A romok alatt kutatnak élelem után a túlélők Nepálban

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Egyre több falura és városra terjed ki a segélyprogram. Május 10-ig összesen 90 000 adag ételt osztottak szét a nepáli Krisna-hívők, míg 400 család egyéb támogatásban részesült. Közben május 12-én, kedden újabb kritikus, 7,3-es erősségű földrengés rázta meg Nepált. A Nepált sújtó földrengés óta naponta biztosít meleg ételt a helyi Krisna-hívők Ételt az Életért Programja. A főváros mellett eddig már számos távolabb fekvő településre is eljutottak, mint pl. Majuwa, Ramkot, Tudikhel és Salyantar. Ezekben a falvakban az utak még mindig nincsenek lebetonozva, és az ellátás olyan hiányos, hogy az emberek azóta is a romok közül próbálnak előkaparni maguknak némi ennivalót. …

Május 16.: Krisnás csapat az európai TeSzedd! akcióban

Admin Budapest programajánló, Hírek, Öko, Programajánló, Sajtópont

Egyházunk a “Környezetvédelem Éve” égisze alatt május 16-án csatlakozik az 5. TeSzedd! – Önkéntesen a Tiszta Magyarországért nemzetközi hulladékgyűjtési akcióhoz. A TeSzedd! egy nemzetközi civil környezetvédelmi megmozdulás, mely évente több tízezer résztvevőt mozdít ki a szabadba Európa-szerte, hogy megtisztítsák a környezetüket az év során összegyűlt hulladéktól. Az ötödik ilyen akció idén május 15-17. között esedékes. A budapesti Krisna-hívők május 16., szombatra regisztrálták csapatukat. Aki szeretne csatlakozni a jelentkezőkhöz, az jöjjön 9:30-ra a csillaghegyi Királyok útja – Mátyás király út sarkán található Római Teniszakadémia elé. Ha összegyűltünk, ebben a magasságban a Duna-parton kezdjük meg a szemétszedést. A hulladékgyűjtéshez az akció szervezői biztosítanak eszközöket …

10 nap, 65000 adag étel Nepálban

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

A Krisna-hívők Ételt az Életért Szegényélelmezési Programja naponta oszt friss, tápláló meleg ételt az április 25-én Nepálban bekövetkezett puszító földrengés óta. Ez az ottani körülmények között kicsinek számító szervezet volt az első, amely meleg étellel segítette és azóta is szüntelenül segíti a katasztrófa áldozatait a fővárosban és a környező területeken. A Krisna-hívők és a programhoz csatlakozó önkéntesek egy hagyományos indiai recept alapján főznek, mely a helyiek között is ismert és igen népszerű. Ez egy fehérjedús egytálétel, melyet mungóbabból, rizsből és zöldségekből készítenek. Április 26 óta már 65 000 adag ételt osztottak szét Katmandu és Bhaktapur utcáin, kórházakban, menedékhelyeken, parkokban és …

A segítő 1+1: Minden döntés érték! (Videóval)

Admin Hírek, Sajtópont

Tik-tak, tik-tak. Május 20-a, az adóbevallások leadásának határideje kérlelhetetlenül közeleg. Bárcsak leszakadhatna ez az éves nyűg a vállunkról, azonban erre nincs lehetőségünk. De ahogy a mondás is tartja; „Minden rosszban van valami jó.” És ebben a kötelességünkben kettő is akad! Amikor az utcán sétálunk, vagy a televíziót nézzük, gyakran találkozunk sorsokkal, amibe a szívünk is belesajdul, és kezdeményezésekkel, melyekhez szívesen csatlakoznánk. Ám életvitelünk, anyagi hátterünk, időnk erre nem ad lehetőséget. Mit tehetünk? Továbbsétálhatunk, lelkünkben vágyat dédelgetve, vagy tollat ragadva adóbevallásunk adónk kétszer 1%-áról szóló részt kitöltve mi is segíthetünk. Adónk első 1%-a civil szervezetek javára ajánlható fel. Az egyház több …

Ételosztás és orvosi misszió Nepálban – Így segíthet!

