Az alábbi receptet Hémangi konyhájából hoztuk. Indiában a káposztaféléket pl. rizsbe sütve vagy koftának kisütve fogyasztják, ha már unalmas a hagyományos töltött káposzta és a székelykáposzta is, ez egy remek, keleties ízvilágú alternatíva lehet. A kofta indiai étel, sült zöldséggolyó, amelynek sokféle változata létezik, és amit paradicsomos szószban tálalunk. Hogy szezonálisak legyünk, most káposztából készült. Hozzávalók: 5 dl finomra reszelt káposzta 1,5 kk őrölt római kömény 1 evk reszelt friss gyömbér vagy por egy csipet őrölt chili 2 kk só 3-4 ek csicseriborsó liszt A szószhoz: 3 evk olaj 2 kk római kömény 1 evk reszelt friss gyömbér 2 kk …
Vegetáriánus töltött káposzta – ünnepi menü a fa alá, és a karácsonyi ételosztásra
Az adventi készülődés egyik éke a töltött káposzta, amelyet vegetáriánus, vegán, sőt gluténmentes verzióban is elkészíthetünk. Az Ételt az Életért Alapítvány ünnepi ételosztásain a babgulyás és a lencsefőzelék mellett, az egyik legtradicionálisabb vendégváró menü. Igaz, a Karácsonyi Szeretetlakomán december 24-26. között, valamint más vidéki nagyvárosokban, több mint 6000 embert vendégelnek meg a Krisna-hívők. Az Ételt az Életért a világ legnagyobb vegetáriánus ételosztó szolgálata, amely csak hazánkban évente fél millió tál meleg étellel és több száz tonna tartós élelmiszerrel segíti a rászorulókat. A sorban állók éppen olyan finom, házi menüt kapnak, mint amilyet bármelyik család szívesen látna a karácsonyi fogások között …
Ropogós mandulás krémes Gabi konyhájából
A méltán híres krisnás mandulás krémes az egyik legelső sütemény, amelyet a Govinda éttermekben kapni lehetett a 90-es években. Számos különböző receptje létezik és olyan még nem fordult elő, hogy valaki visszautasított volna egy szelettel. 😉 Azt mondják jelenleg ez egri Govindában a legfinomabb, de a családod számára egészen biztosan a Te szíveddel-lelkeddel készített otthoni verzió lesz a befutó. Ez a fantasztikus édesség Gabi Konyhájából méltó koronája az ünnepi asztalnak! Kis kreativitással vegán verzióban sem lehetetlen. “Egy nagyon kedves barátomtól kaptam meg ennek az isteni finom krémesnek a receptjét. Ráadásul tojás nélkül készíthető, de lehet még cifrázni úgy is, …
Karácsonyi ételosztás Debrecenben
Fantasztikus karácsonyi akciót szervezett az Ételt az Életért debreceni csapata, a helyi Govinda étterem és Krisna központ udvarán. Az önkéntesek egész éven át, minden vasárnap osztanak meleg ebédet. Akár jó idő, akár fagy, nem állnak meg, a családi vasárnap a rászorulók öröméért van. Az ünnepek előtt azonban egy komolyabb élelmiszercsomag került most a családokhoz, hogy azok is tudjanak otthon sütni-főzni, és az ünnepekre készülni, akik más módon nem tehetnék ezt meg. Ez összetartja a családokat és méltóvá, reménytelivé teszi a Karácsonyt. A finom, meleg ebéd mellé 110 csomag tartós élelmiszercsomagot osztottak ki az érkezőknek, ebben konzervek, …
Az Élet Iskolája
Tudtad, hogy mielőtt emberként megszülettél, már legalább nyolcmilliószor éltél növényi és állati testekben? Az alábbi videóból megértheted, hogyan zajlik a reinkarnáció – emberi szemmel láthatatlan – körforgása. Emellett azt élőlények eredetének magyarázatával is megismerkedhetsz, úgy, ahogy azt a védikus irodalom tanítja. Az élet és a fajok eredete az egyik legfontosabb kérdés, hiszen az eredetről vallott felfogásunk erősen befolyásolja az életcélunkat, erkölcseinket és az életmódunkat is. A világ legcsodálatosabb jelenségei az élőlények: az egysejtűek, a zöldellő növények, a hatlábú rovarok, az áramvonalas halak, a ragyogó bőrű kétéltűek és hüllők, a kecses testű madarak, a szárazföldi és vízi emlősök – valamint a …
