Kulfi – az indiai jégkrém

Fodor Desszertek, Gasztro, Hírek, Receptek

Hamarosan itt a melegebb idő, és akkor bizony már kísérletezhetünk hidegebb édességekkel is. A kulfi az indiai tradicionális jégkrém. Nem csak a gyerekek imádják!   A hűtőgépek elterjedéséig kizárólag kulfi wallák (hivatásos kulfi-készítők) készítettek kulfit, ma azonban bárki megteheti ezt a saját otthonában. A kulfi keményebb, mint a jégkrém, ezért tanácsos felszolgálás előtt 2-3 órával kivenni a hűtőszekrényből, hogy megpuhuljon.     2 evőkanál rizsliszt 2.3 l zsíros tej 125 g cukor 4 evőkanál őrölt pisztácia 1 evőkanál rózsavíz 1/2 kávéskanál őrölt kardamom   A rizslisztet simára keverjük 4 evőkanál tejjel, és félretesszük. A maradék tejet felforraljuk, és 45 percen …

Harrison meets Hendrix – itt a King of Braj új klipje!

Admin Hírek

Évfordulókat ünnepel a zenekar! Na, nem a sajátjukat, mert még alig két éve léteznek, abból egy a COVID árnyékában telt, de lelkesen folytatja az egri formáció, akik Indiáért és a gitárokért is rajonganak! Narasimha című új daluk két jelentős “East meets West” album előtt is tiszteleg: egyrészt George Harrison, aki a közelmúltban ünnepelte volna 78-ik születésnapját, Radha-Krishna Temple című koronjáról van szó, amely 1971-ben látott napvilágot és a rajta található “Hare Krishna Mantra” felvétel, amely hetekig vezette a toplistákat világszerte, azonnal a pop-kultúra részévé vált, másrészt a Hendrix-i hangzást ápoló szintén brit Kula Shaker “K” albuma előtt, amelynek Govinda című …

Félelem nélkül

Admin Filozófia, Hírek

Egy hegyek között megbúvó faluban járunk, Darjeeling északi részén, Indiában. Kis család gubbaszt a szegényes és viharvert fakunyhó padlóján. Éjfél van, ilyenkor általában már az igazak álmát alusszák, de nem most: anya, apa és két nagyobb fiuk csöndben virrasztanak, egyedül a legkisebb gyermek szendereg szelíden anyja ölén. Eljött a monszun és magával hozta az életet, a mindent valószerűtlenül zölddé varázsoló trópusi eső formájában. Azonban ez az élet nem csendesen kúszott be, nem hintett el figyelmeztető jeleket, hanem mennydörögve, villámokat szórva robbant be és taglózta le a vidéket. A kis család aggódva hallgatja az ingatag lélekvesztőhöz hasonlatos kis menedéken kívül tornyosuló …

Összehangolt akcióval Tapolcán és Veszprémben

Admin Ételosztás, Hírek

Március végén Veszprémben és Tapolcán járt “Mint egy falat kenyér” elnevezésű vidéki ételosztó programunk. Ezúttal meleg ebéddel és friss pékáruval fogadtuk vendégeinket. Az akcióban segítségünkre volt az Egymásra Utalva Alapítvány és a helyi családsegítő szolgálat is. Tapolcán a helyi hajléktalanszálló állandó lakosait is segítettük.   A program során: – 81 családot tudtunk megtámogatni. – Összesen 286 adag étel került az asztalra. – 224 tartós élelmiszercsomagot osztottunk ki, amelyben rizs, cukor, tészta, üdítő, csokoládés tejital, keksz és konzervek is voltak, mindenki nagy-nagy örömére 🙂   Ha szerintetek is szuper a Mint egy falat kenyér program, kérünk, hogy küldj önkéntes hőseinknek és …

Ahol a tudás és a tapasztalat összeér – Felvételi időszak a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán

Admin Aktuális, Életmód, Hangtár, Hírek, Jóga, Médiatár

A Civil Rádió Gauranga adásában ezúttal a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektorhelyettesét, Dr. Tóth-Soma Lászlót, Gaura Kṛṣṇa Dāsát kérdeztük a jelenleg is zajló felvételiről, a főiskolára való jelentkezés feltételeiről, tantárgyakról, diákéletről, programokról és lehetőségekről. Tessék csak tessék, még lehet választani! A mikrofonnál: Mátyássy Lilla.  

