Hogyan lehet segíteni a gyászban?

Admin Filozófia, Hírek

Mit lehet mondani a magányba és a veszteség okozta fájdalomba süllyedt embernek? Miként álljunk az idős emberek gyászához, vagy csak úgy általában a gyászhoz? Ön mit mondana egy magára maradt idős, beteg embernek, aki beletemetkezik a párja elvesztése okozta gyászba? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a Hír24 Isten tudja rovatában. Ha egy idős, beteg ember egyedül marad és nagyon elmerül a párja elvesztése okozott gyászba, jó, ha mellette vagyunk és kedvesen támogatjuk őt. El lehet mondani számára, hogy a mélyen megélt gyász és fájdalom a szeretet miatt van, amit párja felé érez és ezeket a nemes emberi érzéseket nyugodtan élje …

A hiteles tanítómester keresésének 7 pontja

Admin Filozófia, Hírek

Megismervén a lelki tanítómester jellemző tulajdonságait többen feltették már nekem azt a kérdést, hogy “Melyik bokorban találhatok egy ilyen mestert?” Erre a kérdésre válaszomat egészen konkrétan az alábbi pontokban tudom megfogalmazni: 1.) Az első dolog az, hogy hiteles lelki tanítómestert tradicionális tanítványi láncolatokban kell keresnünk! Vannak olyan iskolák, amelynek a gyökerei a tanítványi láncolaton keresztül több ezer évre nyúlnak vissza az ősi Indiába, ahol a jóga kultúrája „megszületett”. Ilyen közegben van a legnagyobb esélyünk arra, hogy a keresésünk sikeres lesz. 2.) Ezek a tanítványi láncolatok a Bhagavad-gítá, az upanisadok, a puránák, és a Jóga-szútrák szellemiségét követik, s azok szattvikus alapú …

Hogyan lehet kibékíteni az ellentétesen gondolkodókat?

Admin Filozófia, Hírek

Mi a módja az ellenségeskedés felszámolásának? Hogyan lehet megállítani a különböző világnézetből, vagy gondolkodásból létrejövő viszálykodást? – a Hír 24 Isten tudja rovatában a hét kérdése… Hogyan lehet kibékíteni két egymással teljesen ellentétesen gondolkodó, érző embert, vagy akár csoportot? Külső és belső békére is csak akkor számíthatunk, ha az ellentétek helyett megtaláljuk a közös pontokat. Közös pontból pedig jóval többet találunk, mint különbözőségből, hiszen mindannyian Isten teremtményei vagyunk, emberi testtel rendelkező lelki szikrák, egy bolygón élünk, hasonlóképp eszünk, alszunk, védjük meg magunkat és szaporodunk. Lehet a bőrszínünk, a vallásunk, a szokásaink, a nyelvünk, a gondolkodásunk más, ezekből az ellentétekből azonban …

Varṇāśrama-dharma: a védikus társadalom alapelvei és működése

Admin Filozófia, Kiemelt

A modern társadalom vajon tényleg előre halad a több ezer éves társadalmi és gazdasági fejlődés következtében? Vagy inkább a pusztulás felé tart a rossz vezetés és a lelki értékek hiányából fakadó dekadens kultúra miatt? Kṛṣṇa tanításainak követői ez utóbbit tartják valószínűbbnek. A Bhagavad-gītāban Śrī Kṛṣṇa ezt mondja: “[A démoni természetű emberek] abban hisznek, hogy az érzékek kielégítése az emberi civilizáció elsődleges szükséglete, ezért életük végéig határtalan aggodalomban élnek. Mivel ezer és ezer vágy láncolja le őket, s a kéjben és a dühben merülnek el, törvénytelen úton keresnek pénzt érzékeik kielégítéséhez.”(1) Ismerősen hangzik, ugye? Ez nem is meglepő. A ma embere …

Nem csak egy könyv! – rádiójáték

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

Nem csak egy könyv! címmel készült színdarab 2015 tavaszán több tucat Krisna-hívő részvételével a Srímad-Bhágavatam, India ősi szentírásának dicsőségéről. A színdarabot a legnagyobb vallási ünnepeken és fesztiválokon élőben is megtekinthetik az érdeklődők, a Krisna-völgyi Búcsúban előadott, egyébként teltházas és nagy sikerű előadás anyagából azonban rádiójáték is készült, ha valaki nem szívesen várna a történet meghallgatásával a következő fesztiválig – a Civil Rádió Gauranga című műsorában.