Több száz csomag meglepetés Pécsett – akciózott a Mikulás
Egy fantasztikus Mikulás napi programot szervezett Pécsett az Ételt az Életért és a Krisna-hívők helyi közössége. 230 db Mikulás csomaggal lepték meg az Éltes Mátyás Gyógypedagógiai Iskola tanulóit, valamint a rászoruló családoknak összesen 108 nagy és gazdag, tartós élelmiszercsomaggal is készültek, benne rizs, liszt, olaj, cukor, sárgaborsó, tészta, paradicsompüré, kekszek, szaloncukor és sok-sok alma is volt. A diákokat Krisna-völgy tanulói és már elballagott tanulói egy kis műsorral lepték meg. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és a családoknak is órási segítség ez a csomag az ünnepek előtt – elmondásuk szerint. A Mikulás csomagokba egyébként csokoládé, csokis nyalóka, Gauranga …
Christmas Love Feast: Thousands of families rely on help in the present times of crisis
Food for Life Hungary, the humanitarian aid arm of the Krishna-conscious believers has organised food distribution events in Hungary on a daily basis for the last thirty years. Although the present difficult economic situation affects the content of aid parcels and the number of portions is also affected, the Hare Krishnas do not give up and will organise the Grand Christmas Love Feast this festive season as well. Every charity and social care organisation faces a challenge by the energy crisis and food inflation. According to the report of the National Bank of Hungary, the price increases of food items …
Áldott karácsonyt és boldog új évet!
Kedves Olvasónk, kedves Barátunk! Nagyon nehéz év, és még nehezebb évek vannak mögöttünk. Bízunk benne, hogy az Úr Kṛṣṇa áldásával és támogatásával minden ember életében békés, szűkölködés nélküli és örömteli lesz a Karácsony, valamint az elkövetkezendő új év. Kívánunk mindenkinek áldott ünnepeket, egy sikeres, boldog és mindenek előtt lelkiekben is gazdag újesztendőt! Hare Kṛṣṇa!
Így telt a Karácsonyi Szeretetlakoma
Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius tevékenységét lebonyolító karitatív szervezet 30 éve szervez ételosztásokat Magyarországon, az év szinte minden napján. Bár a rendkívüli gazdasági helyzet a csomagok tartalmát és az adagszámokat is befolyásolja, a krisnások nem adják fel: idén is töretlenül megrendezik az országos Karácsonyi Szeretetlakomát! Az energia- és árválság minden karitatív és szociális ellátó szervezetet kihívás elé állít. A Jegybank jelentése szerint pedig az élelmiszerek drágulása még korántsem érte el a plafont. A segélyszervezetek is bajban vannak, mert bár az emberek adományozói kedve a régi, a lehetőségeik már egyre szerényebbek. Látszik ez a legnagyobb hazai élelmiszergyűjtési akció …
Minden közösségben fokozott figyelmet kell fordítani a gyermekek védelmére
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége kiemelt fontosságúnak tartja azt, hogy gyülekezetének tagjait, valamint az egyházi személyeket megfelelő módon képezze a gyermekbántalmazás prevenciójának és pszichológiájának témakörében. Sajnálatos tény, hogy vallási beállítottságtól függetlenül az egyházakban is – amint a családokban, iskolákban és más, bizalmas kapcsolatokat ápoló közösségekben is – húzódhatnak meg gyermekbántalmazók, akikről kétarcúságuk miatt a környezetükben a legkevésbé sem gondolják, hogy azok, emiatt ezek az esetek sajnálatos módon kiemelkedően magas számban maradnak rejtve. Takács Hajnal traumaszakértő és áldozatsegítő szerint a szexuális bántalmazók zöme a gyermekekkel bizalmas kapcsolatot ápol, barátságosnak tűnik, legtöbben felnéznek rá, ám olyan ügyesen manipulálja és téveszti meg a …
Fantasztikus együttműködés a Dankó utcai óvoda gyermekeiért
