Krisna-tudat otthon: Kapcsolat a Földanyával

Fodor Életmód, Filozófia, Hírek

Egy Krisna-hívő szerzetesnek vagy gyakorlónak reggel, amikor felkel, első dolga, hogy mielőtt kiugrik az ágyból, mantrák és rövid ima kíséretében hódolatát ajánlja többek között az anyaföldnek is, amely egész nap a hátán hordja, és elnézést is kér tőle, amiért rajta lépdel, ugrál és nehézségeket, terhet okoz neki ezzel. Az elsőre talán különösnek tűnő rítus megjelenik a nap folyamán végzett hétköznapi tevékenységekben, a templom kövének megérintésekor is, de pl. amikor a táncosok fellépdelnek a színpadra, a műsorszám előtt, ők is hódolatukat ajánlják és bocsánatot kérnek a kellemetlenségekért. Hiszen ki szeretné azt, ha a fején lépdelnének vagy ugrálnának?   A védikus hagyomány …

Zöldborsóval töltött burgonya tikka

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ez az indiai zöldborsóval töltött burgonyafasírt, vagy tikki/tikka bármelyik magyar család asztalán is megállná helyét. Fűszerezése egyszerű és sok különféle verzióban készíthető. Hozzávalók:  60 dkg burgonya 1 kk só 1/4 kk frissen őrölt fekete bors 2 ek teljes kiőrlésű búzaliszt 1,6 dl puhára párolt zöldborsó 1/2 kk garam masala fűszerkeverék (vagy fűszerek ízlés szerint: bors, római kömény, fahéj, szegfűszeg, babér, gyömbér, kurkuma, hing) 1/4 kk só A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és összetörjük. Hozzádolgozzuk a lisztet, sózzuk, borsozzuk, majd 10 egyenlő részre osztjuk. A puhára párolt zöldborsót garam masalával és sóval ízesítjük, villával összetörjük, s ugyancsak 10 részre osztjuk. A …

Végezd a kötelességed, de bízz mindent Istenre! Jay Shetty és Will Smith beszélgetése

Admin Életmód, Hírek, Kiemelt

Tárd fel a sorsodban, a lényedben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket és hozd működésbe a benned rejlő végtelen, valódi erőt!   Amikor két igazi nagyágyú találkozik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami igazán átütő születik. Egy valódi esszenciális beszélgetést hallhatunk, amelynek minden mondata egy anekdota lesz az emlékkönyvben. Így történt ez Jay Shetty és Will Smith esetében is, akik indiai utazásaikról, elvonulási élményeikről és spirituális tapasztalataikról beszélgettek Shetty “On Purpose” című műsorában.   Jay Shetty Angliában nevelkedett, fiatal felnőttként az egyetemi évek után kipróbálta a szerzetesi életet is, na és persze nem akárhol, Indiában, pl. Govardhan ökofaluban, ami az egyik legkülönlegesebb zöld …

Arjuna dilemmája – Van-e kiút korunk etikai válságából?

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek, Médiatár

Korának legnagyobb hadvezére, a gigászi ütközet előtt – amikor egymásnak feszülnek harcra vágyva az ellenfelek – hirtelen döntésképtelen helyzetbe kerül… A kurukṣetrai csatát megelőző utolsó órában Kṛṣṇa olyan örökérvényű tanításokkal látja el megrendült harcos barátját, amelyek ma is milliók éltének vallási alapját képezik. Miért torpant meg Arjuna az összecsapás előtt és miért van aktualitása aggodalmának még mai is, mintegy ötezer év távlatából? Előadónk volt: Mohana Dāsa vaiṣṇava teológus A Civil Rádió Gauranga című műsorában.  

A fordulatok évtizedei: Śrīla Prabhupāda Nyugaton

Admin Hangtár, Hírek, Médiatár

Az előadás azt az interakciót mutatja be, ahogy egy indiai szent válaszokat talált a fogyasztói társadalom értékrendjével meghasonlott fiatal, és kevésbé fiatal nyugatiak számára. Elhangzott a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola szervezésében megtartott XV. Létkérdés Konferencián, a Budapesti Hare Krisna Templom és Kulturális Központban, 2021.11.18-án. Az előadó Dr. Sonkoly Gábor (Rādhānātha Dāsa). Bővebben www.letkerdes.hu.