Csoda, mágia, varázslat!

Admin Filozófia, Hírek

Léteznek-e csodák, varázslatok? A különböző vallások miként állnak a mágiához, varázsláshoz? Elismerik? Engedélyezik? Tiltják? Ezen a héten arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon mit mondanak a vallások képviselői a csodákról, a mágikus képességekről. A konkrét kérdésünk így hangzott: Mit mond az Ön vallása a csodákról, mágikus képességekről, varázserőkről? Tényleg léteztek/léteznek? Mi a magyarázat rájuk? (Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.) Cser Zoltán Buddhista tanító Sokszor mondjuk valamire, amit nem értünk, hogy; ‘Mi a csoda, micsodával állunk szemben?’. A csoda egyfelől olyan jelenséget jelöl, mely a konvencionális tapasztalásunkon, megértésünkön túlmutat, mely felülírja a tudományos törvényeket, de a csoda szónak van egy másik …

Politizálhatnak-e a papok?

Admin Filozófia, Hírek

Politizálhatnak-e a szellem megtisztulásával, mások tanításával foglalkozó vallásos emberek? Külön választható-e egy pap, vagy szerzetes esetében a politikai irányultsága és a lelki élete? Befolyásolhatják-e politikailag a híveiket a szertartásokon, vagy esetleg a templomok, imaházak falain kívül? „A konkrét kérdésünk így hangzott: Foglalkozhatnak-e politikával, illetve belefolyhatnak-e a politikába az Ön vallásának szerzetesei, papjai, tanítói?” – írja Rába Géza rovatvezető a Hír24 Isten tudja rovatában. Mi így válaszoltuk meg ezt a kérdést: A vaisnava hagyományban a szerzetesek és tanítók elsődlegesen az Istennel való közvetlen kapcsolatuk ápolásával foglalkoznak és erre inspirálnak másokat is. Fontos a dharma, az örök vallásos elvek követése az istenszeretet …

Két azonos nemű ember frigyre léphet Isten színe előtt?

Admin Filozófia, Hírek

Az egyházak támogatják vagy ellenzik a melegházasságokat? Két azonos nemű ember frigyre léphet Isten színe előtt? Vajon hogyan vélekednek a különböző vallású tanítók a kérdésben? Ezen a héten a melegházasságról szóló írországi népszavazás, illetve annak eredménye kapcsán kérdeztük a vallások képviselőit a homoszexualitásról és az azonos neműek házasodásáról. A konkrét kérdésünk így hangzott: Mi a véleménye arról, hogy Európa egyik legvallásosabb országában (Írországban), népszavazás útján engedélyezték az azonos neműek házasságát? – kérdezi Rába Géza rovatvezető tőlünk a Hír24 Isten tudja rovatában. A Krisna-tudat egyik fő szentírása, a Srímad-Bhágavatam 12. Énekében találjuk a következő magyarázatot: „ …Az emberi életnek nagyszerű és …

Tégy, ahogy jónak látod! – A szabad akarat jelentősége

Admin Filozófia, Hírek

“Íme, átadtam neked e még bizalmasabb tudást! Fontold meg jól, s aztán tégy úgy, ahogyan jónak látod!” Bhagavad-gítá 18.63. Magyarázat: Az Úr már elmagyarázta Arjunának a brahma-bhútáról szóló tudást. A brahma-bhúta állapotba jutott ember mindig örömteli, sohasem bánkódik semmi miatt, és nem is kíván semmit. Ezt a birtokában lévő titkos tudásnak köszönheti. Krisna azután a Felsőlélekről szóló tudást tárja fel. Ez is Brahman tudás, Brahmanról szóló tudás, de magasabb rendű. A „Tégy, ahogy jónak látod!” — arra utalnak, hogy Isten nem korlátozza az élőlény parányi függetlenségét. A Bhagavad-gítában az Úr részletesen elmagyarázta, hogyan emelkedhet az ember egy magasabb rendű létbe. Az Arjunának szóló …

Mit szeretünk más vallásokban?