Már évek óta ismerjük Kovács Tamás riportert, aki egy igazi karitatív egyéniség, végtelenül melegszívű és mindig mély, informatív riportokat készített munkánkról. Ezúttal úgy döntött, hogy a MusicBox műsorral amely 3 rádión is sugárzásra kerül – a Radio ICE, a MEX RADIO és a SHINE FM Radio adásába is bekerül – adománygyűjtésbe kezdett a leginkább elesetteknek, rászorulóknak, hajléktalanoknak. Így történt, hogy a Dankó utcában található fedél nélkül élők gyermekeit ellátó óvodát is felkeresték a rádióműsoron keresztül gyűjtött ruha- és egyéb adományokkal. Mivel itt rengeteg súlyosan rászoruló gyermek van, így jött az ötlet, hogy finomságokkal, ételekkel, édességekkel is meglepjük a kicsiket. Mellé …
A Gītā-jayantī díszvendége volt India nagykövete
A Gītā-jayantī, a Bhagavad-gītā megjelenési napja alkalmából megrendezett felolvasáson és tűzceremónián nálunk járt Őexcellenciája Partha Satpathy, az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövete. A Nagykövet úr első alkalommal járt a Kṛṣṇa-hívők budapesti központjában, megtekintette a lelki élet középpontját, a templomszoba helyiséget és a kulturális központ más részeit. A tűzceremónia előtt elismerését fejezte ki, hogy a hívők a Bhagavad-gītā szellemiségét követve igyekeznek élni és arra buzdította a jelenlévőket, hogy bármilyen nehézség elé állít minket az élet, mindig emlékezzünk arra, hogy a sorsunk Isten kezében van, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt mások jólétéért, de tetteink eredményét bízzuk Istenre.
Gītā-jayantī ünnepe
Ma van Gītā-jayantī napja vagyis a Bhagavad-gītā megjelenésének ünnepe. A Bhagavad-gītāt az Úr Kṛṣṇa beszélte el, legjobb barátjának és egyben unokatestvérének Arjunának a kurukstetrai csata előtt, amely a Föld történetének egyik legpusztítóbb csatája volt, és bátran állíthatjuk, a jó győzelmét jelentette a rossz felett. A Bhagavad-gītā az egyik legismertebb szentírás szerte a világon, a hinduk egyik legfontosabb szent könyve, mivel a Legfelsőbb közvetlen tanításait, szavait tartalmazza. A Gītā igazi jelentősége abban rejlik, hogy a mai kor emberének is érthető, persze kicsit fókuszálni, figyelni kell az olvasásakor, de nem értelmezhetetlen, elvont ősi írásról van szó, hanem egy örökérvényű és ma is hasznos műről. A Bhagavad-gītānak számos fordítása létezik, Śrīla Prabhupāda azért adta ki “Úgy ahogy van” alcímmel, hogy egy félreértésektől és mindenféle írói feltételezésektől …
Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjjal jutalmazták az Ételt az Életért vezetőjét
Igazi megtiszteltetés ért bennünket, igen, az egész szervezetünket. Nemrégiben a szociális szakmában kifejezetten rangos elismerésnek számító díjjal jutalmazták alapítványunk vezetőjét, Szanyi-Karl Attilát, Bhakta Vatszala Dásza Krisna-hívő lelkészt áldozatos munkájáért. A Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat idén ketten vehették át, Attila odaadásával, a szociális területen végzett szorgalmával és igazi missziós gondolkodásával nyerte el a zsűri kiemelt figyelmét. A Szociális munka napja alkalmából átadott díjat 10 évvel korábban az Ételt az Életért, maga a szervezet is elnyerte a kerületi ételosztó tevékenység üzemeltetéséért. Aki azonban már több mint tíz éve szíve és lelke a programnak, az a szervezet vezetője. Attila, vagy ahogy …
Az emlékezés tökéletessége
