Egyszer voltam, hol nem voltam, tinédzser már jól elmúltam. Sokat olvastam a természetről és egzotikus állatokról szóló könyveket. Ezek között a kezembe került egy, ami a bálnákról szólt, és nem kevésbé a bálnavadászatról – arról, hogyan irtják a szerencsétlen vízi emlősöket, akik körül vörösre festődik az óceán… Elborzadva értesültem erről a kegyetlen gyakorlatról, a könyv maga pedig arra bátorított, hogy nemzetközi összefogással lépjünk fel ez ellen, mentsük meg a vizek busafejű, nagytestű lakóit. Fiatal voltam és bohó, némi világmegváltási beütéssel. Így aztán egyre többet kezdtem olvasni állatvédelemmel foglalkozó könyveket, azon gondolkodva, hogyan lehetne az emberiséget kicsit megregulázni, hogy ne bántsa …
Krémdezodor készítése házilag
A Krisna-hívők évtizedek óta igyekeznek felhívni a figyelmet a házilag is elkészíthető, hasznos bio-háziszerek hatékonyságára, amelyek nem tartalmaznak semmilyen vegyszert vagy tartósítószert, bőrbarát készítmények és összességében olcsóbbak is bolti társaiknál. Az őszi kence-kurzus keretében számos fontos szépségápolási terméket készíthettek a részt vevők, a legtöbb recept pedig könnyedén elsajátítható és otthon is alkalmazható. Elsőként a krémdezodor készítésének titkait osztjuk meg.
Január 17.: Cukormentes nyalánkságok tanfolyam
Ha szeretnél egy vidám hangulatú és ”édes” vasárnapi délelőttöt eltölteni, gyere el és tanuld meg, hogyan tudsz nyírfacukorral és steviával finom édességeket készíteni. 1 – Csokoládé készítés 2 – Cukorka és nyalóka készítés és öntés 3 – Marcipán készítés Oktató: Huszár Zsuzsa,a CukorLabor alapítvány tulajdonosa, aki nemzetközi diplomás dietetikus.http://cukorlabor.eu/author/zsuzsa/ Időpont: 2016. január 17. Vasárnap 9.00-12.30-ig. Helyszín: Budapest, 1039 Lehel u. 15-17. Ár: 7500 Ft (Ha hozol magaddal valakit 1000 Ft kedvezményt adunk.) Jelentkezés: [email protected] Tel: 06 30/643 3113 Várunk sok szeretettel!
Január 16. és 23.: Indiai vega főzőtanfolyam
Az indiai konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. Előnye, hogy alapvetően vegetáriánus, így nem kényszerül íz és ételhamisításokra. A tanfolyam során a résztvevők megtanulják az ájurvéda által javasolt alapelveket, a hagyományos főzési technikákat, a különleges fűszerezést és a tipikus indiai fogások receptjeit. Az így elsajátított ismeretek segítségével könnyen és gyorsan elkészíthető, színes, ízes, és változatos ételeket tehetünk az asztalunkra. (Sajnos manapság nagyon nehéz ahimszás tejet beszerezni, így tanfolyamunkon vegán ételeket készítünk, kivéve a közkedvelt házisajtot, melyhez erőszakmentes Krisna-völgyi tejet használunk.) Időpont: 2016. január 16 és 23. Szombat 9.00-14.30-ig Helyszín: Budapest, 1037 Lehel u. 15-17- Ár: 17.000 Ft (Ha …
Földanya levele
A védikus írások tanítása szerint a világmindenségben minden személyes. Legyen az bármilyen természeti jelenség, vagy égitest – egy személy áll mögötte, rendelkezik személyes léttel. A Föld bolygót a Védák Bhúmi Dévinek, vagyis Földanyának nevezik, aki nem más, mint Istennek, vagyis Krisnának a felesége. Mi, emberek az Ő gyermekeik vagyunk, és feladatunk, hogy Apánk útmutatásai szerint éljünk, és tiszteljük, óvjuk szerető Anyánkat, a Földet. Az alábbiakban Földanya férjének írt levele olvasható, a szerző tolmácsolásában. „Szeretett Hitvesem! Bár Te mindentudó vagy, mégis úgy érzem, ki kell Neked öntenem szívemet. Amit jósoltál, sajnos bekövetkezett: beköszöntött a Kali-yuga, a „modern kor”. Szeretett gyermekeink, az …
Hogyan legyen tényleg boldog a Karácsony?
