosulások) képviselőinek rendszeresen ülésező és tanácskozó testülete. A Kerekasztal igen aktív szervezet, 10 különféle szekcióval, mely a civileket az önkormányzati bizottsági üléseken is képviseli. Az évente …
Kételkedő kérdések a Krisna-tudatról
PR fogás az ételosztás? A Krisna-tudat gyakorlása elvonja az embert a családi környezetétől? Javul az emberek élete az ételosztásokkal vagy a Krisna-tudat gyakorlásával? Mi a különbség az étel- és a praszádamosztás között? Ha a családok épségben megmaradnának, akkor már nem lenne szükség karitatív tevékenységre? A vallás valamilyen pótlék? Az élet célját olvassuk el a Bhagavad-gítából vagy jobb ha mi magunk kikísérletezzük? Őszinte kérdések Mangel Koppány bloggertől.
30 tonna tartós élelmiszer, 30.000 adag meleg étel – Ételt az Életért országos karácsonyi programsorozat
Az Ételt az Életért, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegényélelmezési missziós programja december hónapban 12 helyszínen, több tízezer adag ebéddel várja a leginkább rászoruló családokat. A karácsonyi élelmiszercsomagok sokaknak a megélhetést jelentik az ünnepekre. Karácsony a legtöbb család számára az év végi pihenés, kikapcsolódás, a hétköznapi harcok letételének ideje. A hideg szinte beűzi az embereket otthonaikba, hogy végre a megnyugvásnak, a befelé figyelésnek, a lelki értékeknek és valóban egymásnak éljenek. Ám nem minden család ilyen szerencsés. A legfrissebb felmérések szerint a világban elhatalmasodó gazdasági nehézségek hatására hazánkban is mintegy 250 000 gyermek él mélyszegénységben. Ezt egészen konkrétan úgy kell elképzelni, hogy …
Mikuláscsomagok és rajzpályázat – Ételt az Életért iskolaprogram Győrben és Pécsett
Győr December 5-én Győrben 45 tartós élelmiszer csomag kiosztását szervezték meg önkéntesek. Győrben a nyár folyamán kezdte meg tevékenységeit szervezetünk egy önkéntes csapata, s ez nagyrészt helyi vállalkozók támogatásának volt köszönhető. A lelkesedés azóta sem apad, s ennek eredménye, hogy a legnehezebb téli időszakban is sikerül támogatást nyújtani a helyi rászorultaknak. Ezúttal a Fekete István Általános Iskola nehéz helyzetben élő tanulói, majd a Fogyatékosok Átmeneti Gondozóházában, és a szomszédságban lévő fogyatékkal élők napközis otthonában élők részesültek a támogatásban. A csomagok tartalmaztak lisztet, olajat, cukrot, sárgaborsót, rizst, krumplit, répát, almát és narancsot, valamint teát, pudingport és csokoládét. A segélycsomagok mellé szívderítőnek …
Csomagosztás az Idősek Napja alkalmából
November 21-én részt vettünk Somogyvámoson a Szépkorúak tiszteletére megrendezett ünnepségen, melyen 120 csomag tartós élelmiszert ajándékoztunk a község idős lakóinak. Liszt, cukor, olaj, száraztészta és búzadara képezték a Krisna-hívők által felajánlott adományt, a falu önkormányzatától pedig pénzbeli támogatást és szaloncukrot kaptak a nyugdíjasok. A védikus kultúrában nagyon fontos az idősek megbecsülése, tisztelete. A családon belül minden családtagnak meghatározott és megbecsült szerepe van. Így nagy örömünkre szolgál, hogy a helyi vezetőkkel együtt mi is kifejezhettük szeretetünket ebben a formában.