Tudtad? Már több mint 5300 éves a paintball ;-) – Boldog Holit!

Fodor Hírek

Indiában ma ünneplik Holi ünnepét, amelyet eredetileg Radha és Krisna játszott 5300 éve Indiában. A Holi egy tavaszünnep és igazából a meleg évszak közeledtét és a tél elmúlását üdvözlik vele. A teliholdas előestén elégetik a rossz tulajdonságokat, az óévet és a káros hatásokat is jelképező Holikát, majd a Holi napján festékporral és festékpatronokkal játszanak, nem csak a fiatalok, a felnőttek is.   Az ünnep Krisna szülőfalujában Vrindávanában viszont 1 hétig tart. Itt Radhika falujából Krisna majd Krisna falujából Rádharání falujába látogatnak el a fiatal férfiak, és ott a nők meseszép szárikkal letakarva, botokkal védik meg a területet. Az utolsó, fő …

Ma van az Úr Caitanya megjelenési napja

Fodor Filozófia, Hírek

Az ősi indiai védikus kultúra ma is lenyűgözhet bennünket sokszínűségével, szakrális csodáival és spirituális mélységeivel. A rítusok vagy akár csak a különféle spirituális gyakorlatok és jógafolyamatok pontos működését és lényegét megérteni azonban nagyon nehéz. Van valami azonban, ami a védikus bölcsességből szerte a világon ma is elérhető, és bárki számára követhető, ez pedig a Hare Kṛṣṇa mahāmantra, amelyet, köszönhetően az 1486-ban megjelent Śrī Caitanya Mahāprabhunak és a sankīrtana mozgalomnak, ma már bárki énekelhet, vallási hovatartozástól függetlenül.   Az Úr Caitanya Phalgunā hónap teliholdas estéjén jelent meg, napnyugtakor, amikor a Hold éppen a keleti égtájon emelkedett fel. Az emberek éppen fürdőt …

Kényszeres küzdelmeink és az irigység

Fodor Filozófia, Hírek, Kiemelt

„Az a félelmetes, hogy az ember irigy. Lényegénél fogva az…azt hiszem, az irigység a létért való ösztönös harc egyik eleme. Benne rejlik a génekben.” (Jurij Trifonov) Tombol a verseny, s úgy tűnik, mintha e bizarr versengés maga lenne az élet. Minden pillanatban új menet indul, s mi óhatatlanul részt veszünk benne, hogy újfent megküzdhessünk másokkal, ugyanazért. Minden fajban láthatjuk, ahogy elkeseredetten vagy agresszíven próbálják betölteni a teret, magasabbra nőni vagy dominálni a falkában. Nekünk, embereknek is, örökké áhítva a boldogságot, győznünk kell kisebb-nagyobb játszmáink minden percében, mert megszállottan hiszünk benne, hogy csupán másokon felülkerekedve szerezhetjük meg a kontrollt álmaink tárgyai …

A haṭha-jóga a Bhagavad-gītāban

Admin Filozófia, Hírek, Jóga, Kiemelt

Mit tanít a Gītā a haṭha-jóga nyolc lépéséről, Patañjali jóga sūtráiról? Az Amerikai Sportszergyártók Egyesülete felmérése szerint kb. 13,4 millió amerikai gyakorolja a jógát, és sokkal többen próbálkoznak vele minden évben. A jóga már mindenhol megtalálható Mumbaitól Moszkván át Monte Carloig. De míg a jóga azt jelenti, hogy az ember közelebb kerül Istenhez, a mai jógik zömének más az elképzelése. Leggyakrabban az, hogy a testüket karban tartsák. „Szükségképpen nem a mély spiritualitás érdekli őket, csak azért jógáznak, mert az egyfajta edzés a számukra” – mondja Jennifer McKinley, a Plank nevű, divatos, drága jógamatracokat és egyéb eszközöket gyártó cég alapítója és …