Admin Filozófia, Hírek, Vallásközi - Cikkek, szemelvények, Vallásközi - Hírek

Egy vallásos ember találhat más vallásokban is neki tetsző tanításokat? Nem csak egy igazság létezik? Mitől lehet jó más vallása? Ezen a héten arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy a saját vallásuk tanításain kívül, vajon ők melyik másik vallás tanításait kedvelik, melyeket érzik magukhoz közelállónak. A konkrét kérdésünk így hangzott: Melyik vallás tanításai állnak Önhöz legközelebb a saját vallása mellett, és miért? – kérdezi Rába Géza a Hír24 Isten tudja rovatában. A világi vallástörténészek szeretik úgy beállítani a vallásokat, mint történeti jelenségeket, az emberi társadalom fejlődésének termékeit. Az én megértésem szerint azonban a hiteles vallások isteni kinyilatkoztatáson alapulnak. Minthogy Isten …

Engedélyezi a védikus kultúra a hamvasztásos temetést?

Admin Filozófia, Hírek

Melyik vallás engedélyezi a hamvasztásos temetést? Van, amelyik tiltja? Hamvasztás után lehetséges a feltámadás? Ezen a héten egy sokakat foglalkoztató kérdéskört – illetve mindjárt egyből kettőt is – jártunk körbe, nevezetesen a hamvasztásos temetés lehetőségéről, valamint a feltámadás bizonyos részleteiről kérdeztük a vallások képviselőit. Az Ön vallása szerint lehet valakit hamvasztás utáni szétszóratással temetni? Ha igen, akkor az illető ugyanúgy kerülhet-e a mennybe, illetve mi a helyzete a feltámadáskor? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a Hír24 Isten tudja rovatában… A védikus írások részletes leírással szolgálnak a halálról, az azt követő rituálékról, valamint a lélek útjáról, melyet a test elhagyása után …

400 éves szentírásunk, a Caitanya-caritamrita

Admin Filozófia, Hírek

Budapesten és Krisna-völgyben is megemlékezünk a Caitanya-caritamrita című szentírás keletkezésének 400. évfordulójáról. Mindkét helyszínen tíznapos, május 15-25-ig tartó leckesorozaton keresztül dolgozzuk fel a művet, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk központjainkban. A nyugati időszámítás szerint május 8-án, a keleti szerint május 9-én egy igen különleges napra ébredünk – a Caitanya-caritamrita utolsó verse szerint Srila Krisnadasa Kaviraja Goswami ezen a napon fejezte be művét. sake sindhv-agni-vanendau jyaisthe vrndavanantare suryahe ‘sita-pascamyam grantho ‘yam purnatam gatah “Vrindávanában, Sakabda korszak 1537. évében (1615-ben), Jyasistha havában (május-június), a fogyó hold ötödik napján, vasárnap elkészült e Caitanya-caritamrita.” (Antya-lila 20.157). E versben az évet az “ankasya vama gatih”, …

Génekbe kódolt bűnbeesés?

Admin Filozófia, Hírek

Elítélhető előre valaki azért, mert a DNS-e szerint bűnözésre hajlamosító génjei vannak? Tényleg kimutatható a génekből, hogy valaki bűnöző lesz-e, vagy sem? Mire használhatjuk a DNS-vizsgálatokat? A génjeinkben van a rendeltetésünk? Ezen a héten egy tudományos kutatás eredményével kapcsolatban kérdeztük a vallások képviselőit, ezúttal a DNS alapú bűnmegelőzés lehetőségéről alkotott véleményükről. A konkrét kérdésünk így hangzott: Mi a véleménye arról, hogy DNS vizsgálat alapján megmondják előre, kiből lehet bűnöző? – írja Rába Géza rovatszerkesztő a Hír24 Isten tudja rovatában. A védikus tanítások szerint az élőlény lélek, amely életről életre különféle testeket fogad el karmájának megfelelően. Néha emberi, állati vagy más, …

Használjunk-e robotokat?

