Bhagavad-gītā úgy, ahogy van – könyvbemutató a Libriben

Admin Hírek

Június 26-án az Allee Libriben került megrendezésre a Bhagavad-gītā úgy, ahogy van című kötet könyvbemutatója. A színes esti programon mintegy 60 vendég vett részt, az érdeklődők a pódium körül, a könyvespultok között ülve és állva hallgatták Sivaráma Swami bemutatóját. Ennyi érdeklődőre senki sem számított. A program végén a Krisna-hívők vezető lelkésze személyre szóló ajánlásokkal, motivációs üzenetekkel dedikálta a köteteket. A kötet a jelenlegi fordításában már évek óta elérhető hazánkban, de mindig kizárólag könyvterjesztő Kṛṣṇa-hívő szerzetesektől lehetett beszerezni. 2019 azonban a Bhagavad-gītā Éve a Kṛṣṇa-hívők közösségében, így a szervezők úgy gondolták, ideje lenne folyamatosan, a könyvesboltokban is elérhetővé tenni a kötetet. …

50%-os kedvezménnyel a Búcsúban!

Admin Hírek

Kedvezményes belépőjegy, kuponokkal! Először, limitált mennyiségben! A Bhagavad-Gíta Éve alkalmából kedveskedni szeretnénk egy ajándék könyvvel, és kis nassolni valóval! Szeretnénk továbbá megkönnyíteni a forgatagban való haladásotokat, így az előzetesen vásárolt kuponok segítségével több helyen nem szükséges készpénzzel fizetni. Mindösszesen a megfelelő kupont kell átnyújtanod, hogy útra kelj a kisvasúttal, elfogyaszd hűsítő limonádédat, vagy kipróbáld magad az íjászatban stb. Köszönjük kedves támogatóinknak, hogy lehetővé teszik, hogy kiosszunk 50 db Bhagavad-Gíta könyvet a kuponos jegy vásárlóinak!   Az elővételes kuponjegy ára: 3990 Ft (kedvezmények összes értéke: 8240 Ft)   Tedd kényelmesebbé a Búcsús kirándulásodat! A kuponokkal jó előre biztosíthatod magadnak a fesztiválos …

Égbolt: A fogyatkozások és a kommunikációs csapdák hava

Admin Hírek

Július napfogyatkozással indul, majd részleges holdfogyatkozással folytatódik. A nagy égi szembenállásra megelőző receptek is vannak. Csak néhány hét türelemre van szükség és máris átlépünk egy pozitív, sikeres, építő időszakba. Mire figyeljetek?

Augusztus 18.: India Varázsa Fesztivál

Admin Budapest programajánló, Hírek, Kiemelt, Programajánló

Fedezd fel az érzékek 4 szigetét! Éld át az indiai utcák, piacok, templomok, asramok hangulatát. Ismerkedj az ájurvédikus konyhaművészettel. Gyere el az India Varázsa Fesztiválra!    Indiai streetfood Alkoholmentes koktélbár Ájurvéda (indiai orvoslás) Sziget Kézműves Sziget Kreatív gyerekfoglalkozások Jóga Asztrológia Színes Színpadi műsor Előadások Sivaráma Swamitól.   Jegyárak: Felnőtt: 2490.- / Gyerek és nyugdíjas: 1490.-   A helyszínen limitáltan lehet belépőjegyet venni. 8 év alatt a belépés ingyenes.   www.lelekpalotaja.hu  

Őexcellenciája Kumar Tuhin, az Indiai Köztársaság Nagykövetének ünnepi üzenete

Admin Hírek

Őexcellenciája Kumar Tuhin, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövetének ünnepi üzenete, amely a Szekérfesztiválon hangozott el 2019. június 29-én. Kedves Vendégek!  Mindannyiunk számára nagyszerű ünnep a mai Ratha-yatra, Budapest gyönyörű városában. Legjobb kívánságaimat küldöm mindannyiuknak e kedvező alkalomra. Gratulálok az Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének a Szekérfesztivál évenkénti megszervezéséért, melyen ezrek vesznek részt. A budapesti Ratha-yatra az egyik legszínesebb indiai fesztivál, amely a mai napon a Széchenyi térről indult, és számtalan zenész és táncos kísérte el a színes felvonulást a célpontig, a Városligetig.   A Ratha-yatra egy minden évben megismétlődő, különleges fesztivál, amelyet India keleti partvidékén, Jagannath Puriban rendeznek meg, és többezer …

Július 27-28.: Egy szelet India a Szegedi Lótusz Napokon

Admin Hírek, Programajánló

A Szegedi Tudományegyetem különlegesen szép füvészkertjébe India varázsa is beköltözik e hétvégén! Egész napos programokkal, indiai ételkóstolóval, élőzenével kísért dél indiai tánccal várjuk a Lótusz Napok látogatóit. A fesztivál vendége idén Sivaráma Swami, aki mindkét nap tart előadást a nagyszínpadon, és sátrában is találkozhatnak vele az érdeklődők. A helyszín: 6726, Szeged, Lövölde utca 42. https://www.lotusznapok.hu/hu/