Amikor iskolába küldjük gyermekeinket, csak remélni tudjuk, hogy az igazságot fogják tanítani nekik. Legalább is többnyire. Azonban úgy tűnik néhány fájdalmas igazság leleplezésével, mint a Mikulás-kérdés nem kell kapkodni. Az a tanár, aki nem régiben elkövette azt a banális hibát, hogy az osztályának elmondta, hogy a Mikulás nem létezik, hirtelen munka nélkül találta magát. A szülők őrjöngtek: „ A fiam sírva jött haza” – mondta az egyik aggódó anyuka. „ Nem tudtam, mit mondjak.” Azt akarjuk, hogy gyermekeink boldogok legyenek és ebben a tudatban küldjük őket iskolába. Megfelelő tudás nélkül szenvedni fogunk és képtelenek leszünk jó életet élni. A tudatlanság …
December 3.: Tudja Isten? Isten tudja… – könyvbemutató
Interjúkötet buddhista, keresztény, muszlim, vaisnava/hindu és zsidó tanítókkal. Rába Géza: Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok Vajon mit gondolnak bizonyos kérdésekről a Magyarországon is jelenlévő nagyobb vallások tanítói? Hogyan áll a tudományhoz a kereszténység, férfi és nő kapcsolatához a muszlim hit, miként tarthatók az ortodox zsidó szokások a modern világban, és hogyan gondolkodnak az elmúlásról a buddhista vagy a hindu tanítók? Rába Géza népszerű interjúsorozata végre könyv formájában is megjelent. 22 vallási tanító, 54 kérdés. A könyv annak jár utána, hogy melyik vallás mit gondol a mai kor emberét foglalkoztató témákról. Ezért a kötetben feltett kérdéseket az esetek jelentős …
December 5.: Gītā-jayantī ünnepség a budapesti templomban
“Kijelentem, hogy aki tanulmányozza ezt a szent párbeszédet, az az értelmével imád Engem.” Bhagavad–gītā 18.70. Idén is megrendezzük a Bhagavad–gītā megjelenési ünnepét, a Gītā–jayantīt. Az idei év különlegessége, hogy az ünnep része a kiemelt programsorozatnak, amelyet világszerte tartanak a hívők a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete bejegyeztetésének 50. évfordulója alkalmából. A Bhagavad–gītā megjelenésének ünnepe minden évben december elején esedékes – a holdnaptár függvényében. Ezen a napon a kurukṣetrai csatát megelőzően beszélte el Kṛṣṇa a Bhagavad–gītāt kedves barátjának, Arjunának, több ezer társuk füle hallatára. Kṛṣṇa örökérvényű tanításait később lejegyezték, s ma könyv formában érhető el. A csata, amely egy családon belül, trónutódlási konfliktus végkimenetele …
Környezetünk védelme minden ember morális kötelessége – konferencia az egyházak környezetvédelmi szerepéről
Az egyházak környezetvédelmi szerepéről tartott egész napos konferenciát 2015. november 25-én a Földművelésügyi Minisztérium, ahol számos Magyarországon működő egyház bemutatta környezetvédelmi tevékenységét. V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a környezetügy vallás-erkölcsi megközelítésére hívta fel a figyelmet. Az államtitkár beszédében emlékeztetett arra, hogy a jövő héten kezdődő párizsi klímacsúcs sorsfordító esemény, hiszen bolygónk jövője a tét. Ferenc pápa 2015 nyarán megjelent Laudato sí kezdetű enciklikája össztársadalmi problémaként nevezi meg a klímaváltozást. Az államtitkár hangsúlyozta: az enciklika gyökeresen szakít az eddigi gondolatmenettel. Környezetünk védelmét már nemcsak gazdasági, politikai és természettudományi szempontból kell vizsgálnunk, hanem erkölcsi megközelítésből is. V. Németh …
Kinek főzöl? A megszentelt étel csodája
A prasādam, a megszentelt lelki étel jóval több annál, hogy amit készítünk felajánljuk Istennek. Jayapataka Swami visszaemlékezése Śrīla Prabhupādáról. „Emlékszem egy alkalomra, amikor 1975-ben Śrīla Prabhupādának, mozgalmunk bejegyeztetőjének, alapító lelki tanítómesterünk vérhast kapott Kalkuttában. Éppen Ratha–yatra (Szekérfesztivál) időszaka volt, vagyis a szekér oḍa– és visszahúzásának ideje. Prabhupāda a londoni Ratha–yātrāra szeretett volna további utazni. Māyāpur városából érkezett Kalkuttába, de útközben vérhast kapott. Nagyon beteg volt… Orvost hívtunk hozzá, gyógyszert vettünk neki, de semmi nem használt. Ekkor Śrīla Prabhupāda egy nap azt mondta nekem: – Amikor kisfiú voltam, édesanyám a vérhast forró, sós purīval (élesztőmentes sült kenyérféle) és padlizsánnal, sült padlizsánnal …
November 26.: X. Létkérdés Konferencia – Megsebzett Föld
X. Létkérdés Konferencia: Megsebzett Föld – A gyógyító te magad légy! Időpont: 2015.11.26. 9:30-17:30 Helyszín: Corner Rendezvényközpont, 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 12. Weboldal: www.letkerdes.hu Szinte nincs olyan ember ma Európában, akinek a fejében legalább egyszer meg ne fordult volna az önfenntartás, a társadalomból való kivonulás gondolata. Még mindig a függetlenséget keressük e természet-közeli életmódban, pedig csupán arról van szó, hogy áthelyezzük a függés tárgyát a városról a természetre. A környezettudatos életvitel ma sokszor abban a vágyálomban fogalmazódik meg, hogy falura, tanyára költözünk és önfenntartókká válunk, de ha nem magából a földből kívánunk és tudunk megélni, akkor a valódi lényegétől megfosztott …
Miért viselünk Kaṇṭhī-mālāt?
