A Krisna-hívők Ételt az Életért Alapítványának munkatársai február 27. óta segítik az Ukrajnából menekülteket. A helyszíni tapasztalataikról, a segítő szervezetek és magánszemélyek összefogásáról, valamint a háború elől menekülők igényeiről is beszámolt az egri önkéntes. A héten többször is voltunk a keleti határon és amíg szükség lesz ránk, minden nap megyünk – mondta Nyolcas Olivér, az Ételt az Életért Alapítvány egri irodájának vezetője. A határon átjutott embereknek nagy szükségük van a meleg ételre. Vannak, akik kimerülten, éhesen érkeznek; a többség napok óta csak valamilyen hideg élelmen, kekszen, chipsen vagy snacken él. Ezért kifejezetten hálásak a menekültek az egytálételért, mely a testüket és …
Ételosztás az indiai menekülteknek – Hungarian food relief for indian refugees
A humanitárius válság hatására ezidáig 1 millió ember menekült el Ukrajnából. A menekültek a szomszédos országokon, így Magyarországon keresztül próbálnak hazatérni vagy legalább biztonságos helyre jutni, többek között több ezer indiai diák, főként orvostanhallgatók. Történeteik könnyeket csalnak sokunk szemébe. A legtöbben több tíz, de van, hogy több száz kilométert gyalogolnak a határig, 5 napja utaznak és száraz chipsen vagy csokin próbálnak túlélni. Egy tál meleg ételért pedig – végre biztonságban – rendkívül hálásak. Az Indiai Nagykövetség kérésére naponta 1500 adag étellel veszünk részt csak az ő ellátásukban, mentésükben, miközben a határon is állunk az érkezők rendelkezésére. A menekültek pedig egyre …
Hardeep Singh Puri köszönetét fejezte ki a Krisna-hívőknek a diákok segítéséért
Az ukrajnai válság miatt hazánkba érkezett, Hardeep Singh Puri indiai miniszter (Kőolaj- és földgázügyi, Lakásügyi és urbanizációs miniszter), aki a diákok kimenekítését koordinálja Magyarország Indiai Nagykövetségén. A szervezési munkálatok közepette találkozott Közösségünk, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének képviselőjével, Madhupati Dāsával. A találkozón és később egy twitter üzenetben is elismerését és köszönetét fejezte ki a Krisna-hívőknek, amiért az Ételt az Életért humanitárius program keretében naponta, az igényektől függően, 1000-1500 adag vegetáriánus étellel látják el indiai diákokat, amíg megérkeznek értük az evakuációhoz szükséges repülőgépek.
Napi többezer adag étellel segítik az ukrajnai menekülteket a Krisna-hívők
A Krisna-hívők február 26. óta dolgoznak a menekültek megsegítésén. Ételt az Életért humanitárius programjuk a hazai rászorulók (napi 2000 fő) szokásos napi ellátásával párhuzamosan folyamatosan szállít meleg ételt az ukrajnai háború elől menekülő rászorulóknak is (+2000 adag). Az élelmezési segélyakció 4 fókuszpontja: a határátkelők, az indiai diákok, a befogadó központok, valamint a határon túliak támogatása. A hazánkba érkező menekültek ellátása a határátkelőkön zajlik, a helyi igényeknek megfelelően, annak a több ezer indiai diáknak az étkeztetése pedig, akiket Magyarországon keresztül evakuálnak Indiába, a budapesti gyűjtőpontokon történik. A hívők a menekültek számára fenntartott fővárosi szálláshelyre és a Nyugati pályaudvarra is szállítanak meleg …
Újabb több ezer adag étel az Ukrajnából menekülő indiai diákoknak