Kiemelt programok a Szekérfesztiválon

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

A tervezett színpadi program a Szekérfesztiválon, a Városligetben, a szekér megérkezését követően. Találkozzunk június 29-én, szombaton! 13:00 Vendégek köszöntése: Nīlamaṇi Cakravartī Devī Dāsī, a rendezvény főszervezője 13:05 Ünnepélyes megnyitó: Őexcellenciája Kumar Tuhin, India magyarországi nagykövete 13:20 A Ratha-Yātrā 25 éve – Nīlamaṇi Cakravartī Devī Dāsī, a rendezvény főszervezője 13:30 Valódi boldogság, mint a lényünk elválaszthatatlan része – Śivarāma Swami, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezető lelkészének előadása 14:00 Kīrtan-yoga: közös zenés mantra éneklés Jitendriya Dāsa vezetésével, Śrī Jagannāthāṣṭaka 14:25 Béka a kútban címmel, színpadi előadás, Īśvara-Kṛṣṇa Dāsa és Vinītā Devī Dāsī 14:30 Indiai zene gyerekek előadásában: a Budapesti Hare Krisna …

Mantrák és psziché – egy pszichológus mentor élményei a Krisna-tudatban

Admin Hangtár, Hírek

Miként vélekedik egy pszichológus mentor a Krisna-tudat vallásáról és lelki, mentális hatásairól? Hogyan hatnak a mantrák az agyunk vagy akár a testünk működésére? Milyen lelki különbségek és hasonlóságok vannak cégvezetők és akár egy ételosztásra járó személy között? Miért félnek az emberek a vallás kifejezéstől, miközben éheznek a spiritualitásra? A Civil Rádió Gauranga című műsorában Báder Zsuzsa pszichológus mentorral Fodor Kata beszélgetett.

A 8 legfontosabb tanítás a Bhagavad-gītāból

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A Bhagavad-gītā India ősi, több ezer éves jógaszentírása, amely számtalan bölcsességet rejt, mégis van 8 nagyon fontos alaptanítás benne, amely sohasem évül el, minden korban, minden emberre egyaránt élvényes. Miért ezt olvasd el az esti tévézés helyett? Nem ez a test vagy A Bhagavad-gītā és általában véve a védikus, vagyis az ősi Védák könyvein alapuló tanítások legfontosabb és legmélyebb tanítása az, hogy különbséget tesz a test és a lélek között. Meghatározza azt, hogy az élőlények, legyenek akár emberi, állati vagy növényi testben, valójában lelkek, akiknek van egy testük és nem a testtel azonosak, akiknek van egy lelkük.Első hallásra ez talán …

Július 20.: Krisna-völgyi rajzverseny

Admin Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

EREDMÉNYHIRDETÉS A BÚCSÚN! Ismét rajzversenyt hirdet a Krisna-völgyi Sri Prahlada Általános Iskola! Eredményhirdetés a Búcsú szombati napján lesz, 11:00-kor, a nagyszínpadnál. Erre a napra a versenyzőknek és kísérőjüknek a belépés ingyenes! Téma: Kirsna-völgyi Búcsú Kategóriák:  6-10 éves korig 10-14 éves korig 14-18 éves korig Technika: szabadon választott Méret: max. A3 Leadási határidő: Július 5. Várjuk rajzaitokat: Sri Prahlada Általános Iskola, 8699 Somogyvámos, Fő utca 38. Kérdéseitekkel kereshettek minket: [email protected]  

Június 26.: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van – könyvbemutató a Libriben

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Június 26-án, 18 órai kezdettel mutatják be a Bhagavad-gītā úgy, ahogy van című kötetet az Alleeban található Libri könyvesboltban. A Bhagavad-gītā India legfontosabb jógaszentírása, amelyet több ezer éve jegyeztek le, hogy fennmaradjon az utókornak. A Gītā a Védák tömör magyarázata, vagyis a védikus tudás esszenciája. Üzenete, tanításai azonban nemcsak a letűnt múltnak, hanem korunk emberének is szólnak és jól értelmezhetők. A Bhagavad-gītā tulajdonképpen egy rendkívüli párbeszéd, amely az Úr Kṛṣṇa 5300 éve alászállt avatārája és barátja, Arjuna között hangzott el. A Bhagavad-gītā, noha bizalmas tudás, nem véletlenül a kurukṣetrai csatamezőn hangzott el, a harcba indulás reggelén. Lejegyzett formájában a Bhagavad-gītā …