Fenntartható életmód a Krisna-tudatú közösségben

Admin Hírek, Öko

A Krisna-tudatú közösség Somogy megyében található ökofaluja sok szempontból egyedülálló hely, többek között a természeti erőforrások megóvása is fontos célja az ott élőknek. Duzs Adrienn jógamester szakos hallgató írásában azt vizsgálja, vajon tényleg fenntarthatóbb-e a Krisna-völgyi életmód, mint egy átlagos városi emberé. Manapság nagyon időszerű a fenntarthatósággal foglalkozni. A Krisna-tudatú hívők ökofaluja kiemelkedő szerepet tölt be a témában. A közösség tagjai olyan életformát valósítanak meg, mely harmóniára törekszik természeti környezetével, és a természet javait is ennek megfelelően használja. Az alternatív út a közösség számára egy olyan, az élet minden területére kiterjedő autonómiára törekvő, önellátó farmközösség, mely az autonómiát a hosszú …

Égbolt: Eloszló fellegek március végétől

Admin Hírek

Március második felében végre eltűnőben vannak a káros asztrológiai hatások. Április második felére pedig egészen visszakaphatjuk az életünket. Mit hoz a Neptunnal társuló Merkúr és a Mars-Ráhu találkozója?

Alu paratha – a burgonyával töltött lepénykenyér

Fodor Gasztro, Hírek, Kiemelt, Receptek

A paratha India egyik tradicionális lepénykenyere, amely nem csak, hogy sokszorosan hajtogatott, ízletes és foszlós, hanem azáltal, hogy töltött is egyben, igazi különlegességnek számít. Fogyasztható reggelire, magában és köretként is, zöldséges főételek mellé. Hozzávalók a tésztához: 150 g teljes kiőrlésű liszt 150 g fehér liszt 45 g ghí, vaj, vagy növényi olaj 160 ml langyos víz 1 kk só Hozzávalók a töltelékhez: 3 közepes burgonya 1 evőkanál ghí vagy olaj 1 kk darált erős zöldpaprika 1,5 kk reszelt friss gyömbér 1/2 kk kurkuma 1 kk garam masala 1 1/2 evőkanál citromlé 1 kávéskanál só 3 ek friss korianderlevél vagy petrezselyem …

Mi a krisnások belső békéjének a titka

Fodor Életmód, Hírek

Miért képesek a krisnások egy picit több lemondással együttélve is több és több nehézséget tolerálni? Mitől egyszerűbbek, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak, annak ellenére, hogy őket is rengeteg apró napi nehézség éri? A Krisna News műsorában választ adunk erre.   

Masala dosa – a fűszeres indiai palacsinta

Fodor Gasztro, Hírek, Kenyérfélék, lepények, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

India egyik legismertebb és legnépszerűbb, sőt talán az egyik leglátványosabban elkészülő étele a “masala dosa”. A jó dosa vékony és ropogós, és szétomlik a szájban. A masala dosa állandó kísérője a csatni, általában kókuszos vagy néha paradicsomos verzióban. A legjobb pedig, hogy gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Hátránya azonban, hogy a dosát tervezni kell, mert áztatási és érlelési ideje majdnem 1 nap.    A lepényhez:  150 g feles, héj nélküli urad dhal – beszerezhető indiai és egzotikus boltokban 130 g hosszúszemű rizs meleg víz 1 kávéskanál só 1 kávéskanál őrölt római kömény 1/4 kávéskanál hing – hagyma helyett   A töltelékhez: 2 …

Jógára hangolva

Admin Aktuális, Életmód, Hangtár, Hírek, Jóga, Médiatár

“Ép testben ép lélek”- vallották már a görögök is, s az ősi, bölcs jógik is hasonló szemlélettel tekintettek a világra. A lelki élet gyakorlását előfeltételezi mindennapi jó közérzetünk, megfelelő fizikumunk, s ezek megalapozását szolgálja az egészséges táplálkozás, az alapos tisztálkodás, a szabott napirend, a mozgás. Félelmek és aggodalmak, súrlódások és viták között vergődünk manapság, erősen megnehezíti életünket a vírus és az ebből következő pánikhangulat nyomasztó jelenléte. Van-e megoldás, mihez nyúlhatunk a jóga eszköztárából? Komjáti Zsuzsannával, a Magyar Jógaoktatók Szövetségének elnökével Mátyássy Lilla beszélget a Gauranga rádió műsorában.