Furcsa dolgok az emlékek: némelyik szinte teljesen elhalványul, még akkor is, ha fontos volt, némelyik pedig azonnal visszavisz bennünket akár évtizedekkel korábbra. Például semmire nem tudok visszaemlékezni mondjuk az általános iskolai ballagásommal kapcsolatban, viszont tisztán magam előtt látom nagymamám panellakásának – ahol egy évet laktunk – szobáját és a hároméves önmagam, ahogy jövök-megyek, teszek-veszek. Ha akarok, ki tudok nézni a nagyszoba hatalmas ablakán és látom az Eged-hegyet és hallom a felnémeti vonat ismerős zakatolását, ha pedig lenézek a kilencedik emelet szédítő magasságából, a játszótéren felismerem Zsoltikát és Zsuzsit, amint éppen mászókáznak. De a legfurább az, hogy az emléket újraélve nem a mai, lassan …
Ajándékötletek Krisna-völgyből
Valami egészen különleges ajándékkal lepnéd meg szeretteidet Karácsonyra? Hasznos ajándékok mellé tudás és élmény. 1. Víztisztító rézedény + Krisna-völgyi belépő Tudod mire jók a rézedények? Az ivóvizet minimum 45 percig kell tárolni a rézedényben. Reggel felkelés után kimondottan javasolt fogyasztani ilyen vizet, de a nap bármelyik szakaszában kedvező. A rézedények jótékony hatásai: – erősíti az immunrendszert – méregtelenít, csökkenti a test savasságát megköti a szabad gyököket – segíti az emésztést – véd az érelmeszesedéstől – gátolja a hajhullást és az őszülést – képes újjáéleszteni a hámsejteket, fiatalítja a bőrt – véd a cukorbetegség kialakulása ellen – normalizálja a vérnyomást Megérkeztek …
Nektári finomságok – indiai receptek az adventre
Akár a fagyos, téli időszakban, akár az ünnepek után, farsangelőn lapozzuk majd fel ezt a kis gyors, indiai recept-válogatást, biztosan nem fogunk csalódni. Hazai alapanyagokból is gyors és finom, de karakteres, különleges ízű ételeket készíthetünk. Milyen lehet a hagyományos karácsonyi káposzta új kiadásban az ünnepi asztalra? Mivel erősítik immunrendszerüket az Ájurvédát kiválóan ismerő indiaiak a hűvösebb, téli időszakban? Isteni fogások, mennyei ízek, szívből, a Krisna-hívőktől neked! Receptfüzet letöltése itt >>
Gītā-jayantī: Tűzceremónia Bhagavad-gītā megjelenési napján
December 3. Gītā-jayantī megjelenési ünnepe, a Bhagavad-gītā születésnapja. A Bhagavad-gīta szó szerinti jelentése: „Az Úr éneke”. A Bhagavad-gītā védikus szentírás, amelyet több mint 5000 évvel ezelőtt az Úr Kṛṣṇa adott át barátjának és hívének, Arjunának a kurukṣetrai csatamezőn, és teljes egészében tartalmazza az önmegvalósítás védikus ismereteinek lényegét. Ma már Krisna-hívők, vaisnavák millió el sem tudnák képzelni az életüket ezen utasítások és tanítások nélkül. A Gītā bölcsessége örök, egy sorvezető egy életmódbeli útmutató, amely keretet ad a hétköznapok céltalansága ellen. A 700 vers során, az Úr Kṛṣṇa részletekbe menően adja át a védikus tudás legjavát Arjunának. Felvilágosítja, hogy a lélek keletkezés …
Égbolt: Új bolygóhatások 2022 végére
Egészen új szelek fújnak az égen. A napokban irányt váltó Jupiter támogat bennünket lelki fejlődésünkben, vallásos-spirituális gyakorlataink elvégzésében, gazdaságilag is. A Mars az egyetlen, aki még kalamajkát okozhat a Ráhu és Uránusz közelében január 20-ig, de igazából túl vagyunk az elmúlt évszázadok legnehezebb csillagállásán és talán hihetetlen, de egy gazdaságilag is kedvezőbb év előtt állunk, amelyben a termőfölddé lesz a fő szerep. A Föld kincsei és az energiahasználatunk kérdésében azonban szemléletváltásra és gyakorlati lépésekre kényszerülünk majd 2023-ban. Mi vár ránk november végétől karácsonyig? …és egy kis kitekintés a jövő évre. https://www.facebook.com/onlinehoroszkop
Keresem az igazi érzést – ajándék zenei album
Kérjük, fogadd el tőlünk ajándékként Nitāi Bhāvana Dāsa (Csató Péter, ex-Replika) “Keresem az igazi érzést” című zenei albumát online, letölthető formában. Jó zenehallgatást kívánunk! 1 A zene 2 Semmi sem tökéletes 3 Miért születtél 4 Jiv Jago 5 Egyedül a világban 6 Govinda Hari 7 Ki vagyok én 8 Sohasem volt ilyen jó neked 9 Keresem az igazi érzést 10 Néha elrepít