Kapcsolj ki, buli van! A 25. Szekérfesztivál és India party a fővárosban

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Június 29-én, szombaton 25. alkalommal kerül megrendezésre a Szekérfesztivál Budapesten. Az ünnepet a Krisna-hívők szervezik és főleg Magyarországról, de szerte Európából is várnak rá India-kedvelőket, érdeklődőket, zarándokokat. A fesztivál ugyanis nemcsak a kultúra követőinek szól, hanem mindenki számára nyitott, bárki részt vehet rajta vallási elköteleződéstől függetlenül. Ez az egyik legnagyobb és legismertebb indiai tematikájú szabadtéri fesztivál hazánkban. A délelőtti szekérhúzást estig tartó India Fesztivál követi majd a Városligetben, amely jó alkalom arra, hogy bepillantást nyerjünk a kultúra különlegességeibe, felidézzük a mesés Kelet atmoszféráját. A Szekérfesztivál a Ratha-yātrā nevű ősi hagyományt eleveníti fel évről évre, amely során Krisna (Isten) egy különleges …

Mit mond a vallás a szexről?

Admin Hírek

Mit mond a vallás a szexről? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a 24.u Isten tudja rovatában. Azt gondolom, a gátlásosságot ebben a kijelentésben kicsit összemossák a szemérmességgel. A Krisna-tudat vallása nem tartja olyan fontosnak a testi élvezeteket, a szexualitást egy párkapcsolatban, sőt, kifejezetten úgy tekint az érzékiségre, mely felerősíti az emberben a kámát, a kéjvágyat,   ami pedig a test vágyakozásaival kapcsolja össze az elmét. A Krisna-tudat legfontosabb alaptanítása, hogy az ember lélek, melynek van egy teste és a gyakorló a vallásos folyamatban igyekszik olyan tevékenységeket végezni, amelyek a léleknek adnak tartós elégedettséget. Az emberi élet végső célja összekapcsolódni a Legfelsőbbel, …

Spirituális időmenedzsment – Beszélgetések Sivarama Swamival

Admin Hírek

„Az élet rólunk szól, szánjunk rá időt!” Szeretettel várunk Benneteket július 4-én, csütörtökön 18 órától kezdődően a Debreceni Kölcsey Központban egy zenés meditációval egybekötött előadásra és interaktív beszélgetésre, valamint ételkóstolóra. Az előadó Sivarama Swami lelki vezető, aki az ősi bölcsességek üzenetét átadva országszerte tart előadásokat és kurzusokat az önmegvalósításról, lelki békéről és önmegvalósításról. Az estén lesz videovetítés, előadás, ezt követi egy interaktív beszélgetés, mely során a hallgatók feltehetik kérdéseiket a témáról. Ezután egy különleges zenés meditáció következik, melynek Ti is aktív részesei lehettek! A Govinda Étterem jóvoltából pedig vegán ételkóstolóval zárul az este.  Helyszín: Kölcsey Központ, Bálterem Debrecen, Hunyadi u. …

Június 22.: Nemzetközi Jóga Nap

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Nemzetközi Jóga Nap a Bálnában, június 22-én. Közösségünk és Főiskolánk is csatlakozik a nagyszabású programhoz. Minden jógást és a jóga iránt érdeklődőt szeretettel várunk a Jóga Világnapja alkalmából megrendezett tematikus napon. A belépés ingyenes. A programot közös jógagyakorlással kezdjük, a második órában pedig indiai táncot-zenét élvezhetünk indiai és magyar művészek előadásában. A folyosón jógás és indiai standok lesznek, illetve lehet majd hennáztatni is. Mindenkit szeretettel várunk! A program 10.00-12.30-ig tart. Jóga Nap 2019 Az Indiai Nagykövetség a Budapesti Polgármesteri Hivatallal együttműködve 2019. június 22-én megünnepli az 5. Nemzetközi Jóga Napot Budapesten. Az esemény 10.00-13.00 óra között kerül megrendezésre a Bálnában. …

Bhagavad-gītā: Ha a harc helyett a tudatosság mezején élnél

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Az emberiség történetének legrégebbi és legérdekesebb motivációs könyvével kapcsolatban van néhány érdekesség, amelyet csak kevesen tudnak. Azok, akik ismerik a Mahābhārata című ősi indiai eposzt, tudják, hogy a Bhagavad-gītā, amelyet India Bibliájaként is emlegetnek, nem egyszerűen egy szentírás, hanem egy életvezetési útmutató. Nemcsak a filozófia, hanem sokkal inkább az egészséges, boldog és sikeres életet keresők kalauza. Az egyik érdekesség a Bhagavad-gītā keletkezésével kapcsolatban, hogy egy csatatéren beszélték el, egy háború kellős közepén. Ez azért érdekes igazán, mert Kṛṣṇa (Visṇu), akit a Legfelsőbbként tisztelnek Indiában, számtalanszor találkozott már Ardzsunával, unokatestvérével, akit ebben a párbeszédben látszólag tanított. A Gītā tömör tartalma a kurukṣetrai csata előtt hangzik el, amely a rendkívül részletes és pontos helyszín- és …