Április 28-május 1.: Spirituális elvonulás hétvége

Fodor Életmód, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

Lépj ki a hétköznapok körforgásából és kapcsolódj ki! Páratlan lehetőség, hogy szünetet tarts, és megtapasztalj egy magasabbrendű valóságot. Hagyd otthon az elektromos kütyüket, és próbáld ki a szerzetesi életet egy hétvégére! Látogass el hozzánk egy igazán egyedi és felejthetetlen élményért! Kapcsolódj ki és fejleszd önismereted!       Ez az elvonulás egy igazi lehetőséget biztosít számodra, hogy megtapasztald mit jelent az igazi spiritualizmus. Tapasztald meg a Krisna-völgyi életet egy hétvégére és tanulj közvetlenül a helyi gyakorlóktól! Merülj el a védikus filozófia kulturális világában, tanulj a szentírásokból, mely minden jóga gyakorlat alapja, és fedezd fel a keleti spiritualizmust.   Csatlakozz a …

Április 8-10.: Hétvége a belső harmóniáért

Fodor Életmód, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

  Hozd összhangba a test, a tudat és a lélek egységét! A Védák időtlen tanításain keresztül tapasztalatot szerezhetsz egy magasabb szintű boldogságról és szabadságról, miközben körbevesz Krisna-völgy gyönyörű arborétuma.   Az elvonulás csomagajánlata magába foglalja a szállást, az étkezéseket, az elméleti foglalkozásokat, gyakorlati órákat, és a kiegészítő meditációs programokat. Az utazás egyénileg történik. Tanuld meg a mantra meditáció alapjait! Tölts több időt Krisna-völgyben! További részletek és regisztráció: https://elvonulas.krisnavolgy.hu/hetvege-a-belso…/ Védettségi igazolványt nem kérünk.

Március 11-13.: Önfenntartó ruhakészítő workshop

Fodor Életmód, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Öko, Programajánló, PROGRAMOK

Elgondolkodtál valaha azon, hogyan készülhetnek azok a ruhák, melyeket csak megveszel az üzletekben? Szeretnéd kipróbálni, akárcsak egy hétvégére, hogy milyen lehet amikor Te magad hozol létre egy sajátot? Gyere el el kézműves hétvégénkre és tapasztald meg, hogyan készülnek a Syama Handmade – Krisna-völgy szövészeti textilműhelyének ruhái gyapjúból, lenből és kenderből. Ne csak nézd, tedd próbára Te is kézügyességedet! 1. nap A gyapjú és len anyagának feldolgozása – kender termesztése és betakarítása – a nyers len feldolgozása – gyapjúfonás – természetes nyersanyagok kinyerése 2. nap Krisna-völgyi barangolás vendégvezetéssel – részletesen betekintést nyerhetsz a spirituális közösség önellátásra törekvő életvitelébe, kulturális szokásaiba, életfilozófiájába. …

Március 4-6.: Ájurvédikus főzés workshop – indiai fűszervarázs

Fodor Életmód, Gasztro, Krisna-völgy, Programajánló, PROGRAMOK

Csatlakozz hozzánk a Govinda éttermünkben és főzz velünk! Szeretnéd elkezdeni a vegán táplálkozást de nem tudod hogyan fogj hozzá? Vagy már vegán vagy de szeretnéd fejleszteni főzési készséged és változatosabb menüket készíteni?   Ájurvédikus, vegán főzőtanfolyamunkkal hazaviheted India ízvilágát, sőt, a főzést spirituális gyakorlatoddá teheted otthonodban 1. nap: ájurvédikus főző-workshop Krisna-völgy Govinda éttermében: – elméleti konyhatechnikai képzés – 3 órás élményfőzés a séf kis kuktájaiként: egy 7 elemes menüsor közös elkészítése tehénvédelmi központ meglátogatása és ahimsa fejési gyakorlat 2. nap: Krisna-völgyi részletes, gyalogos élménytúra vendégvezetővel kísérten: ismerd meg testközelből Krisna-völgy önellátási pillérjeit, kulturális közegét, filozófiai alapjait. Szeretettel várunk Krisna-völgyben! Tölts …

Február 25-27.: Henna varázsa hétvége

Fodor Életmód, Krisna-völgy, Programajánló, PROGRAMOK

Kezdd el most, és otthoni gyakorlással Te is henna művésszé válhatsz! Tanuld meg, hogyan készíthetsz gyönyörű henna dekorációkat saját testedre, barátaidnak, vagy akár professzionálisan. Kezdd a henna utazásod velünk, Krisna-völgyben és lépj be e keleti művészet csodálatos világába! A program házigazdája: Keszthelyi Hajna / Nisanta-lila devi dasi – The Henna Grove A hennázásnak évszázados hagyományai vannak Indiától a Közel-Keleten keresztül Afrikáig, de ma már a nyugati világban is egyre népszerűbb. A henna alapja egy gyógynövény, melyet kiszárítanak és porrá őrölnek. A workshop foglalkozás során: – megtanulod a természetes hennapép kikeverését, a professzionális hennatölcsér elkészítését – elméleti képzés: > amit a …