Kṛṣṇa bhaktái Tulasī fából készült gyöngysort viselnek, mely gyakran három sorban díszíti nyakukat. A Tulasī gyöngyök viselése azt jelzi, hogy a bhakta meghódolt az Úrnak és kedves Neki. Úgy tartják, hogy a Tulasī gyöngyök megvédik viselőjüket a rossz álmoktól, balesetektől, fegyveres támadásoktól valamint a halál idején megakadályozzák, hogy kedvezőtlen helyre kerüljön a viselőjük. Emiatt és mert Tulasī kedves Kṛṣṇának, a bhakták mindig viselik a Tulasī gyöngyöket. A Gauḍīya Math hagyománya szerint a bhakta csak az avatása után kezdi el viselni a Tulasī gyöngyöket illetve a tilakot, miután megkapja azokat a lelki tanítómesterétől. A gyöngyök és a tilaka viselése azonban annyira …
Egyházunk az Európai Hindu Fórum tagja lett
A Magyarországi Krisna-tudatú hívők Közössége 2015 novemberétől hivatalosan is tagjává vált az Európai Hindu Fórumnak. Az Európai Hindu Fórum (rövidítve: HFE) olyan, az európai hindukat és hindu szervezeteket tömörítő érdekvédelmi szervezet, amelynek tagjaiban közös, hogy mindannyian a védikus-indiai kultúrát tekintik gyökerüknek, ezáltal hagyományaikat tekintve, India ősi kultúráját és filozófiáját képviselik. A HFE célja, hogy a hinduizmust megismertesse az európai kontinensen, hogy napirenden tartsa a hinduizmushoz kapcsolódó témákat az európai társadalmi és politikai életben, valamint hogy megvédje a kontinensen élő hinduk alapvető emberi jogait. A HFE rendszeres közgyűlésein az aktuális témák mellett, társadalomformáló célzattal konferenciákat és előadásokat is szervez. A legutóbbi, …
Dívali ünnepség az Európai Parlamentben – Vatikáni bíboros üdvözölte az ünneplőket
2015. november 16-án került sor az első Dívali ünnepségre a brüsszeli Európai Parlamentben. Az ünnepség háziasszonya Neela Gill parlamenti képviselő volt, aki az Egyesült Királyságot, közelebbről Észak-Nyugat Angliát, Leicestert képviseli a Parlamentben. A rendezvényt az Európai Hindu Fórum (HFE) szervezte. Az ünnep egyetemes, felekezeteken átívelő jelentőségét ünnepi beszédében maga a képviselőnő is hangsúlyozta, megemlítve, hogy ő maga nem hindu, hanem szikh vallású, és gratulált a hinduknak ahhoz a nagy sikerhez, hogy a Dívalit behozták a Parlamentbe. India Európai Unióban, Belgiumban és Luxemburgban akkreditált nagykövete, Őexcellenciája Manjeev Singh Puri, aki szintén szikh vallású, beszédben üdvözölte a megjelent számos parlamenti képviselőt és …
Kulturális megmozdulás Marcaliban
A marcali Kulturális Központ “Ember és vallás” címmel egy háromalkalmas előadás sorozatot szervezett, melynek első előadására Krisna-völgy lakóit kérték fel. Így hát egy tanár és négy gyerek (Sudāmā, Prīti, Sundari-priya és Ramaṇī) autóba ült, és meg sem állt Marcaliig. Mintegy húsz vendég jelent meg az eseményen, amelyet a művelődési ház egyik vezetője nyitott meg. A bevezető szavak után a gyerekek hagyományos indiai hangszereket szólaltattak meg, majd bemutattuk az indiai viseletet, ruhákat. Az előadás során azt kezdtük vizsgálgatni, hogy a vallások hogyan tud(ná)nak segíteni a világméretű problémák megoldásában és hogyan a saját egyéni nehézségeinkben. Elemeztük a karma kétféle típusát, és az …
Mézeskalács tojás nélkül
Az alábbi receptet egy egri Krisna-hívő hölgytől kaptuk. A recept kipróbált, puha és finom, ha pontosan betartjuk, és glutén, illetve laktózmentes verzióban is elkészíthető! Hozzávalók: 25 dkg vaj 1,5 dkg cukor (több csak ha édesen szeretjük) 50 dkg liszt – gluténérzékenyek számára speciális gluténmentes lisztből. 2 mokkás kanál szódabikarbóna 2 kiskanál őrölt fahéj 1 dl tejszín – ha laktózérzékenyeknek készül akkor növényi tejszínnel is elkészíthető! 1 dl méz Az elkészítés gyors és egyszerű, ezért a gyerekeknek is lesz türelmük megvárni. A hozzávalókat összedolgozzukegy tálban, majd rövid ideig pihentethetjük. Gyúrás után formákat szaggatunk és már mehet is a tepsibe a süteményünk. …