Admin Filozófia, Hírek

… És ha igen akkor milyen területeken, milyen feltételekkel? Helyettesíthetik-e a robotok, az embereket? És mi a helyzet az érzelmekkel? A konkrét kérdésünk így hangzott: Mi a véleménye arról, hogy az élet egyre több területén jelennek meg a robotok? – kérdezi Rába Géza  a Hír24 Isten tudja rovatában. A nagy világvallások nagyjából egyetértenek abban, hogy az ember boldogságra vágyik, és ezt csak Istennel való kapcsolatában érheti el. Ugyanakkor a lelki életre a ciklikusan egymást követő korszakok nem egyformán kedvezőek. A mostani, ún. Kali-yuga, avagy a civódások, félreértések, háborúk kora, amely 5000 éve kezdődött, az anyagiasságot helyezi előtérbe. Ennek megfelelően Európában …

Május 23.: Védikus bölcsességek a mindennapokra (előadás)

Admin Budapest programajánló, Filozófia, Hírek, Programajánló

Az ősi Védák 5000 évvel ezelőtt lettek lejegyezve, teljes információt tartalmazva önmagunkról, valamint az anyagi és lelki természetről. Tiszta és abszolút tudás, melyet a mai modern tudományos felfedezések csak még inkább alátámasztanak. Tanításai örökzöldek és minden korban tökéletesen alkalmazhatóak ahhoz, hogy sikeres és boldog életet tudjunk élni. Határozottan kijelenthetjük, hogy tetteink, álmaink és törekvéseink végső céljai a boldogságunk elérése. A mai rohanó világban egyre több lehetőséget kapunk arra, hogy könnyen és gyorsan kielégíthessük érzékeinket, mégis egyre több a csalódott, céltalan, illetve az űrt érző, úgynevezett „kereső” ember. És mi az, amit keresünk? Egy értékekkel teli sikeres, kiegyensúlyozott és boldog életet! …

Május 14.: Judaizmus és vaisnavizmus: Az emberi létezés célja

Admin Budapest programajánló, Filozófia, Hírek, Programajánló, Sajtópont, Vallásközi - Hírek, Vallásközi - Programajánló

Előadóink lesznek: Köves Slomó és Sivaráma Szvámi. Tovább folytatjuk nagysikerű Vallásközi beszélgetés programsorozatunkat. A tavaszi félévben a judaizmust és a vaisnavizmust hasonlítjuk össze. 4. alkalom: 2015. május 14. (csütörtök) 18:00 óra  Téma: Az emberi létezés célja Az emberi élet különlegessége, értelme és célja Az ember mint közösségi lény társadalmi kötelességei Előadók: Köves Slomó ortodox rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője. Sivaráma Szvámi Mahárádzsa vaisnava teológus, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkésze. Levezető: Banyár Magdolna (Mahárání Déví Dászí) főiskolai tanár, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektora. Helyszín: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Cím: 1039 Budapest, Attila utca 8.  A program változhat, …

Erőforrásaink csak a mohóságunknak nem elegendőek – 4 pillér az élhető bolygóért

Admin Filozófia, Hírek, Öko

Húsmentes Föld napja Április 22-én van a Föld napja. Az ismert környezetvédelmi mozgalom világszerte 45. alkalommal hívja fel a figyelmet a Föld védelmének fontosságára, Magyarország 25 éve csatlakozott az akciósorozathoz. 2015 természetvédelmi szempontból a talaj és a fény nemzetközi éve is, így az aktivisták és természettudósok szeretnék felhívni a figyelmet táplálékunk, így életünk két legfontosabb forrására és védelmére. A talaj állapota, valamint az elegendő napfény elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű friss élelmiszerek termesztéséhez. A növényi táplálékok pedig bőven elegendő tápanyagot tartalmaznak szervezetünk egészséges működéséhez és kevésbé rombolják a Föld állapotát, mint a húsfogyasztás. A “Húsmentes Hétfő” kezdeményezői a 45. Föld …