Annapūrṇa ura: A lelki erő és a táplálék forrása

Admin Filozófia, Hírek

A Mahābhārata című ősi indiai eposzban egy nagyon szép történetet találunk a táplálásról és arról, hogy kötelességünket mindig abban a tudatban kell elvégezni, hogy Kṛṣṇa áll mögöttünk. Amikor a Pāṇḍava hercegek, akik a trón jogos örökösei lettek volna, kiszorultak az erdőbe, mert a zsarnok unokatestvérük, Duryodhana már az összes létező módon megpróbálta őket ellehetetleníteni a birodalom területén, akkor a szentek, bölcsek és miniszterek rendszeresen kilátogattak hozzájuk az erdőbe és inkább ott múlatták az idejüket, Hastināpura mesterien formált folyosói és termei helyett. Draupadī, a Panadavak felesege nagyon igyekezett kiszolgálni a vendégek igényeit, de az erdőben lényegesen limitáltak voltak a lehetőségei. Látva …

Égbolt: Januári játszmák – a Plútó nyomasztó társasága

Admin Hírek

2022 januárjában egy pár hétig tartó fagyos-hideg időszakra kell számítanunk, sok csapadékkal. A világban a számító, érdek- és pénzvezérelt hatások fognak felerősödni a Plútó társaságának köszönhetően, és az álnokság kerülhet terítékre, de ez a kellemetlenség mindössze pár hétig tart. Február közepétől farsang megtisztító ereje lemossa az elmúlt évek terheit. Erősítsük a Napot!

Február 11-13.: Ájurvédikus főzés workshop – gluténmentes konyha

Fodor Életmód, Gasztro, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

Csatlakozz hozzánk a Govinda éttermünkben és főzz velünk! Szeretnéd elkezdeni a vegán táplálkozást de nem tudod hogyan fogj hozzá? Vagy már vegán vagy de szeretnéd fejleszteni főzési készséged és változatosabb menüket készíteni?     Ajurvédikus, vegán főzőtanfolyamunkkal hazaviheted India ízvilágát, sőt, a főzést spirituális gyakorlatoddá teheted otthonodban 1. nap: ájurvédikus főző-workshop Krisna-völgy Govinda éttermében: – elméleti konyhatechnikai képzés – 3 órás élményfőzés a séf kis kuktájaiként: egy 7 elemes menüsor közös elkészítése tehénvédelmi központ meglátogatása és ahimsa fejési gyakorlat   2. nap: Krisna-völgyi részletes, gyalogos élménytúra vendégvezetővel kísérten: ismerd meg testközelből Krisna-völgy önellátási pillérjeit, kulturális közegét, filozófiai alapjait. Szeretettel várunk …

A szárik titokzatos világa – textíliák Dél- és Kelet-Indiából

Fodor Életmód, Hírek, Kiemelt

A szári India tradicionális viselete. A  hölgyek mesterien viselik és imádják a különféle mintákat és színeket. Viselhetik praktikusan, de érezhetik magukat királynőnek is benne. A különféle szári textíliák a tájegységekre is utalnak, ahonnan az öltözet viselője származik, de a nagyobb ünnepek alkalmával is inkább a különleges viseletet választják a helyiek. Kis szári-kalauz.   Az észak- és nyugat- indiai szári viselési módokról cikkünk előző részében olvashattatok >>   Milyen különleges szárikat készítenek és viselnek Kelet-Indiában?   1. Tant szári Bengáliából A Tant szári alapanyaga finom pamut, a neve pedig arra utal, hogy szövéssel készül. Kényelmes viselet a hétköznapokra. Jellemzője a vastag …

Küzdelem az élet megrontói ellen

Fodor Aktuális, Filozófia, Hírek

A Jelenkor éppen elkezdődött. Sötét erők gyülekeztek titokban a világ rejtett zugaiban, baljós jeleket elhintve az éterben. Az eljövendő rossz láthatatlan árnyként lebegett a napok fölött. Kali nagyúr elégedetten dőlt hátra, és konstatálta, hogy eljött az õ ideje. De azonnal munkához is látott, egyetlen percet sem akart késlekedni. Hiszen nem kis feladat az egész világot lezülleszteni s mindent bűnbe és romlásba taszítani. Hírül adta a köreiben, hogy várja azokat, akik leginkább a segítségére lehetnek missziója sikerre vitelében. A munkáért busás jutalmat ígért. Pár nap múlva meg is jelent négy titokzatos figura az udvarban és bebocsájtást kért a nagyúrhoz. Kali izgatottan …