Maradandó alkotásaink – a hulladékkezelésről másképp
Környezetvédelem kapcsán az emberek nagy többsége a hulladékok problémáját említi először. Bár eldobjuk, elvisszük, temetjük, égetjük, mégis minden megtelik vele és visszatér, mint a bumeráng. A természet nem ismeri a szemét fogalmát. Nincs, nem létezik benne. Ahogy az ember helyet kapott a teremtésben, a ciklikusan ismétlődő korszakokon is átnyúló, maradandó alkotásokat hagyott maga után. A következő generációk nézegethetik, csodálhatják ezeket, emlékezhetnek általuk Istenre (ez az indokolt cél), vagy dicső tettekre, nagy hősökre, kimagasló személyiségekre, kultúrákra, ahogyan egy-egy nép élte az életét a világban, vélt vagy valós céljai szerint. Így láthatunk manapság mi is sokezer éves templomokat és város-maradványokat Indiában, piramisokat …
2016-os falinaptár a Vasztu térrendezés jelképeivel
Hamarosan elkészül jövő évi falinaptárunk. A tervek szerint, december második hetében érkezik a nyomdából, így a rokonoknak, barátoknak szánt karácsonyi ajándékcsomag összeállításakor is gondolhattok rá! A naptárban fel vannak tüntetve hagyományosan a magyar névnapok, nemzeti ünnepek, környezetvédelmi jeles napok, de e mellett az indiai vaisnava tradíció ünnepnapjai, ekadasi gabonamentes napok, a böjt megtörésének időpontja, vaisnava ünnepek és a Krisna-völgyi nagyobb fesztiválok is megtalálhatóak benne. A Budapesti Templom shopjában, a Krisna-völgyi boltban valamint a Govinda étteremben (Vigyázó Ferenc utca) is meg tudjátok vásárolni, nagyon kedvező 700 ft/db áron. 50 db feletti mennyiség rendelése esetén itt lehet érdeklődni: [email protected] A naptár témája újdonság! Minden hónapban …
Tulsi Gabbard: Sríla Prabhupáda Amerikába érkezésének emlékére
Tulsi Gabbard, az Egyesült Államok Kongresszusának képviselő asszonya évek óta a politikai életben tevékenykedik, hogy társadalomjobbító törekvéseit széles körben is megismertethesse. Magánemberként a Krisna-tudat elveit és tanításait követi, nagyapja Sríla Prabhupáda, alapító lelki tanítómesterünk személyes tanítványa volt. Ennél fogva vaisnava családban nőtt fel és egész életével és tevékenységével a Krisna-tudat elveit képviseli. Sríla Prabhupáda 70 éves korában hajózott el Indiából Amerikába, hogy a nyugat emberével is megismertesse India ősi tanításait. Az USA-ba érkezésének 50. évfordulója alkalmából a hívők szerte a világon megemlékezéseket és ünnepségeket szerveztek. Tulsi Gabbard képviselő asszony ez alkalomból egy videó-üzenettel emlékezett meg Sríla Prabhupáda átütő eredményeiről és …
Megdöbbenéssel értesültünk a párizsi merényletekről
Együttérzésünket fejezzük ki mindazokért az ártatlan emberekért, akik a hétvégi párizsi merényletek során megsebesültek, vagy elveszítették családtagjaikat, szeretteiket, illetve minden francia ember, és minden terrort átélt embertársunk iránt. Az önkényes erőszak és az Isten nevében történő vérontás emberiségellenes tett, és ellenkezik Isten törvényeivel. Egyházunk elítéli az erőszak minden formáját, melynek eredménye az emberiség megosztása. Mélységesen elszomorítónak tartjuk, amikor a vallást úgy ferdítik el, hogy az a “kitekert megértés szerint” legalizálja az erőszak bármilyen formáját is. Elutasítjuk a vallás nevében elkövetett bűntetteket, hiszen azt ellentétesnek véljük Isten végletekig kegyes természetével és békét, szeretetet hirdető tanításaival! Meggyőződésünk, hogy a vallások tevékenységének közös célja, …




