Tegnap este ismét Tiszabecsen jártunk, közben persze több száz indiai diák étkezéséről gondoskodtunk a fővárosban is, akiket különféle hostelekben és hotelekben helyez el az Indiai Nagykövetség, amíg megérkezik értük a soron következő indai repülő, ami hazaszállítja őket. A legtöbb diák eléggé elcsigázott a hosszú utazástól. Bankkártyájuk nem működik Európában, SIM kártya nincs a telefonjukban, teljesen a körülményeken és a szervezők, önkéntesek jóságán függenek. Napok óta valamilyen kekszen, chipsen vagy snacken élnek. Kifejezetten hálásak voltak a meleg ételért, ami indiai menü volt, rizs és szabdzsi, azaz fűszeres zöldségszósz. Mivel folyamatosan érkeznek a menekültek, még sokkal több étel is elfogyott volna ezeken …
Śivarātri éjjele
Ma van Śivarātri éjjele, ez az ünnep, amit valójában egész éjjel is ünnepelnek a hívek. Ez a legsötétebb éjszaka, az újhold előtti utolsó holdfázisban ünnepeljük Phālguna hónapban. Az Úr Śiva, aki a tudatlanság kötőerejével is kapcsolatban áll, és képes azt legyőzni, a „legkiválóbb, legtisztább személy. Képes legyőzni a szellemeket, a gonoszságot és a sötétséget is. A jelenlegi borzalmas háborús helyzetben hinduk millió szerte a világon azért imádkoznak, hogy a tudatlanság sötétségéből fakadó gonoszság és ez a borzalmas krízis megoldódjon! Az Úr Śiváról számos történetet olvashatunk a Śrīmad Bhāgavatamban. Ő a misztikus képességek ura, tökéletes yogi, aki sajnos elveszíti első feleségét …
Food for Life Hungary is helping those displaced by the conflict
Repatriation of Indian students studying in the Ukraine has started a few days ago. The first group of 250 students got back to India through Hungary on February 26. The Food for Life humanitarian programme of the Hungarian Society for Krishna Consciousness (ISKCON Hungary) is helping those displaced by the conflict. The Honourable State Minister for foreign affairs of India, Mr Vellamvelly Muraleedharan expressed his thanks to the International Society for Krishna Consciousness (ISKCON) for the action in Hungary in a Tweeter post. We will not stop in our mission, our people are out there on the Eastern border to …
A háború elől menekülő indiai diákok étkeztetését segítettük
A napokban kezdődött meg az indiai diákok hazamenekítse Ukrajnából. Február 26-án több száz egyetemista Magyarországon keresztül jutott vissza Indiába. A Krisna-hívők közösségének Ételt az Életért humanitárius programja a háború elől menekülők ellátásában igyekszik segíteni. Vellamvelly Muraleedharan úr, India külügyekért felelős államminisztere Twitter-üzenetben köszönte meg az ISKCON-nak, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének a magyar akciót. Munkánk itt nem áll meg, már úton vagyunk a határra, hogy az újabb érkezők segítségére legyünk. Videónkat ezúttal angol nyelven tekintheted meg. Akcióinkat itt támogathatod: www.eteltazeletert.hu
Égbolt: Eseménydús heteket ígér a bolygópozíciók gyors változása
A február végi feszült csillagállást márciusban egy párhuzamos égi játék váltja fel. Miközben a Mars-Szaturnusz háborús energiái egyesülnek, a Jupiter a béke, az istenszeretet és az egyetemes emberi szeretet témakörét erősíti életünk, a szeretetvallások felemelkedését hozzák. A nagy kérdés, hogy mire figyelünk ebben a kaotikus időszakban. Március első hetében a próbatételek lesznek jellemzőek, de április második felére megoldódhat a reménytelennek tűnő konfliktus.