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

A nepáli Krisna-hívők a beérkező adományoknak köszönhetően, a nehéz körülmények ellenére is napi több száz adag frissen főzött meleg étel kiosztásával növelik a fővárosban és a környező falvakban élők életbenmaradási esélyeit. 7000 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Nepálban. Folyamatosan zajlanak a mentési munkálatok, az orvosi ellátás és a romeltakarítás a 9 nappal ezelőtt történt földrengés után. A legnagyobb kihívás jelenleg a folyamatos ivóvíz- és élelmiszerhiány. A Krisna-hívők a világ minden tájáról élelmiszer- és pénzadományokkal, orvosi eszközökkel, önkéntesekkel, adománygyűjtéssel és imáik ajánlásával próbálnak enyhíteni a tragikus helyzeten. A katmandui hívők naponta tesznek közzé fotókat és videóposztokat munkájukról és a helyi …

Pusztító rengés: Ételosztás és orvosi segélytábor Nepálban

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Egyházunk együttérzését fejezi ki a Nepálban történt pusztító erejű földrengés áldozatai iránt. A Krisna-tudatúak nemzetközi segélyakciót kezdeményeztek. Hétfőn Indiából Krisna-hívő orvosok érkeznek a katasztrófa sújtotta területre, Magyarországról pénzadományt biztosítunk. Friss információk, 2015.05.04: https://krisna.hu/2015/eteloszto-es-orvosi-misszio-nepalban-igy-segithet/ Egyházunk fájó szívvel értesült a szombati napon Nepálban történt pusztító erejű földrengés híréről. Az eddigi információk szerint már több mint 3200 halálos áldozata van a természeti katasztrófának. Nepálban nemcsak lakóházak, hanem számos templom és világörökségi emlék is megrongálódott. A mentést nagyban nehezíti, hogy több nagyerejű utórengés (mintegy 100!) is követte az első 7,9-es erősségű földmozgást – és további rengések is várhatók – , a közműhálózatok megsérültek, az …

Május 14.: Judaizmus és vaisnavizmus: Az emberi létezés célja

Admin Budapest programajánló, Filozófia, Hírek, Programajánló, Sajtópont, Vallásközi - Hírek, Vallásközi - Programajánló

Előadóink lesznek: Köves Slomó és Sivaráma Szvámi. Tovább folytatjuk nagysikerű Vallásközi beszélgetés programsorozatunkat. A tavaszi félévben a judaizmust és a vaisnavizmust hasonlítjuk össze. 4. alkalom: 2015. május 14. (csütörtök) 18:00 óra  Téma: Az emberi létezés célja Az emberi élet különlegessége, értelme és célja Az ember mint közösségi lény társadalmi kötelességei Előadók: Köves Slomó ortodox rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője. Sivaráma Szvámi Mahárádzsa vaisnava teológus, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkésze. Levezető: Banyár Magdolna (Mahárání Déví Dászí) főiskolai tanár, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektora. Helyszín: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Cím: 1039 Budapest, Attila utca 8.  A program változhat, …

Kiemelt ételosztás Húsvét alkalmából

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége április 4-én, húsvét szombaton, 12 órától kiemelt ételosztást tart a Blaha Lujza téren. A rendkívüli megmozdulás során mintegy 1500 adag meleg ebéd és ugyanennyi tartós élelmiszercsomag kerül kiosztásra a rászoruló családok között. Az ételek hús-, hal-, és tojásmentes alapanyagokból készülnek. Az eseménnyel egy időben rendezik meg az Európai Bizottság által támogatott Pizza Effect nemzetközi tanulási program budapesti partnertalálkozóját is, aminek keretében az ételosztáson több nemzetközi szakember és európai önkéntes is részt vesz majd, illetve sor kerül a tapasztalatok, jó gyakorlatok közös értékelésére, elemzésére is. Az Ételt az Életért Szegényélelmezési Program önkéntesei közel két évtizede azon …