Hortobágyi tofus palacsinta

Admin Gasztro, Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

A vegetáriánus konyha is szeret csipegetni a magyaros ízekből, ez a mostani is például egy hagyományos húsos recepten alapul, ám a húst ezúttal tofuval helyettesítjük. Léteznek más alternatívák is, bátran kísérletezhetünk.   Hozzávalók Palacsintához: – kb 280 g finomliszt – fél marék teljeskiőrlésű liszt – tej és szénsavas víz – jó csipet só – kis olaj   Töltelékhez: – 1 db tv paprika – 1 db kápia paprika – 1-2 db paradicsom (vagy egy fél kis doboz pelati) – 50-60 g szójagranulátum – 3 db füstölt tofu (nem baj, ha natúrral van vegyesen) – fűszerek: hing, bors, füstölt paprika, kömény, …

Mentális egészség meditációval

Admin Hangtár, Hírek, Jóga, Kiemelt, Médiatár

Medvegy Gergelyt, a Selfness Jóga Akadémia alapítóját, vaisnava teológust és jógamestert Gauranga adásunkban a meditáció fajtáiról, gyakorlásának módjairól kérdeztük. A témában már jártas hallgatóink pontos összegzést, míg a meditáció iránt még csak érdeklődők egy tapasztalt oktató iránymutatását kaphatják kezdeti lépéseik megtételéhez. Műsorunkban Medvegy Gergellyel Mátyássy Lilla beszélget.

Március 8-tól érvényes óvintézkedéseink

Admin Hírek

LÉLEK PALOTÁJA A Lélek Palotája továbbra is nyitva tart a szertartások idejére, viszont az eddigi szabályokon túl további óvintézkedések betartatására kötelez bennünket a törvény. A szájat és az orrot eltakaró maszk viselése – ahogy eddig is – kötelező a templom épületében. Szeretnénk kérni az épületbe érkezőktől, hogy használják a bejáratoknál elhelyezett kézfertőtlenítőket. A másfél méteres távolságtartás betartása miatt a templomszobában zajló szertartásokon a résztvevők létszámát 30 főre korlátoztuk. A védőtávolság betartását kijelölt pontok segítik. Megkérjük kedves látogatóinkat, hogy a templom nyitva tartása ellenére, ha tehetik, az online közvetített programokat kövessék a világhálón, mert a templomszoba maximális kapacitásának elérése után nem …

A téli növénytermesztés titkai – A Krisna News műsorán

Fodor Hírek, Öko

Európában és egyáltalában a mérsékelt égövön a zöldségek és növények termesztése értelemszerűen csak tavasztól őszig történhet. Az első termények április második felében jelenhetnek meg, és októberig tudjuk kihasználni a kertet kis hazánkban. A téli termesztés titkaival viszont a termelési időt kibővíthetjük, és szinte az egész év folyamán termelhetünk. A fóliasátras megoldások és más trükkök egészen új perspektívát nyújthatnak az élelmezésben. A Krisna News műsorán. 

Erősitsd jógával az immunrendszered!

Admin Hírek, Jóga

Itt a küszöbön a tavasz, a méregtelenítés és a megtisztulás ideje. Az immunrendszer erősítése évszaktól függetlenül mindig aktuális és hasznos. Ebben a kis cikkben a jóga ászanák mellett prāṇāyāma (légző)gyakorlatokat, mudrát és növényeket, gyógynövényeket is ajánlok számodra, amelyek segítségével ellenállóbbá teheted a szervezetedet mindenféle megbetegedésekkel szemben. Immunrendszerünk egy bonyolult rendszer, mely sejtekből, szervekből, szövetekből áll. Amellett, hogy segít szervezetünknek a méregtelenítésben, védekező funkciót is ellát, így állapotát nagyban befolyásolja vérkeringésünk, nyirokrendszerünk és hormonjaink állapota. Az immunrendszer egyik legfontosabb része a testet behálózó erek, a nyirokerek hálózata: a nyirokrendszer, amely a vérerekkel párhuzamosan fut. A nyirokrendszer két fő feladatot teljesít: egyrészt …