Krishna devotees have started to provide food for those displaced by the war
Since waves of refugees cross the Hungarian border fleeing from Ukraine, ISKCON Hungary starts to actively participate in helping those displaced in the Ukrainian-Russian conflict. In addition to keeping up the everyday distribution of food, the Hare Krishna Food For Life program is always ready to help in disaster situations feeding the masses who arrive from disaster areas. To organize the catering operation, devotees have contacted the relevant government agencies and other charities and are preparing to start the food distribution when the events require. On request from the Embassy of the Republic of India, devotees also participate in the …
A Krisna-hívők megkezdik a háború elől menekülők étkeztetését
A kialakult ukrán-orosz háborús konfliktus során a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is tevékenyen részt vesz a menekültek megsegítésében. A mindennapi ételosztások mellett humanitárius katasztrófák során is segítséget nyújtó krisnás Ételt az Életért Program jelenleg is készen áll a háborús övezetből érkező tömegek étkeztetésére. Az ellátás megszervezése tekintetében az egyház már felvette a kapcsolatot az illetékes kormányzati szervekkel, illetve karitatív szervezetekkel és az események alakulásához igazodva készül fel az akció megkezdésére. Az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének felkérésére részt vesz azoknak az indiai állampolgároknak az étkeztetésében is, akiket hazánkon keresztül kívánnak kimenekíteni Ukrajnából és visszajuttatni hazájukba. Számukra a napi egyszeri, tradicionális …
Matar panir szabdzsi – Zöldborsó és házisajt paradicsom mártásban
Igen gazdag, tápláló étel különleges alkalmakra. Vegán verzióban natúr tofuval készíthető és úgy is tökéletes ízélményt garantál! 🙂 Hozzávalók: 10 közepes paradicsom 10 dkg vaj/növényi olaj 2 kávéskanál lepkeszegmag 1 kávéskanál chili por 1 kávéskanál kurkuma 1-2 kávéskanál só 1 kávéskanál cukor 200 g házisajt 0.75 cm-es kockákra vágva vagy ugyanennyi natúr tofu 50 g puhára párolt zöldborsó (esetleg elhagyható) A paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk. Használhatunk normál paradicsompürét is, de valódi, friss paradicsomból ízesebb eredményt kapunk. 🙂 A vajat kis lángon megolvasztjuk, ha növényi olajat pl. olíva olajat választunk, akkor felmelegítjük, beleszórjuk a lepkeszegmagot, a chili port és a kurkumát, …
Citromos zöld lencse leves pak choival
Gabi konyhájából egy keleties lencseleves került elő, amelyet alegjobb zöld lencséből elkészíteni, de alkalomadtán kipróbálhatjátok már dhal félékkel is. A bordás kel igazi csemegévé teszi ezt a levest, és ha rendszeresen fogyasztjuk, feltölti a szervezet ásványi anyag raktárait. Hozzávalók: 250 g zöld lencse 1 evk. kókuszzsír 1 kis darab gyömbér (kb. 1-2 cm meghámozva) 2 tk. fekete mustármag 1 tk. asafoiteda (hing) 1 tk. római kömény 1 tk. koriander 1 tk. kurkuma ízlés szerint chili 1 db pak choi (bordás kel) 1 citrom só Előző este áztassuk be vízbe a zöld lencsénket. Az első feladatunk, hogy elkészítjük az alapot, a …
Nityānanda – az Úr kegyének megnyilvánulása
Śrī Caitanya legbensőségesebb társa Śrī Nityānanda Prabhu (15-16.sz.) volt, aki a gauḍīya hagyományok szerint maga Śrī Balarāmának (Kṛṣṇa testvérének) későbbi megjelenési formája, az indiai reneszánszban alászállt formája. “Az Úr Kṛṣṇa, aki Varja királyának a gyermeke, Sāci fia lett (Śrī Caitanya), és Balarāma pedig Nitāi (Nityānanda egyik gyakori neve).” Śrī Nityānanda Prabhu Ekacakrā falujában Rādhādesa tartományban, Nyugat-Bengálban jelent meg 1474 körül, mintegy 12 évvel az Úr Caitanya megjelenése előtt. Édesapja, Hāḍāi Ojhā egy neves, Mithilából származó brāhmaṇa család sarja volt, és maga is híres paṇdita, azaz tudós. Édesanyja Padmavatī. Egyedüli fiuk, Nityānanda a Maghā hónap növekvő holdciklusának tizenharmadik napján született, ami asztrológiailag nagyon …
Férfi úri viselet: az indiai dhoti