Bal Mithai – az indiai csoki

Admin Desszertek, Gasztro, Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Azt mondják, az indiaiak ezerféle ételt tudnak készíteni csak gabonából vagy tejből. Ez valószínűleg így igaz, mert rengeteg olyan folyamatot alkalmaznak konyhaművészetükben, amihez az európai háziasszonyoknak nem biztos, hogy lenne türelmük. Az egyik ilyen az „indiai csoki” névre keresztelt finomság, amelyet évezredek óta fogyasztanak. Hagyományosan a Himalájából, Uttarakhand keleti régiójából (Kumaon) származik. Az elkészítése kicsit körülményes, de házilag sem lehetetlen, és valószínűleg megéri a befektetést. 300 g khoya (1 nagy bögre), kb. 1,5-2 liter házitejből, vagy 300 g valódi tejpor 150 g porcukor 1 tk őrölt kardamom 1 csésze cukorgolyó vagy fehér mák 1 ek ghí/tisztított vaj/vaj 1 csésze cukor …

A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda élete

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A hinduizmus vaiṣṇava irányzata évezredeken keresztül jóformán ismeretlen volt India határain kívül. Napjainkban azonban már sok millióan ismerik és követik ezt a hiteles lelki folyamatot bolygónk szinte minden területén. Kinek köszönhető ez? Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1896-ban született A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda,[1] akit követői gyakran Śríla Prabhupāda néven említenek. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola olyan módon is szeretné kifejezni tiszteletét névadója felé, hogy a Tattva folyóirat jelen számában az oktatási intézményben készült, főként Sríla Prabhupáda személyéhez és életművéhez kötő szakdolgozatok rövidített változatát publikálja. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda ismertette meg az ősi indiai, védikus irodalom bölcsességét és az azon alapuló életmódot az Indián …

Dhal makhani

Admin Gasztro, Hírek, Receptek, Zöldséges főételek, sabjik

Ez a recept nem tartozik a diétás fogások közé, de mindenképpen erővel és energiával látja el a testet. Elkészítése egy kicsit körülményes, de az élmény megéri. Fűszerkészletet elő!   1 bögre urad dhal vagy hagyományos lencse 6 nagyobb paradicsom vagy 0,5 l paradicsompüré 1 kk hing (asafoetida, hagyma helyett) 1 nagy babérlevél 1-2 szem egész zöld kardamom 1 késhegynyi őrölt fahéj 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg 2 cm friss gyömbér reszelve 1 kk római kömény 1 kk koriander 1 késhegynyi őrölt fekete bors, lehet több is 😉 1 késhegynyi őrölt csili, de lehet több is 😉 1 kanál barnacukor 1 kk …

Vadnarancsos mascarpone kókuszgolyók

Admin Desszertek, Gasztro, Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ehető gyógyolajjal készült ez a mascarpones golyó, aminek fontos szerepe lehet az immunitás megőrzésében. Természetesen sima narancslével is elkészíthetitek ezt a vendégváró csemegét. Azonnal készíthetsz is belőle dupla adagot, de tripla a legkiadósabb. Igazi téli csemege. Hozzávalók: 50 g porcukor 500 g mascarpone 1 darab narancs (leve) 10 dkg kókuszreszelék 120 g háztartási keksz 2 darab narancs 1-2 csepp vadnarancs esszenciális olaj – elhagyható Elkészítés: Egy tálban összekeverjük a mascarponét a narancsok reszelt héjával, a porcukorral és a narancslével, majd a legvégén hozzákeverjük a darált kekszet is és hozzáadjuk az ehető(!) gyógyolajat. A masszát legalább 1 órára a hűtőbe tesszük …

Világvallások egy asztalnál

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

Szurasenko Dániel a International Peacemakers League szervezet alapító elnöke. Nevéhez fűződik az első miskolci vallásközi pódiumbeszélgetés megrendezése. Nagyon aktívan dolgozik a vallások közti megértés és barátság építésén.  Online beszélgetéssorozatában a különböző világvallásokat igyekszik bemutatni egy-egy jellegzetes témához kapcsolódóan.  A jelen rádióműsor a december 20-án elhangzott online beszélgetés szerkesztett változata. A beszélgetésben a Krisna-tudat általános bemutatásán kívül szó volt az erőszakmentes táplálkozás fontosságáról és áldásosságáról.