A Dharma 4 pillére
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (BHF, www.bhf.hu) 2014. november 13-án, hagyományaihoz híven immár kilencedik alkalommal rendezte meg tudományos szimpóziumát, a Létkérdés Konferenciát (www.letkerdes.hu). Az egész napos program témája ezúttal a dharma: a vallás, az erkölcs elvei voltak. Az ősi indiai szentírások tanításai alapján, az előadók a dharma négy lába, négy pillére mentén járták körbe a napjainkban oly aktuális és elgondolkodtató témát. Vagyis a tisztaság, a kegyesség, a lemondás és az igazmondás alkották a rendezvény programjának tematikus vázát. Az első hallásra esetleg túlságosan elméletinek, száraznak tűnő témakör valójában nagyon is gyakorlatias, mindennapjainkat, boldogságunkat meghatározni képes kérdésekkel foglalkozik. Életünk legalapvetőbb történéseiben gyakran érnek …
A tíz legnagyobb bolond
Élt egyszer Indiában egy híres császár, Akbar, aki szenvedélyesen kutatta az igazságot és igencsak kedvelte és pártfogolta a művészeteket és a tudományokat, de bizony a tréfát sem vetette meg. Udvara legtündöklőbb ékszere a legendás Bírbal, aki nem csak fürge észjárású szónok és bölcs tanácsadó, hanem egyben a császár egyik leghűségesebb kebelbarátja, támasza, és lelke minden rezdülésének ismerője volt. Akbar császár kifejezetten a kedvét lelte abban, hogy a leglehetetlenebb kérésekkel hozakodjon elő. Egy alkalommal így szólt Bírbalhoz: – Császárként eddig szinte csak bölcs és tanult emberekkel találkoztam az udvaromban. Barátom, egy egész hónapot kapsz rá, kérlek, kutasd fel nekem a város …
Számít egyáltalán, hogy mikor van szezonja a zöldbabnak?
Napjainkban az öko-életmódot folytató emberek részéről sokat szidott fogyasztói társadalom óriási ajándékot, vagy ha úgy tetszik kétélű lehetőséget nyújt számunkra. Szinte egész évben fogyaszthatjuk kedvünk szerint ugyanazokat az élelmiszereket, hiszen az év bármely napján a Föld bármely pontjáról beszerezhetőek bizonyos termények. Amikor elfogy a magyar szőlő, jön a görög, a spanyol, sőt más kontinensekről való, s ha ez nem lenne elég, olyan élelmiszereket is nap-nap után a tányérunkon tudhatunk, mint a trópusi gyümölcsök, citrusfélék vagy az egzotikus fűszerek. Nem alkalmilag, nem ünnepnapokon, a hétköznapokban! Néhány száz éve erre még nem volt lehetőségünk, nevezhetjük ezt fejletlenebb világnak, ám nem is volt …
Gītā-jayantī: a Bhagavad-gītā megjelenési ünnepe
Idén is megrendezzük a Bhagavad-gītā megjelenési ünnepét, a Gītā-jayantī könyvadományozói napokat, amelyre mindenkit szeretettel várunk! A felolvasást Śrīla Śivarāma Swami Mahārāja vezeti, a yajñátt Bhaktipada prabhu végzi majd el. Az ünnepség helyszínei és időpontjai: Budapesti Templom (Lehel u.15-17.): december 06. szombat 10.30 és 17.00 órától Szeged, Petőfi-telepi Művelődési Ház (Cím: Szeged, Szántó K. J. u. 28.): december 07. vasárnap 11.30 órától Program: A Bhagavad-gītā verseinek tűzáldozattal kísért felolvasása, a Gītā áldásai, lakoma. Az idei évi Gītā-jayantin – a korábbi évekhez hasonlóan – a résztvevők nem csak Bhagavad-gītākat szponzorálhatnak, hanem Śrīla Prabhupāda más könyveit is adományozhatják. Hétféle könyvcsomagot állítottunk össze, melyek nagy …
Datolyaszilva – hazánkban is megterem
A Krisna-völgyi Isodyana Botanikus Kert sorozatában ezúttal a datolyaszilva (Diospyros kaki), más néven hurma, persimon vagy kákiszilva kerül bemutatásra. Az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozó datolyaszilvák több fajjal is képviseltetik magukat a mérsékelt övben. Igaz ugyan, hogy természetes élőhelyük inkább a szubtrópusi vagy mediterrán térségbe húzódik, de néhány faj meglepő téltűrésről tesz bizonyságot. Bár melegkedvelők, a datolyaszilvák – főleg fagyszelektált fajtáik – a hosszabb ideig tartó fagyokat is elviselik, rövidebb ciklusban pedig a -15 C fok alatti hőmérsékletet is tolerálják. Az észak-amerikai kontinenset képviselő virginiai datolyaszilva (Diospyros virginiana), valamint az Ázsia hegyvidéki területein honos lótuszszilva (Diospyros lotus) mind közül a legtélállóbbak. …




