Az indiai szárik után nézzük meg, milyen ruhát hordanak a férfiak Indiában! A Syama Handmade cikke India csodálatos kelméiről. 🙂 Általában ünnepek, vallási szertartások vagy esküvő alkalmával hordják. A dhoti egy olyan ruha, amely Indiában őshonos és a férfiak a test alsó részén viselik. Egy téglalap alakú, általában varratlan anyagból készül. A ruha körülbelül 4-4,5 m hosszú. A férfiak teljes hosszában a derekuk köré tekerik, és elöl vagy hátul megcsomózzák. A dhoti rövid története Ahhoz, hogy megértsük a dhoti eredetét, vissza kell mennünk az időben. A dhoti a “dhauti” szanszkrit szóból származik , ami azt jelenti, hogy megtisztít vagy …
Vegán kókuszos-banános torta (gluténmentes)
Egy újabb mennyei recept Gabi konyhájából, ami vasárnapi csemegének, de akár szülinapi tortának is tökéletes. Hozzávalók a tésztához: 500 g kókuszliszt 150 g gluténmentes liszt 1 db konzerv kókusztej Fél zacskó sütőpor 2 db érettebb banán Ízlés szerint kókuszreszelék (kb. 100 g) 3 ek barna cukor Hozzávalók a banánöntethez: 2-3 érett banán 2-3 ek barnacukor 2 dl víz pici fahéj Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük (lisztek, sütőpor, kókuszreszelék) majd mehet bele a kókusztej. Ennek inkább a krémszerű, megdermedt tetejét tegyük bele, úgy jobb is ha előtte a hűtőben tároljuk. Jól összegyúrjuk, majd hozzákeverjük az előzőleg villával összetört …
Jaya ekādasī
Ma tartjuk Māgha hónap fényes felének ekādasī böjtnapját, amelyet Bhaimi vagy Jaya ekadasiként ismerünk. Mivel az Úr Varāhadeva, vagyis Kṛṣṇa vadkan-inkarnációjának megjelenése egy nappal később esedékes, ezért a Hozzá kapcsolódó böjttel ezt gyakran egybevonják, az ő rítusait másnap, dvādaśī napán mutatják be. Ezen ekādasī történetét a Padma Purāṇában és a Bhaviṣya purāṇában is megtaláljuk. Indra mennyei hajlékán egy apsarā táncosleány, Puspavati és Maylavan herceg szerelme estek, és egymás iránt érzett szerelmük közben teljesen megfeledkeztek szolgálataikról Indra, a mennyek királya felé. Indra ezért megátkozta őket, hogy ugyan házaspárként, de egy nagyon alacsony létfromában szülessenek meg a hófödte Himalájában (piśāca). A pár …
Madhvācārya: A dvaita filozófia atyja
A kalendárium szerint ma van – egyesek szerint tegnap volt – Madhvācārya eltávozási napja. Ki is volt ő és miért fontos személy a Kṛṣṇa-hívők számára? A hinduizmus minden ágában nagyon fontosnak tartják a hitelességet és a hitelességet az is szavatolja, hogy a tudás közvetlenül a Legfelsőbbtől ered, különféle tanítványi láncolatokon át. A láncolatok évezredek hosszan meg tudják határozni a tagjaikat név szerint, egészen pontosan tudva, hogy melyik tagjuk milyen műveket hagyott hátra és milyen utasításokat adott tanítványaiknak. Ezt a láncolatot nevezzük guru-paramparānak. A vaiṣṇavizmusban vagy a Kṛṣṇa-hívő ágban 4 fő tanítványai láncolatot különböztetünk meg, ezek pedig mind Kṛṣṇától szálltak …
Április 9.: Biokertész workshop Krisna-völgyben
Elindult a jelentkezés az áprilisi programunkra! Miről tanulsz majd ezen az intenzív, 1 napos szakmai körvezetésen? Élő példán át: hobbi és családi kerttervezésről Talajéletről és talajegészségről, komposztálásról Eszközökről, amivel hatékony leszel Ágyáselőkészítésről Vetés-palántázásról Kártevők/betegségek megelőzéséről MI A CÉLUNK, amiért ezt a workshopot létrehoztuk? Szeretnénk, hogy Te magad lásd és tapasztald: egyszerű eszközökkel, tudsz vitaminokban és tápanyagokban gazdag, egészséges zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni. Élő példát látva meg tudod termelni magatoknak az alapvető egészség-élelmiszert! A kertészeti tudomány rendkívül nagy, éppen ezért ezen a napon ízelítőt és betekintést adunk, hogy mi itt, a Krisnakertben, hogyan is csináljuk! MIRE SZÁMÍTHATSZ, HA …
Égbolt: Februári változások az égi térképen
Februárban nagyon sok apró, de jelentős változás lesz az égbolton. A lassú mozgású bolygók naksatrát váltanak, a Nap legyőzi végre a Szaturnusz hatásait, javul az immunitásunk, márciusra erősen visszaesik a covid esetszám, jön a Kumbha Mela és Caitanya aranyló teliholdja is. Fontos tanítások a csillagok tükrében.


