Lelkes húsvéti készülődés Pécsett

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Az Ételt az Életért Szegényélelmezési Program Földünk egyik legnagyobb és legátfogóbb karitatív szolgálata, amely bő két évtizede működik hazánkban is. Március 30-án ismét kezdetét veszi a Húsvét alkalmából rendezett több napos kiemelt ételosztási akciónk. Pécs, Budapest, Eger, Debrecen, Szeged városokban összesen mintegy 2500 főre készülünk élelmiszersegéllyel, amely a tavaszi szünet miatt rengeteg családnak nélkülözhetetlen segítség a gyermekek étkeztetésében. Pécsett ezen alkalomból 500 kg összsúlyú, tartós élelmiszereket tartalmazó hideg csomag, valamint édesség és gyümölcs kerül kiosztásra az Éltes Mátyás Iskolában, szellemi fogyatékkal élő gyermekek részére. Rendezvényünkre a Krisna-völgyi Srí Prahláda Általános Iskola tanulói is ellátogatnak, hogy egy rövid szórakoztató műsorral kedveskedjenek …

Az ájurvédikus gyógyászat – az “orvostudományok ősanyja”

Admin Életmód, Hírek, Sajtópont

Paleolit, nyers vegán, makrobiotikus, Diamond-, Bruker-, Steiner-, vagy Hay-féle étrend – az ember manapság már teljesen belezavarodik, melyik diétát válassza, hogy egészséges legyen, hiszen mindegyiknek a szószólói esküdnek a maguk igazára. Mit mond a több ezer éves Ájurvéda? Vajon relevánsak ma is a tanításai? Ájurvédikus egészségfesztivál a Lélek Palotájában! >> Az ájurvéda, India ősi gyógymódja nem csupán a testtel és az azon megjelenő tünetekkel, illetve azok gyógykezelésével foglalkozik. Az élet teljességét szem előtt tartva a test mellett a tudat, az érzékszervek és a lélek együttesét szemléli. Maga az ájurvéda szó is ezt takarja. Áju-élet, véda-tudás szavakból áll, jelentése az életről …

Március 28. Föld órája: gyertyafényes zenei est

Admin Budapest programajánló, Hírek, Öko, Programajánló, Sajtópont

Tradicionális indiai zenei estre invitálunk a Lélek Palotájába március 28, szombat estére 20:00-21:30-ig. Az akcióval szeretnénk felhívni a figyelmet a Föld órája kezdeményezés fontosságára, amelynek keretében a világon immár 162 országban, milliók gondolják úgy, hogy egy-két órára igazán le lehet mondani az elektromos világításról és olyan kikapcsolódást keresni, mint például egy gyertyafényes közösségi program. A Krisna-hívők az év minden napján törekszenek arra, hogy erőszakmentesen, és így lehetőleg a környezetet is kímélve éljenek. A legtöbb Krisna-tudatos program a Nap járásának megfelelően szerveződik, így már az is nagy segítség Földünknek, ha a természettel összhangban, annak ritmusa szerint élünk. Hogyha emellett időről időre …

2015 a Környezetvédelem Éve

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt, Öko, Sajtópont

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 2015-ben a környezet és a természetes élőhelyek védelmére, mint Isten művének megóvására szeretné felhívni a figyelmet. Úgy gondoljuk, hogy a környezetpusztítás egy erőszak, amelyet az Úr teremtése és más élőlények ellen követünk el. Általános célkitűzéseinken túl – melyek többek között az istentudatos társadalom létrejöttének elősegítése, az erőszakmentes életvitel, az elesettek felkarolása – ebben az évben kiemelten a természet védelmét, a fenntarthatóság pilléreinek és az ökológiai szemléletnek, az egyszerű életmódnak, és az emelkedett gondolkodás elvének a népszerűsítését tűztük ki célul. A Krisna-hívők és maga Krisna-völgy ökofalu olyan időtálló értékeket képviselnek Magyarországon, mint az egyszerűség, az önellátásra való …

Vallásközi beszélgetés: Judaizmus és vaisnavizmus

Admin Filozófia, Hírek, Sajtópont, Vallásközi - Hírek, Vallásközi - Konferenciák, Vallásközi - Programajánló

Tovább folytatjuk nagysikerű Vallásközi beszélgetés c. programsorozatunkat. A tavaszi félévben a judaizmust és a vaisnavizmust hasonlítjuk össze. Az első alkalom időpontja: 2015. február 26. (csütörtök) 18:00 óra Téma: Az anyagi világ   Az anyagi világ eredete: a teremtés oka és folyamata. Isten terve és célja az anyagi világgal: az eljövendő.   Előadók: Szécsi József vallásfilozófus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Tóth-Soma László [Gaura Krisna Dásza], a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Elméleti és Alkalmazott Jóga-tudományi Tanszékének vezetője, a főiskola rektorhelyettese. Levezető: Banyár Magdolna [Mahárání Déví Dászí] közgazdász, szociológus, főiskolai tanár, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektora. A programokon való részvétel ingyenes! Mindenkit szeretettel várunk! Helyszín: Bhaktivedanta Hittudományi …

Az MKTHK állásfoglalása a párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatosan

Admin Hírek, Sajtópont

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége megrendüléssel áll a Charlie Hebdo magazin munkatársai elleni és a párizsi kóserboltban történt terrortámadás híre előtt, és mélységesen elítéli azokat! Közösségünk ezúton szeretné együttérzését és szolidaritását kifejezni az áldozatok, munkatársaik és hozzátartozóik iránt. Az Istentől eredő élet kioltására tett bármilyen kísérlet borzalmas, barbár tett, amely méltatlan arra, hogy a Teremtő szándékát akár csak feltételezzük is benne. Úgy véljük, hogy bár a szabad véleménynyilvánítás joga mindenkit egyenlően megillet, törekednünk kell arra, hogy gondolataink, szavaink és tetteink erőszakmentesek legyenek. A Bhagavad-gítá örökérvényű bölcseletei szerint mondanivalónkat olyan módon érdemes megformáznunk, hogy azok ”ne okozzanak aggodalmat senkinek”. Az ősi …

Karácsonyi ételosztás Óbudán

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A III. kerületben évi 150 000 adag ételt osztanak ki a Krisna-hívők a helyi rászorulók között, a Karácsonyi szünetre élelmiszercsomagot ajándékoznak a szűkös háztartásúaknak. Az ünnepekhez közeledvén egyre jobban érezhetjük magunkon a fogyasztói társadalom nyomását. Ajándékvásárlás, rohanás, a tökéletesség megteremtésének feszült vágya. Sokszor éppen a külsőségek hajszolásától válik a téli ünnepkör fárasztóvá, érzelemnélkülivé. A karácsony a szeretet kifejezésének ünnepe. Bár minden nap szükséges lenne kimutatnunk hálánkat és gondoskodásunkat, ilyenkor a figyelem középpontjába kerül ez az érzés. De mit jelent a valódi szeretet? A valódi szeretet odaadás, gondoskodás, odafordulás, erő és bizakodás nyújtása. A szeretet tökéletes kifejeződése, ha egyszerre adunk és …

Elismerő oklevél Egerben

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Az Egri Civil Kerekasztal évzáró ünnepségén az Ételt az Életért Alapítvány Egri Irodájának képviselőjét tüntették ki elismerő díszoklevéllel. Az Alapítvány egri képviselője, Lajosházi Péter már sokéves jelenlétet tudhat maga mögött a kerekasztal létezése óta. Jelenleg a helyi civil szerveződések médiakapcsolataiért és a civil/szakmai ügyekről való tájékoztatásért felelős kommunikációs bizottság tagja. Az Egri Civil Kerekasztal a városi Civil Fórumon megválasztott Kerekasztal tagok és Civil Alap Bíráló Bizottság tagok, mint a szekciók (szakmai, érdekvédelmi és városrész-területi csoportosulások) képviselőinek rendszeresen ülésező és tanácskozó testülete. A Kerekasztal igen aktív szervezet, 10 különféle szekcióval, mely a civileket az önkormányzati bizottsági üléseken is képviseli. Az évente …

30 tonna tartós élelmiszer, 30.000 adag meleg étel – Ételt az Életért országos karácsonyi programsorozat

Admin Család, Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

Az Ételt az Életért, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegényélelmezési missziós programja december hónapban 12 helyszínen, több tízezer adag ebéddel várja a leginkább rászoruló családokat. A karácsonyi élelmiszercsomagok sokaknak a megélhetést jelentik az ünnepekre. Karácsony a legtöbb család számára az év végi pihenés, kikapcsolódás, a hétköznapi harcok letételének ideje. A hideg szinte beűzi az embereket otthonaikba, hogy végre a megnyugvásnak, a befelé figyelésnek, a lelki értékeknek és valóban egymásnak éljenek. Ám nem minden család ilyen szerencsés. A legfrissebb felmérések szerint a világban elhatalmasodó gazdasági nehézségek hatására hazánkban is mintegy 250 000 gyermek él mélyszegénységben. Ezt egészen konkrétan úgy kell elképzelni, hogy …

Dharma – „Mért legyek én tisztességes?” – Létkérdés Konferencia 2014

Fodor Filozófia, Hírek, Oktatás, Sajtópont

Az ősi szanszkrit kifejezést, a dharmát a legegyszerűbben úgy fordíthatnánk: a vallás, az erkölcs elvei. A dharma jelentését az anyagi világban való kötelességeink és a helyes viselkedés együtteseként ragadhatjuk meg a legpontosabban. 4 lába, azaz 4 pillére van: a tisztaság, a lemondás, a kegyesség és az igazmondás, melyek az idő múlásával egyre jobban sérülnek és egyre kisebb mértékben vannak jelen társadalmunkban. Ha megőrizzük ezeket és megvalósítjuk életünkben, akkor a lehető legteljesebb életet élhetjük nem csak anyagi, hanem lelki szempontból is. Az emberek legalapvetőbb természete, hogy boldogságra, örömre, tartós elégedettségre vágynak, mégis gyakran úgy tűnik, ez a vágy nem párosul tettekkel, …

November 4-14.: Keleti Vallások Hete

Fodor Budapest programajánló, Hírek, Programajánló, Sajtópont, Vallásközi - Hírek, Vallásközi - Programajánló

A hazánkban aktívan működő, keleti gyökerekkel rendelkező egyházak november elején nyílt napokat rendeznek templomaikban, ezzel is hangsúlyozva a vallások közötti tisztelet, nyitottság és megértés fontosságát. A hazai keleti egyházak kezdeményezésére idén november első két hetében rendezik meg a Keleti Vallások Hete elnevezésű, nagyszabású kulturális rendezvénysorozatot. A program célja, hogy a hazánkban rövid történelmi múlttal, ám évezredes hagyományokkal és erős gyökerekkel rendelkező világvallások felekezetei megismertethessék egymással és minden érdeklődővel a különböző keleti vallások filozófiáját és kultúráját – saját környezetükben. Bárki bepillantást nyerhet e vallások gyakorlati elemeibe, rítusaikba, közvetlenül a hitgyakorlóktól hallhatják legfontosabb imádságaikat. A rendezvénnyel a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet, …

Segítség az ukrán Krisna-hívőknek – folyamatosan frissül

Fodor Hírek, Sajtópont

Cikkünk folyamatosan frissül! 2014.10.03. Ukrajnában és Oroszországban a napi csúcshőmérséklet mostanában 14 fok, éjjel már fagyok vannak. Nagyon sietünk az építkezéssel, hogy az új épület a hiányzó menedéket biztosítsa. A képeken látható, hol tartunk. Az egyik bhakta azt kérte, osszuk meg a köszönőlevelét mindannyiótokkal, akik támogatást és szeretetet nyújtottatok a segélyalapon keresztül. Az eredeti levél ukránul íródott. Natalija Jigulinától. Szívem mélyéből hálás vagyok Niranjana Swaminak és azoknak a bhaktáknak, akik a Kelet-Ukrajnából menekült bhaktáknak segítséget nyújtottak!!! Nehéz helyzetbe kerültem: nem volt fedél a fejem fölött, elvesztettem az állásom, a jövedelmem. Depressziós lettem, zavart és nem tudtam, mihez kezdjek. Ebben a …